4p
Történetének egyik legnagyobb emelkedését produkálta kedden a Dow Jones tőzsdeindex, amely 11 százalékkal ugrott meg. A döbbenetes emelkedés mértékét jelzi, hogy ilyen szintű megugrásra utoljára 1933-ban volt példa.

A befektetők teljesen elfeledkeztek azokról a kockázatokról, amely az elmúlt napokban nyomasztotta őket, annak ellenére, hogy a koronavírus járvány terjedése most kezdett csak igazán gyorsulni az Egyesült Államokban. A többség ugyanis azon az állásponton van, hogy a járvány okozta nehézségeken úrrá tudnak lenni a Fed korlátlan kötvényvásárlási programja és az amerikai kormány gazdasági mentőcsomagja révén. Igaz, utóbbit a demokraták kétszer leszavazták, kedden viszont a vezetőjük, Nancy Pelosi is annak a véleményének adott hangot, hogy a küszöbön a megállapodás, amelynek köszönhetően ők is támogatják a törvényjavaslatot.

A keddi amerikai megugrás pontértékben történelmi rekordnak számít a Dow Jones esetében, amely 2113 ponttal ugrott meg, és 20705 ponton zárt. Érdekesség, hogy a hétfői mélypontja 18219 pont volt, de kedden is 1000 ponttal alacsonyabb szinten nyitott. A másik két fontos index is szárnyalt, hiszen az S&P 500-as 210 ponttal ugrott meg, ami 9,4 százalékos emelkedést jelent. Míg a Nasdaq Composite mutatója 557 pontos, 8,1 százalékos erősödéssel fejezte be a keddi napot.

Az általános optimizmust jelzi, hogy minden szektor papírjai felfele mozdultak. A nap nyertese a Chevron olajipari cég lett, amely a Dow komponensei közül a legnagyobb erősödést érte, 22 százalékkal drágult. De az American Express és a Boeing is 20 százalék feletti mértékben nőtt. Az energiaszektor vállalatai átlagosan 16 százalékkal nőttek, míg az ipari és pénzügyi részvények 12 százalékos erősödéssel zártak.

Az olyan, óriási nehézségekkel küzdő vállalatok, mint kaszinókat üzemeltető Wynn és MGM Resorts is 15 százalék feletti pluszban zárt, a Delta Airlines pedig 20 százalékot ugrott fel. Hogy a keddi nagy emelkedés ellenére még nem lehet hátradőlni, azt az úgynevezett félelemindex, a VIX jelzi, amely továbbra is igen magasan áll, 60 pont felett. A mutató a rekordszintű erősödés ellenére sem esett vissza érdemben, így ez alapján arra lehet következtetni, hogy kedden az erősen túladott piac konszolidációját láthattuk, de még nem a trendfordulót. A kockázatok egyébként azért sem múltak el, mert bár a bejelentett és elfogadás előtt álló monetáris és fiskális intézkedések elképesztő összegeket mozgatnak meg, és nyilvánvalóan mérséklik a járvány gazdasági hatásait, az továbbra sem látható, hogy annak hol lesz a vége. Az Egyesült Államokban például csak most indult a gyorsuló szakasza a járványnak, és Nyugat-Európában is még az esetszámok növekedését látjuk.

Felfele ment a BUX és az európai tőzsdék is

Nem csak a tengerentúlon, de a nagy európai piacokon is elszabadult a bika. A német Dax 11 százalékos szárnyalással zárt, de 9 százalék feletti pluszt mutatott a londoni tőzsde irányadó indexe is. A járvány által erősebben sújtott európai országok tőzsdéi is kiemelkedően teljesítettek, a francia, a spanyol és az olasz tőzsde főbb indexei is 8 százalék feletti pluszban zártak.

Ezekhez képest visszafogottabb volt a magyar börze, hiszen a Bux 5,7 százalékos erősödéssel zárt. Az OTP még ennél is kisebb mértékű, 4,5 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, míg a Richter és a Mol közel 7 százalékos pluszban zárt. Utóbbiakhoz hasonló mértékben nőtt az Opus árfolyama, amely 8,2 százalékos nyereséggel zárta a keddi kereskedést.

További árfolyamok

Nagyot gyengült a forint

A nap első felében a 350-es szinthez tapadt a forint árfolyama az euróhoz képest, ezt követően viszont nagyot gyengült a magyar fizetőeszköz. Az euróval szemben 357-ig gyengült, ahonnan csak kis mértékben 355-ig sikerült visszakúszni. Elsősorban a jegybank kamatdöntő ülése, és az azt követő sajtótájékoztató információ sarkallhatták a befektetőket a forint eladására. Pedig a magyar jegybank csupán a nagy központi bankokhoz hasonlóan monetáris eszközökkel, vagyis jelentős plusz likviditással igyekszik a járvány hatásait korlátozni.


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG