2p
Egy hete próbálkozik a hazai fizetőeszköz, hogy átjusson egy nagy szinten, és tovább erősödhessen, de egyelőre ez nem sikerült. Az angol font korrigált egy kicsit, a jen tovább erősödik. A tőzsdék kisebb esésben, az olajár a magasban. A pesti börzén a Mol emelkedik, az OTP kismértékben gyengül.

Április óta a legszebb formáját hozta a forint az euróval szemben, mindazonáltal nem sikerült kitörni abból a sávból, amelyben egy éve tartózkodik az árfolyam. A sáv egyébként meglehetősen szűk, nagyjából 310-318 kötött húzódik. 310 környékén van az erős ellenállás, melyet 1-2 forinttal sikerül időnként átlépni (a héten is ez történt) de utána mindig visszatér az árfolyam a sávba.

Euró/forint, egy év

Az angol font a sok zuhanás után egy kicsit korrigált: az euróhoz képest 1,145-ről 1,155-ig, a dollárhoz képest 1,287-ről 1.30-ig. A japán jen igen erős, tegnap a dollár már 100 jen alá is benézett rövid időre, ma 100,50 az árfolyam.

Amerikában fél százalék körüli korrekció zajlott a tőzsdéken, ugyanakkor az Apple esetében kiderült, hogy nemcsak a kisbefektetők látnak fantáziát a fokozatosan „value stock” kategóriába sorolható, vagyis stabil osztalékot fizető de kevéssé növekvő, magyarul fejőstehénnek nevezhető cégben, hanem maga Warren Buffett is alaposan bevásárolt.

Ázsiában szinte minden index lejjebb került pár tized százalékkal, Európában néhány börzén komolyabb az esés. Az olasz és a spanyol piac 1 százalék fölötti mínuszban van, a francia CAC-40 egy százalékkal van lejjebb 4430 ponton, a DAX 0,7 százalékot esik 10 600 pontig.

A BÉT-en a Mol emelkedik fél százalékkal 17 265 pontig, az OTP enyhén csökken, 7150 forinton kötnek rá.

WTI olaj, egy hét

Az olaj a tegnapi nagy ugrás után kicsit lejjebb került, de így is igen szép emelkedést mutatott az elmúlt egy hétben. A WTI 46,20, a Brent 48,80 dollár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG