3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Így tettek korábban is. A vállalat dinamikus növekedésére fókuszálnak, ezért a teljes egyedi adózott eredményt, 1,661 milliárd forintot eredménytartalékba teszik. 

A koronavírus-járvány miatt az ingatlanbefektetésekkel és vagyonkezeléssel foglalkozó társaság a közgyűlését nem tudták összehívni, ezért a határidőhöz kötött közgyűlési előterjesztések ügyében az igazgatóság döntött, míg az igazgatóság javadalmazásával, illetve a személyi változásokkal összefüggo napirendi pontokat a veszélyhelyzet megszűnését követően összehívott első közgyűlés elé terjesztik majd.

Őket is érinti a járvány, de csak kicsit

A járvány az Appeninn Nyrt. tevékenységére is hatással van, azonban úgy vélik, hogy jelenleg alacsony azoknak a bérlőknek az aránya, akiknek a kormányrendeletek értelmében be kellett zárniuk. A társaság turisztikai fejlesztéseit ugyancsak nem érinti a kialakult helyzet, hiszen a beruházások több évig tartanak, így mire eredménytermelő szakaszba érnek, az Appeninn Nyrt. várakozásai szerint a turizmus újra fellendül majd. Az Appeninn Nyrt.-nek jelentős likviditási tartaléka van és a várható átmeneti bevétel kiesés, illetve átrendeződés mellett is képes pénzügyi kötelezettségeit időben teljesíteni középtávon is.

(Fotó: depositphotos.com)
(Fotó: depositphotos.com)

A megváltozott helyzetben az Appeninn igazgatósága fogadta el a társaság nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti 2019-re vonatkozó egyedi éves jelentését 41,340 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 16,578 milliárd forint saját tőkével és 1,661 milliárd forint átfogó adózás utáni eredménnyel.

Az IFRS alapján összeállított konszolidált beszámolót - szintén az igazgatóság fogadta el - 190,545 millió euró mérlegfőösszeggel, 73,806 millió euró saját tőkével és 10,215 millió euró átfogó adózott eredménnyel.

Sokkal több pénz folyt be a bérleti díjakból 

Az Appeninn pénteken közzétett éves beszámolója szerint a csoport az ingatlanértékesítési bevételeit iroda, logisztikai és kereskedelmi ingatlanok bérbeadásával és kapcsolódó üzemeltetési szolgáltatásokkal realizálja. A vállalatcsoport bérleti díjakból származó bevétele tavaly 7,402 millió euró volt, ami jelentős növekedést mutat a 2018-ban elért 5,776 millió euróhoz képest.

A kamatok, adózás és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 2019-ben 13,796 millió euró volt. Mindezek mellett az igazgatóság sajátrészvény-vásárlásáról is döntött. A döntés értelmében az igazgatótanács 18 hónapon keresztül, az alaptőke legfeljebb 5 százalékát elérő mértékben, a mindenkori piaci ár plusz vagy mínusz 20 százalékos sávjában vásárolhat majd saját részvényt.

Az Appeninn Nyrt. tulajdonában álló ingatlaneszközök értéke 25 százalékkal, a korábbi 118 millió euróról 148 millió euróra emelkedett, ami mintegy 50 milliárd forintnak felel meg.

Mészáros Lőrincet szakmai befektető váltotta

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, nem maradt egy darab részvénye sem Mészáros Lőrincnek az Appeninn Holding Nyrt.-ben, miután a Konzum II. Alap eladta részesedését egy szakmai befektetőnek. Részletek >>>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG