2p
Hiába az elképesztően jó eredmény, jól beleadtak a Facebook részvényébe. Az Apple ezzel szemben a magasban maradt, Európában kisebb emelkedés van, itthon a Richtert veszik. Remekül teljesít a lengyel zloty, a forint alig mozdul, a dollár magához tért a tegnapi esés után.

Minden várakozást felülmúló negyedéves jelentést tett közzé a Facebook, és a kereskedés elején fel is rántották a részvényt 135 dollár fölé, ami új csúcs, de aztán megjöttek az eladók és jó alaposan megtömték, 131 alá nyomva az árfolyamot. Ennek fő oka az lehet, hogy mint a grafikonon is látszik, előző nap nagy forgalommal emelkedett a papír, vagyis az eredmény kijövetele előtt jól belevettek.

Facebook

A jó eredmény azonban már sok negyedéven át megszokott lett a cégnél, ezért feltehetően szinte mindenki azt várta, ezért előtte vásároltak be, hogy a közzététel után zsebre tegyék a nyereséget. Így viszont alig maradt vevő a jó hír utánra, eladó annál több.

Egész mást mutat az Apple: ugyancsak remek eredmény jött, ott viszont ezt sokkal kevésbé várták. Így a jó eredményre nagyot ugrott a papír, és az elért szintet tegnap is megtartotta, noha igen túlvett állapotba került, 85-ös RSI értékkel (a grafikon tetején látható).

Apple

Egyébként az indexek alig mozdultak Amerikában, és ez már több napja így van, állnak a magasban. Európában ma kisebb emelkedés mutatkozik, komolyabban, közel egy százalékkal Párizs erősödik. A pesti börzén érdemben a Richter mozdul: 0,8 százalékkal van feljebb, 6355 forinton. A Mol kismértékben emelkedik 20 070 forintig, az OTP csökken 8840-ig.

Remek formában van a lengyel valuta: az elmúlt két hónapban szép ralit produkált. December elején még 4,50-et kellett adni belőle egy euróért, most már csak 4,30-at. Ha azonban megnézzük az elmúlt egy év viselkedését, az látszik, hogy ez csak egy sávon belüli mozgás része: nagyjából 4,25 ás 4,50 között ingadozik.

Euró/zloty   Friss árfolyamok>>>

A forint 309 az euróhoz képest, a dollár erősödött, 1,075-ig. Az aranyár kissé visszaesett a tegnapi nagy rali után 1215 dollárig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG