3p
Az amerikai munkaerő-piaci adat gyenge lett, de a tőzsdék mégis szépen teljesítettek ma. Az Apple új rekordot ért el, miután kiderült, hogy egy guru szorgalmasan vásárolja. A forint először nagyon gyenge, majd eléggé erős volt a nap folyamán. A BUX is emelkedett, pedig egyik részvényünk látszólag nagyot esett.

A mai nap talán fő híre az amerikai munkaerő-piaci jelentés volt, amely gyengébb lett a vártnál, kevesebb munkahely keletkezett. Ennek nyomán a dollár erősödni kezdett, az euró/dollár már csak 1,1945, de volt nap közben 1,1910 is, éves mélyponton. Ez az európai részvényeknek szokás szerint jót tett, a német index 1,0, a francia 0,3, a brit 0,9 százalékkal ment fel.

Az USA tőzsdéi is jól húznak, az S&P 500 1,0, a Nasdaq indexe 1,5, a Dow Jones 1,1 százalékos pluszban van. A lengyel WIG-20 index ma 2,6 százalékkal zuhant, az esés általános, majdnem minden cégre kiterjedt. Ennek oka egyelőre nem világos, talán az EU-val folytatott jogvita (legfelsőbb bírósági törvényjavaslat) vagy az EU-támogatások állhatnak mögötte.

Budapesten a BUX index ma 0,7 százalékkal emelkedett, nagyjából az európai átlag szerint. A Mol eközben három százalékkal, 88 forinttal esett 2870-re, az OTP 0,7 százalékkal felment 10 980-ra. A Richter fél százalékkal 5360-ra süllyedt, a Telekom alig változott.

Osztalék nélkül a Mol

Ha valakinek furcsa valami a számokban, nem véletlen, a Mol ugyanis ma forgott először osztalékszelvény nélkül, ami pedig a rendkívüli osztalékkal megfejelve jelentős, 127,5 forint. Így a részvény valójában nem esett, hanem emelkedett is, bő egy százalékot. (Az osztalék az árfolyamnak mintegy 4,3 százaléka.) A társaság gyorsjelentést is ma tett közzé, amelyről itt írtunk. Az Opus ma emelkedett 1,9 százalékot.

További árfolyamok itt láthatók

Megrángatták a forintot

A forint erősödött, a 313,60 forintos euró mintegy 40 filléres csökkenést takar. Délelőtt volt pedig 314,50 közelében is, de innét már nem először fordul vissza az árfolyam. Nagyot menetelt ma a lengyel zloty, kisebbet a román és a cseh fizetőeszköz is, a török líra viszont tovább szenved.

Az olaj jókorát ugrott ma, a WTI két százalékos pluszban van, 69,80 dolláron, a Brent 74,90. A Bloomberg az iráni egyezmény amerikai felrúgásától való félelmekkel magyarázza a hirtelen drágulást. A nap kezdeti részében pedig alig-alig változott az árfolyam.

Az Apple-től a Tesláig

Történelmi csúcson az Apple részvénye, 183,65 dolláron, miután egy cikk beszámolt arról, hogy Warren Buffett cége további részvénycsomagot vásárolt benne. Néhány napja a cég gyorsjelentése is inkább kellemes meglepetést okozott.

Az előző napi nagy zuhanás után a Tesla ára ma alig változik, a részvénnyel kapcsolatos dilemmákról délután itt írtunk.

A kriptodevizák nagyon jó passzban vannak, ma is pluszban, de néhány hétre visszatekintve sokkal jobban látható a fordulat. Ma a bitcoin a 9800, az ether a 800 dollárt is elérte átmenetileg, jelenleg 9600 és 774 dollár az ár. Erről bővebben itt írtunk ma délután.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG