6p

A hétfői turbulenciák után kissé megnyugodtak a piacok, az európai tőzsdék már pluszban vannak, a BUX viszont még mínuszban. Erősen esik tovább a forint is, bár 400 közelében könnyen megállhat az euró árfolyama. A válság nyertesei egyelőre a Bitcoin és a többi kriptovaluta.

A hétfői hatalmas turbulenciák után némi megnyugvás látszik a piacokon, a német tőzsdeindex ma 0,4, a francia 0,1 százalékkal emelkedik. Londonban viszont 0,2 százalék a csökkenés, Bécsben 0,8, Varsóban 0,7.

Amerikában tegnap, egy hektikus nap végén a technológiai részvények indexe 0,8, százalékkal emelkedni tudott. Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag ugyanakkor mínuszban végzett, főleg a bankok miatt. Ma viszont mintegy fél százalékkal feljebb vannak a határidős indexek.

Itthon a BUX-index újabb 0,6 százalékkal esik, majdnem annyival, mint varsói társa. Az OTP 0,2, a MOL 2,1 százalékkal van lejjebb. A Richter 0,1, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal emelkedni tud.

Árfolyam

Ma is szakad a forint

A forint ma folytatja gyengülését, az euró 395,0, 2,5 forinttal van a tegnap esti szintje felett. Előzmény, hogy hatalmasat esett a valutánk hétfőn, mintegy 2,2 százalékot, volt tíz forinttal drágább is az euró. Tegnap 393,425 volt a napi maximumár, ma viszont már 396,37.

Több mint két százalékkal esik ma is az olaj, a hollandiai földgáz pedig öt százalékkal, 47 euróra zuhant vissza. Az Európai Bizottság ma várhatóan bemutatja az energiapiac átalakítására vonatkozó terveit.

Van még tér a forintgyengülés előtt?

Óriási forintgyengülés bontakozott ki a tegnapi kereskedésben, minden közelben lévő ellenállási szintet áttört a jegyzés, a következő meghatározó szint 399,64-nél húzódik – írja az Equilor Befektetési Zrt. technikai elemzése. Ez hamarosan elérhető lehet a jelenlegi technikai kép alapján, de ennek közelében található a 200 napos mozgóátlag is, így “ott jó eséllyel megtorpanhat a mozgás”.

Természetesen a nemzetközi fejlemények függvényében nem lehet kizárni, hogy a későbbiekben ezt is átlépi az árfolyam, mindenesetre a volatilitás rendkívül magas lehet. Az indikátorok alapján még bőven lehet tér felfelé – írják a dollár/forintról is.

Majdnem teljes idei erősödését letörölte a forint

Miközben a forint zuhant tegnap, a lengyel és a cseh, valamint a román fizetőeszköz értéke alig változott.

Az EURHUF, EURPLN, EURCZK és EURRON árfolyamok az idén. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az EURHUF, EURPLN, EURCZK és EURRON árfolyamok az idén. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Amint a grafikonon látható, idén összességében a térségünk devizái nem sokat változtak. A forint mintegy két hónapon át sokat erősödött, de azután néhány nap alatt ennek nagy részét visszaadta. Mostanra beérte a cseh koronát, nagyjából holtversenyben állnak. A zloty gyengült csak a mezőnyből idén, de az is csupán nagyjából fél százalékkal.

Már csak egy jó/rossz amerikai inflációs adat hiányzik

Magyar idő szerint ma 13:30-kor teszik közzé a februári inflációs adatokat az Egyesült Államokban. A várakozások szerint a fő mutató 6,4-ről 6,0 százalékra mérséklődött éves szinten, a maginfláció pedig 5,6-ről 5,5-re – írja az Erste Befektetési Zrt.

Jerome Powell az amerikai kongresszus előtt tartott beszámolójában múlt héten jelezte, hogy a Fed kész növelni a kamatemelések ütemét, ha az adatok összessége azt jelezné, hogy indokolt a nagyobb mértékű szigorítás. Ez persze még a bankpánik előtt volt.

Kritikus időpontban jön az inflációs adat – írja a Yahoo Finance.

Némileg csökkentek az Eurózóna kamatemelési várakozásai is, de kevésbé, mint az USA-ban.

A bankok fekete napjai

Globálisan a pénzügyi szektor részvényei két nap alatt 465 milliárd dollárt veszítettek piaci kapitalizációjukból, mivel a befektetők a Silicon Valley Bank összeomlása miatt New Yorktól Japánig csökkentették a szektorban a kitettségüket. Aggódnak, hogy a pénzügyi cégek kötvényekbe és más eszközökbe történő befektetéseire is hatással lehet a válság – írta a Bloomberg.

A kincstárjegyek hozamai a hétfői zuhanás után kedden reggel kissé visszapattantak. Sokan arra számítanak, hogy a Federal Reserve a bankrendszerben tapasztalható zavarok miatt halasztja a tervezett kamatemelést.

Kamatemelés helyett kamatcsökkentés jön?

Sőt, a Nomura Securities közgazdászai szerint a Federal Reserve a jövő héten esedékes kamatdöntő ülésén negyed százalékponttal csökkenti is az irányadó kamatlábat, és leállítja mérlegfőösszegének szűkítését.

A Barclays, a Goldman Sachs és a Natwest közgazdászai a Fed monetáris szigorítási sorozatának szüneteltetését prognosztizálják a márciusi ülésen. A BlackRock vagyonkezelő konszern elemzői pedig 25 bázispontos emelésre számítanak.

Pánikolni, amikor azt mondják, semmi ok rá?

Az amerikai elnök szokatlan beszédet tartott tegnap, amelyben az amerikai bankrendszer szilárdságát bizonygatta. De a Fed, a pénzügyminiszter, az ottani bankfelügyelet és a betétbiztosítás vezetői is hasonló nyilatkozatokat tettek. Hatalmas állami megnyugtató kampány folyt.

A hazai pénzügyi szektor egészséges közölte az MNB.

Európában a magyar jegybank, de például a német illetékes hatóság is kijelentette, hogy az amerikai bankcsődöknek nincs hatása az itteni pénzügyi rendszerre. Mindezek a kijelentések hozzájárulhattak a piacok lassú megnyugvásához, bár sok befektetőt még nem győztek meg vagy éppen nyugtalaníthattak.

A bitcoin rövid története (egy népszerű mém alapján).
A bitcoin rövid története (egy népszerű mém alapján).

Satoshi Nakamoto csendesen mosolyog a bajsza alatt

Miért is jött létre a Bitcoin? Egy Satoshi Nakamoto fedőnevű személy 2008 végén-2009 elején hozta létre, amikor azt találgattuk, melyik bank fog legközelebb csődbe menni. Válasz volt a “Lehman-válság” néven is ismert nagy pénzügyi krízisre. Olyan eszközt álmodott meg, amely független a hagyományos pénzügyi rendszertől, a hitelpénz-rendszertől és annak válságaitól.

The Times, 2009. jan. 03. A (német) kancellár a bankok második mentőcsomagjának küszöbén – ezt a rejtett üzenetet lehet megtalálni ma is a Bitcoin blokklánc első blokkjában.

Így talán érthető, hogy amikor kiderült, hogy az amerikai bankrendszernek milyen komoly problémái vannak, de az állam beavatkozik, és mindez még a Fed kamatemelési pályáját is megtörheti – a kriptovaluták vasárnap száguldani kezdtek. A bitcoin egyes pillanatokban közel húsz százalékos napi nyereségben is állt. Ma kilenc százalékos pluszban van, 24 250 dollár körül, mintegy húsznapos csúcson.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Hatalmas akkumulátor-beruházások a Volkswagennél

A következő öt év során 180 milliárd eurónyi összeget fektetne az akkumulátorgyártásba, a kínai digitalizáció fejlesztésébe, valamint az észak-amerikai területek bővítésébe a Volkswagen – írja a KBC Equitas. Az első Európán kívüli akkumulátorgyár Kanadában 2027-ben kezdheti meg működését.

A belsőégésű motorok fejlesztése 2025-re érhet a csúcsra, innentől inkább az elektromos autók fejlesztése lesz fókuszban. A tervek szerint 2030-ra az értékesítések fele elektromos autókból származhat. Jól sikerült a cég 2022-es éve, nemrég kiadta az éves előrejelzését is, ahol 10-15 százalékos bevételnövekedéssel kalkulál.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG