1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Hirtelen fogták és tizedelték a papírt.

A BÉT tájékoztatása szerint rendkívüli közgyűlést tartott tegnap a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt., ahol a törzsrészvényeinek tizedeléséről döntöttek. A társaság alaptőkéjét ezzel a mostani 29 284 159 darab 25 forint névértékű törzsrészvény helyett 292 841 590 darab 2,50 forintos törzsrészvény fogja alkotni. A darabolás a társaság alaptőkéjének összegét és az "A" sorozatú részvényekhez kapcsolódó egyéb jogokat ugyanakkor nem érinti, a sorozat össznévértéke változatlan marad.

A közgyűlés felhatalmazta továbbá az igazgatóságot a társaság által kibocsátott törzsrészvények - akár a BÉT-en, akár tőzsdén kívül történő - megszerzésére legfeljebb az alaptőke 5 százalékának mértékéig. A felhatalmazás kiterjed a saját kibocsátású kamatozó kötvények megszerzésére és elidegenítésére is, és 18 hónapra szól. Emellett a Konzum székhelye is elvándorolt, az eddigi 1065 Budapest, Révay utca 10. szám alól a 1062 Budapest, Andrássy út 59. szám alá helyezik át.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35510 34980 36000 +0,03% 0 0 14 338 651 270 HUF 2026-03-13 17:09:54
MOL 3846 3818 3918 -1,94% 0 0 1 592 883 580 HUF 2026-03-13 17:05:08
MTELEKOM 2050 2000 2065 0,00% 0 0 1 291 363 965 HUF 2026-03-13 17:05:14
RICHTER 11880 11710 11940 +0,59% 0 0 1 685 851 300 HUF 2026-03-13 17:06:19
OPUS 514 507 516 +1,18% 0 0 49 051 212 HUF 2026-03-13 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Száz dollár alatt a Brent-olaj ára, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 16:59
Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést. A Dow Jones index 0,37 százalékkal, az S&P 500 index 0,59 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,50 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 11:46
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni?
Eidenpenz József | 2026. március 13. 10:52
Mit szólna hozzá, ha a már most is ijesztően gyors és hatékony mesterségesintelligencia-alkalmazások sebessége hirtelen százszorosára nőne? Márpedig ezen dolgoznak a tudósok, és meg is vannak az első eredmények. A nagy kérdés, hogyan lehet ebből kisbefektetőként részesedni? Vannak megoldások, de ez egy hosszú történet lesz.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem állt meg az olajdrágulás, érzik a tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 09:38
Újra 100 dollár felett az olaj. A BUX tartja magát, de nyugat-európai indexek gyengülnek péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru A forintot már az orosz olaj sem tudja megmenteni?
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 07:49
Az olajár máris csökkenni kezdett, de a forint gyengült csütörtök estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az olajár hozta lefelé az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 06:26
Komoly csökkenést hozott a csütörtök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG