2p
Magukhoz tértek az amerikai tőzsdék a szerdai szakadás után, de az Amazon óvatos pesszimista előrejelzése mára újabb esést vetít előre, zuhannak is az európai piacok. A hazai börze is gyengélkedik, viszont fontos szintről nagyot pattant az Opus, és hasít a kárpótlási jegy is.

A tegnapelőtti kiadós zuhanás bő felét ledolgozták a fontosabb amerikai tőzsdeindexek, majd zárás után jelentett az Amazon és a Google, és a piaci reakció egyik esetben se volt kedvező a zárás utáni informális kereskedésben.

S&P 500 index, maradt a 200 napos mozgóátlag alatt

Az Amazon az egyik legtúlértékeltebb részvény volt eddig is, a cég a csúcson ezermilliárd dollárt ért, mint az Apple, miközben ehhez képest csak elenyésző nyeresége volt. A mostani eredmény részvényenként 5 dollár lett, ami ugyan minden korábbinál magasabb, de az 1700-1800 dolláros részvényárhoz képest elenyésző.

Ilyen árhoz a nagy növekvő szakasz végén 100 dolláros részvényenkénti eredmény kellene, a mostani, éves szinten 20 dollárt még ötszörözni kéne, viszont a cég óvatos előrejelzést tett közzé a negyedik negyedévre vonatkozólag. A korlátlan növekedésre épülő magas árfolyam így tarthatatlanná válhat, a papír 9 százalékos mínuszt mutatott a piaczárás utáni kisforgalmú kereskedésben, miközben a 200 napos mozgóátlag eddig megtartotta, szemben a nagy indexekkel. Ma mindenesetre izgalmas napja lesz a részvénynek, és vele együtt az egész amerikai piacnak.

Amazon, sorsdöntő szinten

Az európai kereskedés mindenesetre meglehetősen borús, a német DAX és a francia CAC-40 egyaránt másfél százalékot esnek. A BUX szűk egy százalékkal gyengül 36 310 pontig, a Mol 2876 forint, az OTP 1,3 százalékos gyengülés után 10 150 forint, a Richter kisebb mértékben gyengül 5200 forintig.

Tankönyvi felpattanást láthatunk az Opus grafikonján: egy dupla alj alakult ki, innen ugrott nagyot az árfolyam 490 forintig. A másik két Mészáros-részvény, a Konzum és az Appeninn is emelkedik 265 illetve 537 forintig.

Opus

A kárpótlási jegyet szépen gyűjtögetik, bár nem nagy tételek cserélnek gazdát, az ár folyamatosan emelkedik. 1190 forinton kötöttek rá, ami bizony 10 éves csúcs. Ez már jelezhet valamit, nem lepődnénk meg, ha most végül az állam elszánta volna magát a kárpótlási jegy hosszúra nyúlt történetének befejezésére valamilyen módon. Nagy költséget nem jelentene, nincs sok papír.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG