2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A hétfői zuhanás után az OTP erősödni tudott, gyengélkedett viszont a Mol.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,48 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 41 807,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői pánikhangulat csillapodott, és megérkezett a korrekció az európai és az amerikai tőzsdékre is. A BÉT-en a vezető részvények közül az OTP volt a nap nyertese, a bankpapírok adták a teljes forgalom több mint 70 százalékát.  Arra is kitért, hogy a Mol árfolyama 3,07 százalékkal esett, ami az elemző szerint az osztalék körüli bizonytalansággal magyarázható, mert bár nagy jó volt a 2022-es év a Molnak, azonban extraprofitadót is "kapott bőven", ezért nem lehet tudni végül hogy határoz a menedzsment, nagy a szórás a várakozásokban. Az osztalék mértékét az április 27-ei közgyűlésen fogják közölni, a befektetők addig tartózkodnak, kivárnak - mondta Sághy Balázs.

Árfolyam

A Mol 78 forinttal, 3,07 százalékkal 2460 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 2,06 százalékkal 9900 forintra erősödött, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 387 forintra esett, forgalma 63,5 millió forint volt. A Richter-papírok ára nem változott, 7350 forinton állt záráskor, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Az európai piacokon is komolyabb emelkedés volt kedden, a német, az angol és a francia tőzsde indexe is 2 százalék körüli ugrást mutatott.

Az árupiacokon az olaj folytatta a lejtmenetet, miközben az arany szárnyalása megtorpant.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45900 46290 +0,22% 45930 45950 4 170 428 450 HUF 2026-09-23 13:18:33
MOL 5115 5100 5160 +0,10% 5115 5120 487 072 965 HUF 2026-09-23 13:15:07
MTELEKOM 2550 2540 2556 +0,08% 2550 2552 150 954 160 HUF 2026-09-23 13:17:57
RICHTER 12630 12600 12750 +0,24% 12620 12630 293 454 700 HUF 2026-09-23 13:17:12
OPUS 290 286 290 0,00% 286 290 38 714 492 HUF 2026-09-23 13:00:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén, de várható fordulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 09:48
Pozitív korrekció várható szerdán a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fekvőtámasszal kezdte a napot a forint, erősebb is lett tőle
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:58
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:22
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lehet, hogy rémálmai lesznek a forintnak ilyen nap után
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:41
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sírja vissza ezt a napot a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:37
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1653,87 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel 151 342,76 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A tengerentúli tőzsdéknek spenót is volt a reggeli turmixukban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:08
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Egy legény van talpon a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,18 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:59
Csak a Richter-papírok vannak mínuszban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG