3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A legfontosabb német részvényindex sokáig ostromolta a 10 ezer pontot, majd januárban áttörte és azóta sebesen emelkedett 15 százalékot. Ha az októberi 8350 pontos mélyponthoz viszonyítunk, akkor a nyereség 40 százalék. Ezek igen szép értékek, megnézzük, mely egyedi részvények viszik az indexet.

A német ipar zászlóshajói

Az egyik húzópapír a Volkswagen: az októberi mélyponton 150 euró volt, most 230, ez bő 50 százalék nyereség. A másik nagy autóipari cég, a BMW idén teljesített jól: a január eleji 90 euróról mostanra 115-ig emelkedett. Az iparág harmadik nagy szereplője, a Daimler is az élen járt: októberben 57 euró volt, év elején 67, most 90. Ez csak idén 40 százalék: a legnagyobb a 3 papír közül.

Daimler árfolyama 2014 októbertől

Szépet ment a korábban sok nehézséggel szembenéző, valaha 1 eurót is megjárt technológiai papír, az Infineon. Az októberi mélypontot 6 és fél eurón, az év elejét 8,7 eurón töltötte, most pedig 10,80 az ár. A Henkelnek is sikerült október óta közel 50 százalékot összehoznia, 72-ről 105 euróig szárnyalt.

Vannak még részvények, amik szépen teljesítettek. Egyikük a nagy múltú BASF: év elején 66 euró volt, most 88. Az ugyancsak patinás Bayer októberben 100 euró körül volt, év elején 110-es, most 135 eurót ér. A másik gyógyszerpapír, a Merck októberben 65 euró volt, január elején 77, most 98.

Tőzsde és posta

Érdekes módon maga a tőzsde papírja is hozott 50 százalékot október óta. A tőzsdére vezetett Deutsche Börse ekkorát emelkedett az adott időszak alatt. Kissé különös hogy maga a tőzsde van a tőzsdére vezetve, ráadásul benne van a legnagyobb papírokat tömörítő indexben. Gondoljuk meg, milyen lenne, ha a BÉT forogna a BÉT-en, természetesen BUX tagként. Ugyancsak tőzsdén van az „állami”, mondhatni „királyi” posta, a Deutsche Post. És nem is teljesített rosszul: októberben 22 euró volt, most 30. Néhány éve volt olyan elképzelés, hogy a Magyar Posta is a BÉT-re kerül, ez az ötlet azonban már rég feledésbe ment.

Deutsche Telekom, 2014 októbertől

Hasított a Deutsche Telekom is: az októberben 10, év elején 13 eurós papír most a 17-et közelíti. Magyar leánya sem teljesített rosszul az adott időszak alatt, bár ekkorát azért messze nem emelkedett.

A lemaradók

És végül néhány papír, amelyek a befektetők kedvencei voltak, mégsem tudtak emelkedni. Mindenekelőtt a Lufthansát érdemes megemlíteni, amely tavaly év közepén hirtelen leszakadt a 20 eurós tetőtől, és boldog-boldogtalan venni kezdte. Ki is tömték rendesen a befektetőket 10 euróig, onnan év végéig sikerült 15-ig korrigálna, de azóta esik, míg a piac egésze szárnyal. Tipikusan kerülendő papír: bikapiacon esik, nagyon rossz jel. Sokan vettek még tavaly Commerzbankot is: 10 és 12 euró között ingadozik, erőnek nyoma sincs. Az ugyancsak közkedvelt Deutsche Bank már egy kicsit jobban néz ki, bár a vezetőkhöz képest erős lemaradó. Októbertől januárig 22 és 26 euró közt ingadozott, most viszont már 30 felé közelít.

Lufthansa, 2014 márciustól

Összefoglalva: a legnagyobb teljesítményt a német ipar zászlóshajói nyújtották, mindenekelőtt az autógyártás, vegyipar és gyógyszergyártás. A bankok nem szerepeltek jól: megviseli őket az orosz-ukrán válság, a görög helyzet, és amúgy sem a bankok bikapiaca ez a mostani. Ha német papírt választunk, maradjunk a jó nevű iparvállalatok részvényeinél.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG