2p
Míg sok értéktelen cég papírja száguld, a Waberer’s szomorú történet lett a pesti tőzsdén: újabb mélypontra került, bevezetési árának 63 százalékát vesztette el. Esik az OTP és a Richter, emelkedik viszont a Telekom. A forint ma is lendületet vett, bízunk az erősödés folytatásában.

Miközben egymás után szálltak az égbe fundamentálisan értéktelen (Est Media) vagy közkézhányaddal alig rendelkező, így bármeddig felhajtható papírok (Kartonpack, Plotinus) árai, addig a nem is olyan rég nagy reményekkel a tőzsdére vezetett komolyabb cég, a Waberer’s papírjai zuhannak. Akik jegyeztek belőle a tőzsdére vezetéskor és megtartották, pénzük közel kétharmadát bukták el eddig, miután az árfolyam most 1900 forint (a bevezetés 5100 forinton történt).

Waberer's a bevezetés óta

Az említett Plotinus esetében megtörtént hivatalosan a névváltás: a cég immár AKKO Invest névre hallgat, kérdés, a tőzsdén mikor jelenik meg az új néven a papír, ára ma egyébként 4 százalékkal emelkedik 33 ezer forintig. Az Est Media 4 százalékkal esik 94 forintig, Andy Vajna, mint tulajdonostárs nélkül immár fogyatkozik a részvényesek reménye. Vajon ki fog egy teljesen üres cégbe drágán beszállni? Még Mészáros Lőrinc is csak olyan cégeket vett, melyekben azért volt pár jól működő elem.

Az AutoWallis ára lassan megtalálja helyét: a múlt héten túl sokat emelkedő papír ma 9 százalékkal esik 180 forintig. A nagyok közül az OTP 1,1 százalékkal csökken 11 460 forintig, a Telekom 1,2 százalékkal emelkedik 468,5 forintig, a Richter 0,8 százalékkal esik 5605 forintig.

Az ázsiai és európai tőzsdéken erősödés mutatkozik miután Amerika is szépen zárt tegnap, meglehet a hatása annak, hogy a Fed a monetáris szigorítás beszüntetésére utalt, így nem fog fogyni a piacon rendelkezésre álló pénz menyisége.

Euró/forint, mai nap

A forint a tegnapi szép erősödő nap után ma is lendületet vett, míg nyitáskor 318,20-at kellett adni belőle egy euróért, most már csak 317,50-et. A januárban indult erősödő trend tartós mivoltához az kellene, hogy ismét megcélozza az árfolyam a 315-ös szintet, majd át is lépjen rajta, és így visszakerüljön a korábban 3 évig fennálló 303-315 közti sávba.

Euró/forint, 3 év



Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43170 42890 43400 +1,20% 43160 43190 3 950 442 110 HUF 2026-11-05 10:53:15
MOL 4992 4976 5090 -2,12% 4992 5000 852 548 168 HUF 2026-11-05 10:55:31
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2890 575 101 148 HUF 2026-11-05 10:52:32
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12890 12900 153 630 100 HUF 2026-11-05 10:52:33
OPUS 210 210 214 -2,09% 210 214 6 115 657 HUF 2026-11-05 10:32:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG