1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Masterplast még szerb állami támogatást is kap új szabadkai beruházásához, amely akár évi 20 millió euróval is megdobhatja a bevételt.

A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége - közölte a társaság, amely ezzel Európa három legnagyobb üvegszövet-gyártójának egyike lesz.

Az állami támogatásért cserébe a Masterplast tartósan 205 fővel bővíti alkalmazotti létszámát.

A beruházás 2017-re készülhet el. A gyártósorok felfutása után a maximális 80 millió négyzetméter kapacitás kihasználása esetén a szabadkai beruházás mintegy 20 millió euró árbevételt hozhat a tavaly 81,6 millió euró árbevételű Masterplast számára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35370 35370 35370 +0,08% 35380 35550 37 315 350 HUF 2026-03-17 09:00:23
MOL 3740 3712 3740 -0,69% 3714 3734 18 785 594 HUF 2026-03-17 09:00:32
MTELEKOM 2045 2040 2050 +0,25% 2035 2045 2 480 540 HUF 2026-03-17 09:00:23
RICHTER 11800 11750 11800 -0,67% 11750 11790 3 729 050 HUF 2026-03-17 09:00:32
OPUS 495 495 495 -2,56% 495 504 509 355 HUF 2026-03-17 09:00:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A keddet sem kezdte valami fényesen a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 07:44
Igaz, a svájci frankhoz képest kicsit erősödni tudott. Friss árfolyamok kedd reggel.
Részvény / Deviza / Áru Csipkedték magukat a befektetők Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 06:24
Erőteljes emelkedéssel zártak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:49
A nemzetközi jó hangulat nem gyűrűzött be.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra
Czwick Dávid | 2026. március 16. 15:04
Miközben a lángokban álló Közel-Keletre összpontosít a világ, Washington és egy, a hírekben nem sokat szereplő afrikai állam között olyan paktum körvonalazódik, amely fenekestül forgathatja fel a globális fémpiacot. Donald Trump rátalálhatott arra a kulcsra, amivel megtörheti a kínai dominanciát: a tervet pedig 2031-ig véghez is vinné. Vajon mi az ára a hirtelen jött amerikai partnerségnek? Miért remeghetnek meg a hírtől a világ nagy nyersanyagtőzsdéi, főleg a rézpiac? Mutatjuk a részleteket a háttérben zajló gigaalkuról!
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indul a hét Budapesten, ténferegnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 11:02
Budapest persze ezúttal is kilóg a sorból a nagy európai porondokhoz képest. 
Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG