4p
Csökkentek a háborús félelmek, így megint megnőtt a kockázatvállalási kedv és szépen emelkedtek a tőzsdeindexek, köztük a BUX index is. Fél óra alatt ezer dollárt emelkedett a bitcoin. Az olaj magasan áll, az arany viszont csúnyán visszaesett, miután közzétették a Fed aktáit. Kőbe vésték a forint árfolyamát.
(Pixabay)

Donald Trump azt találta twittelni, azaz a Twitteren, a “csipogón” megosztani, hogy nem sietnek Szíria bombázásával, nincs kitűzve időpont, lehet hamar, lehet jóval később is. Ezt a piac békülékeny szándék jelének vette, csökkentek a háborús félelmek, és szép napjuk volt, van a tőzsdéknek. (Pont ma az N-Tv.de német portál azonban arról írt, hogy a Fehér Ház munkájának nagy része Trump impulzív, meggondolatlan, húzd meg-ereszd meg megnyilvánulásai utáni takarításból, kárelhárításból áll.)

Ezen kívül az USA-ban a kezdődő gyorsjelentési szezonnal kapcsolatban is optimisták voltak a piacok, a vélemények szerint a nyereségeket az adócsökkentések is növelhetik.

Európában egy százalékkal emelkedett a DAX német index, 0,6 százalékkal a francia, a brit pedig stagnált. Az USA-ban az S&P 500 0,9, a Nasdaq technológiai index 1,0, a Dow Jones ipari átlag 1,2 százalékkal ment fel hat óráig. A varsói index másfél, a budapesti BUX 0,9 százalékkal emelkedett, Prága és Bukarest is hasonlóan jól teljesített.

Megvan a Mol-osztalék

A magyar részvények közül az OTP 1,9 százalékkal ment fel, 11 380-ra, a Mol minimális mértékben ugyan, de esett. Igaz, az olajpapír meg előző nap tudott alaposan emelkedni. A Richter 0,7 százalékkal drágult. A nyertesek között a CIG Pannónia öt százalékát, a vesztesek között a gyorsjelentés után levő Duna House 2,4 százalékos süllyedését érdemes kiemelni.

További árfolyamok itt láthatók

Tegnap a Magyar Telekom tette közzé a számait, ma pedig a Mol tartott közgyűlést, ahol eldőlt az osztalék mértéke. A közgyűlés megszavazta a 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését, amely részvényenként 127,50 forintot jelent  – írtuk délután itt»»».

Páriaországok napja

A forint olyan stabil, mintha hatósági ára lenne, ma is 311,30-311,50 körül forgott, csak fillérekkel a tegnapi ár felett. A dollár erősödött, és végre a megtépázott orosz rubel, török líra is felfelé tudott menni. A két páriaország részvényei is emelkedtek valamelyest. (Az orosz eszközökről, szankciókról ma délben itt írtunk.)

Kitolnak a Csepel-részvényesekkel?

A Csepel Holding vezetése bejelentette, hogy 400 ezer törzsrészvény zártkörű kibocsátását tervezi 700 forint/részvény kibocsátási áron alaptőke-emelés keretében. Ennek érdekében közgyűlést hív össze 2018. június 1-re.

Apró probléma, hogy a társaság részvényei legutóbb 950 forinton forogtak, így a tőkeemelés nagy kitolás a többi részvényessel, hiszen hígíthatja a részvénytőkét, lenyomhatja az árat. A részvény tavaly nyár óta nem volt 700 forint közelében sem.

Még egy Volkswagen a tőzsdén?

Több mint három éves csúcson is járt az olaj, majd kissé visszaesett, most 66,60 a WTI és 76,60 a Brent árfolyama. Az arany a tegnapi száguldás után jókorát esik, miután a Fed tegnap este közzétett jegyzőkönyve erősítette a kamatemelési várakozásokat. A kötvényhozamok is felfelé tartanak.

A Volkswagen a japán Hino Motors teherautó-gyártóval működik együtt. A kooperációtól nagy költségmegtakarítást remélnek, és a haszongépjármű-üzletág tőzsdei bevezetését is előkészíthetik – írta a német Teleboerse.de. A német részvény két százalékkal emelkedett.

Fél óra alatt ezer dollár plusz

A bitcoin december óta nem látott napi emelkedést ért el, 6900 dollár környékéről indulva egy időben 8000 fölött is volt. Most 7600 dollár, de ez is tíz százalék plusz. Lényegében 1000 dollárt emelkedett fél órán belül, nem világos, van-e ennek konkrét oka.

A lehetséges magyarázatok között említik a Soros, Rockefeller és Rothschild családok megszellőztetett kriptodeviza-befektetését, de ez napokkal ezelőtt ismert volt, és nem is egészen biztos. Egy friss hír szerint Muhammad Abu Bakar mufti (Blossom Finance) sharia-kompatibilisnek, azaz az iszlám vallásnak megfelelőnek nyilvánította a bitcoint.

A bitcoin, az egy vírus?

A spanyol Santander Bank pedig, elsőként a bankok közül, Ripple-alapú, blokklánc-elszámolású pénztovábbító alkalmazást kínál az ügyfeleknek. A Barclays elemzői viszont azt mondják, hogy a bitcoin talán már sohasem éri el a decemberi csúcsát. A Joseph Abate által vezetett elemzői csoport az influenza és más vírusok terjedéséhez hasonlította a bitcoin-lázat, amely szerintük már kifulladt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szárnyalt a BUX júliusban, a Wood vezeti a brókerlistát
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 08:01
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is megsínylette Trump legújabb húzását
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 100 518,47 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Meg fog lepődni, mi történt a forinttal pénteken
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,25 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Trump valami nagyon furcsát tett az Apple-lel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:21
Pánikvásárlás hajtotta az Apple-t.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:41
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Rossz érzés meglátni, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:43
Nemzetközi devizakereskedelemben vitézkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:11
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 18:55
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG