3p
Egyetlen év alatt 1717 százalékkal nőtt a 4iG Nyrt üzleti eredménye, miután Mészáros Lőrinc köréhez került a cég. A tőzsdei árfolyam 19-szeresére emelkedett.

2019 I. negyedévében a 4iG Nyrt. üzleti eredményessége (EBITDA) 483 millió Ft, közel 1717 százalékkal nagyobb 2018. I. negyedévi értékénél; a vállalatcsoport IFRS szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 4,9 milliárd Ft volt a 2019 márciusi zárónapon, ami 56 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest. A vállalat a tavalyi első negyedévben veszteségesen működött, idén viszont adózás után 280 millió forintos eredményt ért eltt, amely 2019. március 31-én már elérte a 76,3 milliárd forintot.

Mi kellett ehhez a bődületes sikerhez?

"A működési hatékonyság növelését követően a 4iG Nyrt. a nagyvállalati, valamint az állami szektor beszállítójaként egyre eredményesebben lép fel az informatikai piacon. A társaság 2019 első negyedévében a meglévő partnerei megtartása mellett jelentősen javította piaci pozícióit, amely a társaság eredményességére is pozitív hatást gyakorolt. "

És valóban, mostanában sorjáznak az állami megrendelések a céghez: 4,4 milliárdért interaktív táblákat szállítanak az iskolákba, de benne lesznek a fővárosi kórházak IT-korszerűsítésében is.

2018. júniusában jelentették be: az Opus illetve a Konzum két alapja 50 százalékot meghaladó többségi befolyást szerzett a 4iG Nyrt. fölött.  Később a Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában álló magántőkealap tovább növelte részesedését a cégben

Korábban azt írta a cég, a jelentős növekedés a tavalyi tulajdonosváltást követően végrehajtott, működési hatékonyságot javító átszervezéseknek köszönhető - vajon ez azt jelenti, hogy az előző tulajdonosi kör csinált valamit nagyon rosszul, hogy ekkora lehetőségeket hagyott kiaknázatlanul a cégben, vagy ahhoz van köze, hogy az új tulajdonos a Mészáros Lőrinc üzleti érdekeltségébe tartozó Opus illetve Konzum...?

Bárki megtizenkilecszerezhette a pénzét egyetlen év alatt a tőzsdén

Mindenesetre a tőzsdei befektetők is megtanulták már, hogy amihez Mészáros Lőrinc nyúl, az arannyá változik: a 4iG részvények 2019. I. negyedéves tőzsdei átlagára (3044 forint) közel 1316 százalékkal magasabb, mint a 2018-as első negyedévi átlagár. A 2019. március 31-i záróár 4.060 forint volt, majdnem tizenkilencszerese az egy évvel korábbinak. A 4iG piaci kapitalizációja 2019. március 31-én 76,3 milliárd Ft volt, ami 1797 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Így lesz a 300 forint alatti részvényárból 400 forint fölötti egy év alatt. Forrás: bet.hu

Van még feljebb? Van

A jövőt illetően a társaság azt írja: a 4iG menedzsmentje változatlanul elkötelezett a társaság megkezdett kutatás-fejlesztési programjai (bioinformatika, fotogrammetria, pilóta nélküli repülőeszközök, ipar 4.0) mellett. A vállalat vezetőségének véleménye szerint a piaci kilátások kedvezők, az idei évben a kkv és nagyvállalati szektor, illetve az állami megrendelések növekedésére számít az informatikai piacon. Az igazgatóság célja, hogy a keresleti oldal bővülésével, a folyamatosan növekvő megrendelői igények alapján tovább növelje a 4iG piaci részesedését.

A teljes beszámoló itt érhető el >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG