Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
Meglepően viselkednek a befektetők, ha magyar állampapírokról van szó.

Az ÁKK vezérigazgatója, Barcza György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában nyilatkozott arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy a héten történelmi mélyponton, 0 százalékos átlaghozammal sikerült 3 hónapos diszkont kincstárjegyet eladni. Barcza György szerint jelenleg azért alacsonyak a hozamok, mert a heti aukciókon kis mennyiségeket értékesítenek – jelenleg hetente 15 milliárd forint összegben adnak el diszkont kincstárjegyeket. Ez a korábbi eladott mennyiségek harmada, az év elején értékesített összegnek pedig alig a fele.

Barcza György elmondása szerint ugyanakkor a magyar jegybank az elmúlt időszakban folyamatosan bővítette a likviditást, az egynapos MNB-betét már most is mínusz 0,05 százalékos negatív kamatozású, és a nemzetközi piacon, például az eurózónában is negatív kamatot "hoznak" a betétek. Így egy 3 hónapos diszkont kincstárjegy, mivel ez hosszabb időre szól, mint az egynapos MNB-betét, még mindig vonzó lehet az intézményi befektetőknek, ezért szavazzák meg a bizalmat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29940 29870 30160 0,00% 29940 29960 870 872 560 HUF 2025-09-09 10:25:30
MOL 2888 2880 2898 +0,28% 2888 2890 43 073 276 HUF 2025-09-09 10:17:30
MTELEKOM 1866 1858 1896 -0,85% 1862 1866 307 098 690 HUF 2025-09-09 10:25:07
RICHTER 10400 10320 10450 +0,19% 10400 10410 105 673 590 HUF 2025-09-09 10:24:17
OPUS 552 550 560 -1,25% 552 553 6 790 360 HUF 2025-09-09 10:21:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 10:38
Nyekkentek az argentin piacok.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedett a Brent-olajár, a párizsi tőzsde is tartja magát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:38
A francia kormányválság közepette 0,2 százalékos emelkedéssel indított a párizsi tőzsde, a BUX szintje alig változott a hétfői záróértékhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A forinttal és az euróval szemben is tovább gyengült a dollár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:41
Két éve nem volt ilyen: 333-mal kezdődik a dollár-forint árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Közeleg a Fed ülése, emelkedtek az amerikai tőzsdei mutatók
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:16
A Nasdaq emelkedett a legnagyobb mértékben, de a Dow Jones és az S&P 500 is jól zárta a hétfőt.
Részvény / Deviza / Áru Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:56
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
Részvény / Deviza / Áru Optimistán indult a hét Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:00
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kavarja vagy nem kavarja? Trumpék újabb kriptós milliárdjai
Eidenpenz József | 2025. szeptember 8. 15:11
A Trump-család újabb és újabb kriptós befektetésekben tűnik fel, szaporodnak a milliárdjai, de egyben újabb és újabb botrányok törnek ki körülöttük. Persze mások sem szentek – vajon okos dolog megpróbálni átverni az Egyesült Államok elnökét?
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt legény a gáton
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól állnak a részvények, emelkedik a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,29 pontos nyitás után erősödött hétfőn délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG