2p
A Brent típusú olaj ára centekre volt tegnap a kerek számtól, de ahelyett, hogy elérte volna, visszaesett 48-ig. Az arany is esik, és a tőzsdék is lefordultak a tegnapi kezdeti emelkedés után. Itthon a Telekom és az OTP van lejjebb, a Mol emelkedik. A forint tartósan gyenge.

Szépen és töretlenül emelkedett az olajár tegnapig, talán túl sokat is túl rövid idő alatt, így eljött a korrekció ideje. A mélypont óta kevés híján duplázott az ár, ez elég szép teljesítmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy 30 dollár alatti árnál volt, aki egyenesen 0-ra tette a célárat, mintha csak a kamatokról lenne szó. Ez a szélsőséges pesszimizmus jelezte is a fordulatot, amit nagyon szép 3 hónapos rali követett. A két olajtípus közt most igen kicsi a különbség: a WTI 47,50, míg a Brent 48 dollár.

Brent olaj, 10 nap

Az arany is csökkent, 1270-ről 1255 dollárig, igaz, közben a dollár is erősödött, az euróhoz képest, 1,122-ig. A forint áll a mélységben: egy euróért 316-ot adnak belőle.

A tőzsdék tegnap békésen emelkedtek, de a mi időnk szerint este 8-kor Amerika lefordult az addig elért pluszból, miután a FED jegyzőkönyvének nyilvánosságra kerülése után úgy ítélte meg, a piac, hogy júniusban bekövetkezik az egyébként régóta várt kamatemelés. Az indexek így visszaestek előző napi záróértékeik közelébe.

A hangulatváltozás a mai kereskedésben is érződik, az európai indexek egy százalék körüli mínuszban vannak, a DAX 9840 pontot ér. Az utolsó 5-10 napban jellegzetessé vált ez a mozgás, miszerint naponta irányt váltanak a piacok.

DAX, 10 nap. Libikóka

A BUX fél százalékos mínuszban van, a Telekom 4 forinttal van lejjebb 443 forinton, az OTP fél százalék esés után 6765 forintot ér. A Mol enyhén emelkedik, az ár 16 150 forint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG