2p
Új történelmi csúcsot ütött ma a bitcoin: 9732 dollárt is elkértek a kriptodeviza egyetlen egységéért. A bitcoin árfolyama csaknem 20 százalékkal emelkedett az elmúlt három nap során, és megduplázódott október eleje óta. Az év elején még 800 dolláron jegyezték a bitcoint.
A bitcoin az elmúlt egy évben. Forrás: Coindesk / Privátbankár.hu

Egyre inkább úgy kezelik, mint egy rendes devizát

A bitcoin szárnyalásához az MTI összefoglalója szerint az elmúlt hónapokban nagyban hozzájárult a Chicago Mercantile Exchange (CME Group), a derivatívák (származtatott tőzsdei termékek) világon legnagyobb tőzsdéje működtetőjének az a bejelentése, hogy beindítja a bitcoin határidős jegyzését. A cég korábban azt közölte, hogy erre az év végéig kerül sor, de azóta sem állt elő konkrét dátummal.

A bitcoin árfolyamát erősítette pár hete az okostelefonokat kártyaelfogadó terminállá alakító megoldás gyártójának, a Square amerikai fizetési szolgáltatónak az a bejelentése, hogy lehetővé tette ügyfeleinek bitcoin adását és vételét a Cash applikáción keresztül.

Ha úgy vesszük, már rég megdőlt a 10 ezer dolláros álomhatár

Ha a bitcoin mellé ingyen kiosztott két másik fizetőeszközt is beleszámítjuk, már több mint tízezer dollárt ér: a bitcoin-tulajdonosoknak a “fork”-ok, azaz elágazások során eddig adott bitcoin cash és a hasonló módon keletkezett bitcoin gold egy-egy egysége összesen több mint kétezer dollárt ér.

A bitcoin-elágazásokról itt írtunk >>>, a bitcoin értékének szinte lehetetlen becsléséről itt >>>, a bitcoin bevonulásáról a hagyományos pénzügyi világba pedig itt >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 342 461 200 HUF 2026-10-13 17:09:08
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 4896 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 2600 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 12250 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 216 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG