3p
Megállt az európai tőzsdék emelkedése, átlagosan egy százalékkal estek az indexek. A dollár nagyot gyengült az euróval szemben. A hazai tőzsdén szerényen bár, de tovább emelkedtek az árfolyamok, a forint erősödött, ismét 314 alá süllyedt az euró.
A Mol egyik pakisztáni kútja. Fotó: mol.hu

Hónap és negyedév vége lévén sokan nagyobb árfolyamváltozásokat sem zártak ki reggel a tőzsdéken erre a napra, de ez nem igazán következett be. A keddi Yellen-beszédet követő két napos optimizmus csütörtökre eléggé leült, Európában csökkentek a tőzsdeindexek, átlagosan egy százalékkal.

Az amerikai indexek tétován nyitottak, majd óvatos, 0,2-0,4 százalékos pluszban folytatták. A kivárás valószínűleg annak köszönhető, hogy pénteken fontos munkaerő-piaci adatokat tesznek majd közzé az USA-ban.

A BUX dacolt

Az európai tőzsdéket lelombozhatta, hogy ismét erősen gyengült a dollár, azaz erősödött az euró, ami tudvalevőleg nem jó az európai exportőröknek. Az euró/dollár az 1,14-es szintet is érintette, ezzel mintegy öt és fél hónapos csúcsra ért. Az euróerősödés egyik oka az lehetett, hogy az eurózóna inflációja jobb volt a vártnál, a másik persze az említett Yellen-beszéd.

Budapesten a BUX index dacolt a trenddel, és fél százalékkal emelkedni tudott. A Mol 0,9 százalékkal 16 590 forintra, az OTP 0,4 százalékkal 6926 forintra, a Magyar Telekom négy forinttal 456-ra, a Richter 0,2 százalékkal 5499 forintra emelkedett. A forint erősödött, egy forinttal lejjebb ment, 313,90-re esett az euró ára, bár nap közben általában kevéssel 314 forint felett járt.

Kitörhet az euró/dollár

Az Equilor hírlevele szerint kitörhet az euró-dollár árfolyam, amely lassan másfél éve az 1,05-1,15-ös sávban mozog, és két alkalommal érintette a sáv alját. Az 1,15-ös ellenállás áttörése azonban kérdéses. Ugyanis 1,15 környékén várható az Európai Központi Bank egyik döntéshozójának megnyilvánulása, mellyel gyengíthetik az eurót – írják. Erre korábban több alkalommal volt példa.

Az Equitas szerint két, minimális céláremelés jött a Richterre és a Magyar Telekomra a Concorde-tól. A Richter célárfolyamát 5820 forintra emelték, de maradt az egyenlő súlyozású ajánlás, míg a Magyar Telekomnál 530 forintra nőtt a célár, és maradt a felülsúlyozási ajánlás.

Mol-találat kis hatással

Szintén az Equitas szerint jó befektetési lehetőségnek tűnik a Wizz Air részvénye a jelenlegi szinteken, 21,5 font lehet a fair érték, 17 font környékén erős támaszok vannak. (A részvény ma esett, 1,2 százalékkal 18,41 fontra.)

Az Erste Befektetési Zrt. szerint a Mol tegnap bejelentette, hogy találatot ért el Pakisztánban. „Ennek örülünk, de a Mol partnere, és egyben a mező operátora, a Mari Petroleum, már korábban közzétette a hírt. A hatás limitált, hiszen a Mol-ra eső rész nagyjából napi 0,5 százalékkal növelheti meg a cég szénhidrogén termelését, és a profit most egyébként is alapvetően a finomításban van” - írják. Így a hírnek szerintük nincs jelentős hatása.

DAX és profit

Az Erste szerint a DAX, amely újra tesztelte a 10 100 pontot és onnét újra lefordult, akkor tudná áttörni ezt, ha a profitvárakozások mérhetően növekednének. Erről egyelőre nincs szó.

Az olaj nap közben volt mínuszban is, a nap végére szerény pluszba lendült. Ismét erősödik az arany.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG