3p

Egy jelenleg alacsony termékpenetrációjú, ellenben komoly növekedési potenciált hordozó pénzügyi szegmensben, a befektetési alapok piacán sző további nagyratörő terveket Szerbiában az OTP Csoport.

Az OTP Alapkezelő Zrt. és az OTP Banka Srbija közösen vette meg a Szerbia mellett több országban is jelenlévő (Szlovéniában és Észak-Macedóniában), a tőzsdei brókertevékenységen és vagyonkezelésen túl vállalatfinanszírozási és M&A (Mergers & Acquisitions, azaz felvásárlások és összeolvadások) tanácsadási szolgáltatásokat is nyújtó ILIRIKA csoport szerb leánycégét, a 2007-ben alapított ILIRIKA DZU-t.

„Az OTP Csoport mindig is stratégiai fontosságúnak tartotta a jelenlétet a szerbiai piacon, ezzel a tranzakcióval pedig a helyi tőkepiacon is aktív szereplővé válunk” – közölte Bánfi Attila, az OTP Alapkezelő Igazgatóságának elnöke, aki hozzátette: a szerb tőkepiaci szabályozás értelmében csak akkor lehet befektetési jegyeket kínálni az ügyfeleknek, ha a vagyonkezelő társaság Szerbiában működik. „Ennek a feltételnek szerettünk volna eleget tenni, mert a befektetési alapok eddig hiányoztak az OTP Banka Srbija termékpalettájáról” – folytatta Bánfi Attila.

Egy működő vagyonkezelő megvásárlása több, mint ígéretes termékfejlesztési szempontból.

Turner Tibor, az OTP Alapkezelő általános vezérigazgató-helyettese szerint ehhez a piaci körülmények is ideálisak, mivel a szerb befektetési alapok piaca fokozatosan bővül: jelenleg 500-600 millió eurónál jár a kezelt vagyon mértéke, ami jelentős eredmény annak fényében, hogy három éve ennek csak a felét érte el.

A 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkező OTP Alapkezelő Zrt. folyamatos szakmai és operatív támogatást nyújt az új vállalatnak, amely OTP Invest néven működik.

Nem csak itthon nyomul az OTP.
Nem csak itthon nyomul az OTP.

Az OTP Banka Srbija az 2023 első negyedévének végén kimutatott 6,91 milliárd eurós teljes eszközállománnyal Szerbia egyik vezető bankja, miután sikeresen végrehajtotta a helyi piacon valaha látott legösszetettebb fúziót, a Vojvodjanska banka és a Société Générale Serbia integrációját.

A lakossági és vállalati hitelekben piaci részesedés alapján az első Szerbiában, az eszközök és megtakarítások tekintetében pedig a második legnagyobb bank. Nagy hagyományokkal rendelkezik a letétkezelésben: hétből hat szerb nyugdíjpénztár az OTP Csoport tagbankját választotta letétkezelőnek, az összesen 18 befektetési alapból pedig 11 döntött hasonlóképpen.

Köztük az ILIRIKA is, amely – hamarosan OTP Invest néven – első körben a OTP szerb privát banki ügyfélkörének teszi hozzáférhetővé befektetési alapjait, de fokozatosan bővíti a csatornakínálatot, a lakossági szegmens felé is kiterjesztve az instrumentumokat. Ebben óriási szerep hárul az OTP Bank szerb leánybankjára, amelynek lakossági bankpiacon betöltött domináns pozíciója egyben aspirációs célként is szolgál az OTP Invest számára: Bánfi Attila 5 éves távon tartja elképzelhetőnek, hogy a befektetési piacon is meghatározó tényezővé váljanak, amihez jó kiindulási alap a jelenleg még alacsony piaci penetráció.

Az OTP szerb bankja kiemelkedően erős szereplő a helyi privát banki piacon is. A szegmensben folyamatos termék- és szolgáltatás fejlesztéssel erősíti a bank a pozícióját, az OTP Bank Global Markets Igazgatóságának csoportszintű szakmai irányítása mellett. Az akvizíció támogatja a csoport szintű privát banki és befektetés szolgáltatási stratégiát, melynek keretében az OTP Csoport tovább bővíti a tőkepiaci termékek és szolgáltatások körét a leányvállalatai körében is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG