3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Fordult a szokásos napi menet: most az akadozó kereskedésű Amerikában szórták ki a papírokat, Kínában vették. Európa, sőt még a BÉT is emelkedik, az olaj, az arany és az ezüst is gyógyul a nagy esés után. A görög ügyben hétvégéig nyugalom van, a komoly döntés napja vasárnap lesz.

Tegnap New York-i tőzsdén leállt a kereskedés, a nap nagy részében csak a Nasdaq működött. Ez igen nagy felfordulást okozott, ráadásul rögtön gyanús is lett. Hogy lehet az, hogy a világ legnagyobb tőzsdéjén majdnem az egész kereskedési időben szünet van? Egyesek hackertámadást emlegettek, de nem valószínű, hogy erre ne lenne felkészülve a börzei rendszer. Inkább az a gyanús, hogy pont akkor került erre sor, amikor az S&P 500 alulmúlta a 200 napos mozgóátlagot, ami egy súlyos megroppanása lehet a bikapiacnak. Ami még gyanús egyidejűség: Kína napok óta szakadt, a részvények eladását korlátozni próbálták, és hát azok a papírok Amerikában is forognak.

S&P 500: tavaly ősz óta először töri a 200 napos mozgóátlagot

Ezek persze csak gondolatmenetek, az igazságot úgysem tudjuk meg, lényeg az, hogy végül is az a bűvös 200 napos mozgóátlag elesett, az index 2046 ponton zárt. A Nasdaq is nagyot esett: 4910 pontig jutott, így az 5000 pont fölötti, 15 éves bázisból való kitörés megint csak elbukott. Az év kérdése lesz, hogy végül egy 15 éves duplatető marad, ami igen hosszú időre véget vetne az emelkedő trendnek, vagy végül nekiszalad még egyszer, és kitör. Ez utóbbi eset még hosszú, és főleg meredek emelkedést tenne lehetővé.

Néhány egyedi amerikai részvény is igen csúnyán mutat: a napokban már említett 3D már csak 17,6 dollárt ér, az egy hónapja még 5 dollár fölött forgó AK Steel már csak 3 dolláron áll. A jó hírek hatására nemrég még 60 dollárral kacérkodó kameragyártó, a GoPro visszaesett 51 dollárra, a Yahoo is visszaesett a rég nem látott 37 dolláros szintre, bár ez feltehetően az Alibaba gyengélkedésének köszönhető, azt viszont az általános kínai öntés okozhatja (a Yahoo az Alibaba egyik legnagyobb tulajdonosa, így annak árfolyama közvetlenül hat rá).

Kínában ma végre lett egy korrekció: a sanghaji indexek 6-7 százalékkal emelkedtek, és a tegnap megviselt Hang Seng is magához tért, 3 százalékot erősödött. A zuhanás azonban akkora volt, hogy ezek az emelkedések szinte meg sem látszanak a charton, ugyanakkor az extrémen túladott piacra már ráfért egy felpattanás.

Friss árfolyamok >>>

Ma Európa is emelkedik, 1 százalékos pluszban vannak az indexek. Kissé nyugodtabb a hangulat a korábbi drámai görög események után, és miután a görög kormány, ha minden igaz, ma benyújtja reformprogramját, akár egy hétvégi megoldás, vagy legalábbis előrelépés lehetősége is felmerül. Párizs és Frankfurt egyaránt közel 1 százalékkal emelkednek, és ugyanekkora előnyt mutat a BUX is, igaz, szinte kizárólag az OTP hatására, amely másfél százalékot emelkedik.

A devizapiacok lecsendesültek, a forint képtelen erősödni. Az árutőzsdéken van egy kis korrekció: az arany 1162, az ezüst 1533 dollárig emelkedett, az olajfajták pedig 52,40-ig ill. 58 dollárig kapaszkodtak az előző napok nagy zuhanása után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46270 46060 46600 -0,15% 46260 46270 2 664 990 720 HUF 2026-08-14 14:22:16
MOL 4918 4858 4938 +1,03% 4916 4918 1 849 782 692 HUF 2026-08-14 14:22:16
MTELEKOM 2628 2620 2654 -0,08% 2624 2628 499 459 108 HUF 2026-08-14 14:22:16
RICHTER 12900 12710 12900 +0,78% 12890 12900 446 431 260 HUF 2026-08-14 14:22:16
OPUS 355 353 358 -1,25% 353 355 8 037 923 HUF 2026-08-14 14:21:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre az OTP a nap vesztese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,23 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Rántott húsos indexszel mérik a zuhanó jent: már Trumpnak is lépnie kellett
Herman Bernadett | 2026. augusztus 14. 11:01
Miközben a devizapiaci elemzők száraz grafikonokat böngésznek, egy unortodox gasztronómiai mutató rávilágított a globális tőkepiacok egyik legnagyobb és legveszélyesebb anomáliájára. Az idén augusztusban berobbant Katsu Curry Index szerint a japán jen több mint 60 százalékkal alulértékelt a valós vásárlóerejéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Így indult a nap a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 10:00
A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal? Ennyit kell adni az euróért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 08:10
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Ez történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 06:20
Emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 19:07
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 18:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:23
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban szédelegnek a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:24
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,63 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Tovább csökkent a Richter, már 13 ezer forint alatt van az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 12:07
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is egy kivétellel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG