2p

Közel egy százalékot erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Az euró jegyzése 409,24 forintra csökkent este hat órára a kora reggeli 412,73 forintról. A dollárt 393,29 forinton jegyezték 396,52 forint után, a svájci frankot pedig 415,90 forinton a reggeli 419,99 forint után.

A hét eleji kezdésnél a forint egy hajszállal, 0,06 százalékkal erősebben áll a dollárral szemben, gyengült viszont az euró és a svájci frank ellenében, mégpedig 0,7 és 0,9 százalékkal.

A novemberi kezdésnél a forint 0,06 százalékkal áll erősebben az euróval szemben, öt százalékkal erősebben a dollárral szemben és fél százalékkal gyengébben a svájci frank ellenében.

Árfolyam

Eközben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 438,74 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 45 715,33 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a pénteki zárás azért is tekinthető sikeresnek, mert a nyugati tőzsdék iránykereséssel, vagy legfeljebb mérsékelt emelkedéssel fejezték be a hét utolsó kereskedési napját. Fontos kibocsátói esemény csak az OTP árfolyamát befolyásolta, a bank nemzetközi kötvénykibocsátása ugyanis sikeresen alakult. Részvényei ennek ellenére nem erősödtek kiugró mértékben  - tette hozzá Józsa Bence.

A Mol 6 forinttal, 0,22 százalékkal 2768 forintra erősödött, 634,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,47 százalékkal 10 800 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,92 százalékkal 329,50 forintra emelkedett, forgalma 74,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,84 százalékkal 8315 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3699,92 ponton zárt pénteken, ez 4,38 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG