3p

A legalább százezer főre becsülhető magyar kriptopénz-tulajdonosi kör a hírek szerint nemcsak a világhírű bitcoinból és ethereumból vásárolt be előszeretettel, hanem szívesen költött a magyar fejlesztői csapattal, honlappal rendelkező kriptopénzekre is. Ennek a trendnek egy új, meghatározó állomása lehet, hogy december elején elérhetővé válik az első magyar iparági börze, a New Change Kriptotőzsde.

Soha nem látott népszerűségre tettek szert a kriptovaluták idén. A kriptopénzek együttes piaci kapitalizációja novemberre megközelítette a 3 ezer milliárd dollárt. Összehasonlításul, ez körülbelül az Egyesült Királyság gazdaságának a méretével megegyező összeg. A bitcoin darabonkénti értéke meghaladta már a 60 ezer dollárt is, ami azt jelentette, hogy nagyobb értéket képvisel, mint a villanyautók sztárjának számító Tesla. A virtuális pénzekre irányuló reflektorból a magyar kezdeményezésekre is jutott fény – mondja Rostás Sándor, a New Chance Coin (NCE) alapítója.

Mérföldkő a magyar kriptovilágban (Fotó: Pixabay)
Mérföldkő a magyar kriptovilágban (Fotó: Pixabay)

A 100 százalékban hazai cég két magyar kripto-fizetőeszközt is megjelentetett. Elsőként július 17-én az NCE nevű tokent, majd nem sokkal később a WNCE nevű tokent is piacra dobta azzal a nem titkolt céllal, hogy a magyar befektetőket is megnyerje magának. „Mind a két token kezdettől fogva népszerű a holderek, azaz a vásárlók körében. Az indulást követően hamar elértük a több millió dolláros MarketCapot, ami gyakorlatilag a befektetés aktuális értékét jelöli” – mondja Sándor, hozzátéve: kezdetben volt olyan szemfüles befektetőjük, aki 20 ezer forintból képes volt 3 millió forintos haszon realizálására.

Határtalan befektetés lehet a magyar kriptopénz

A magyar tokenek iránti érdeklődést jól példázza az is, hogy a kriptopénzekre jellemző volatilitás dacára is népszerű az NCE és a WNCE az online térben. A budapesti alapítású pénzek aktuális helyzetét több tízezren követi világszerte. A New Chance csoport tokenjeit egyébként a világ egyik legnagyobb kripto-adatbázisa, a Coinmarketcap (CMC) is listázta, de a projekt 1 hónapon belül megjelent a p2pb2b.io és a coinsbit.io kriptotőzsdéken is.

„A kriptopénzeknek nem csak a funkciója, de a kereskedelme is eltér a hagyományos részvényekétől. Ez azt jelenti, hogy egyszerre, egy időben több tőzsdén adják-veszik az adott tokeneket” – érzékelteti Bali János, a cég műszaki igazgatója.

A szakember szerint a virtuális pénzek világában fontos tudni azt is, hogy bárki dönthet úgy, hogy a kriptopénzek kereskedésével kezd foglalkozni.



December eleje egy újabb mérföldkő lesz a hazai kriptovilágban. A magyar alapítású New Change Kriptotőzsde ekkor indul el. A börzén a New Chance tokenje mellett természetesen más tokenek, például a bitcoin megvásárlására is lehetőség nyílik itt, ráadásul az iparági átlagnál jóval kedvezőbb járulékos költségekkel.

„Az első magyar kriptotőzsde nemcsak azért vonzó ajánlat, mert magyarul is elérhető minden információ hozzá, hanem azért is, mert nagyon kedvező tarifákat kínál” – jegyzi meg Rostás Sándor.

Mint mondja: a kereskedési összeg náluk a befektetés 0,095 százaléka lesz, ami tizedakkora díj, mint amit a világ egyik legnagyobb platformja, a Binance kér el ugyanazért a munkáért. A Rostás Sándor vezette csapat ráadásul a forgalom egy részét az úgynevezett staible coin formájában visszaosztja a WNCE-tokent vásárló és ezáltal részvényessé váló befektetőknek, akik a profitot a tervek szerint 2022-ben már a saját bankkártyájukról is elkölthetik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45320 46090 +1,48% 45900 46000 3 387 434 700 HUF 2026-09-25 13:17:05
MOL 5180 5175 5260 -1,33% 5175 5180 741 998 210 HUF 2026-09-25 13:19:15
MTELEKOM 2550 2536 2558 +0,24% 2550 2552 205 262 976 HUF 2026-09-25 13:18:11
RICHTER 12550 12520 12690 -0,79% 12540 12560 578 516 160 HUF 2026-09-25 13:14:02
OPUS 277 275 284 -1,07% 278 278 5 868 769 HUF 2026-09-25 12:57:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG