3p
Meglepően kicsik voltak ma az ármozgások a tőkepiacon, pedig esemény volt bőven. A BUX ma is emelkedni tudott, rekordot döntött, miközben Európában nem volt túl jó a hangulat. Nem csoda, az euró megint erősebb lett. A forint viszont gyengébb, 309,60 is volt az euró. Őrült ugrálás a bitcoinnál.

Meglepően nyugis napot élnek át a tőzsdék, ami azért meglepő, mert történés volt bőven. Észak-Korea újabb rakétát lőtt át Japán felett, ám a piacokat ez alig mozgatta meg. Vélhetően azért, mert a kilövést már a múlt hét végére, a sztálinista diktatúra nemzeti ünnepére is várták.

Az amerikai kiskereskedelmi eladások augusztusban váratlanul csökkentek az elemzők által becsült szerény emelkedés helyett, de ez sem kavarta fel a tőzsdéket. Ráadásul „Hexensabbat” volt, a nagy negyedév végi opciós és határidős termékkifutás napja, de mintha ez sem okozott volna nagyobb érdeklődést.

Éves csúcson a font

Az európai tőzsdék inkább estek, vélhetően az ismét erősödő euró miatt, a német és francia indexek 0,2-0,2 százalékkal mentek le. A brit mutató 1,1 százalékkal szakadt, de eközben az angol font hasonló mértékben emelkedett, a Brexit óta nem látott csúcson van. Emögött az angol jegybank eheti ülése állhat, ahol komolyan felmerült a kamatemelés lehetősége.

Mihez kezdjünk a megtakarításunkkal a minikamatok világában?

Meddig emelkednek még a részvénypiacok?

Hogyan spórolhatunk a befektetési költségeken?

Ingyenes befektetői szeminárium szeptember 25-én - a helyek száma korlátozott, regisztráljon most! >>>

Itthon a BUX index újabb rekordot ért el, 0,2 százalékkal 38 326 pontra emelkedett. Az OTP 1,1 százalékkal lefelé, a Mol ugyanennyivel felfelé mozdult el (24 510, illetve 10 325 forintra), de a Richter 1,3 százalékos emelkedése (6729) megmentette a napot. A kisebb Telekom is négy forinttal drágult 483-ra. Az Appeninn, a Konzum és az Opimus ma inkább estek.

Hetek óta forintgyengülés

Pénteken 309 forint fölé ugrott az euró, 309,60 volt a csúcs, ami jóval magasabb a nyári minimumnál (301,60), de jóval alacsonyabb a decemberben mért egy éves maximumnál (318,60). Este 309,30 az ár, ami hetven filléres drágulás. Az árfolyam úgy három hete araszolgat felfelé, egyébként más feltörekvő országok devizáival együtt.

Az olaj ma picit visszaesett, a WTI 49,70, a Brent 55,40. A dollárgyengülés ellenére estére mínuszba fordult az arany is.

Bitcoin: vitustánc? haláltánc?

Az USA-ban szerény kezdés után az S&P 500 este fél hétkor 0,2 százalékos, a Nasdaq indexe 0,4 százalékos, a Dow Jones Ipari átlag 0,5 százalékos pluszban van.

Óriásiakat mozog a bitcoin (és az ethereum), tegnap és ma több száz dollárt zuhant, 2950 dollár körül volt az alja. Innét viszont felpattant, 24 óra alatt 15 százalékos emelkedéssel most megint 3700 közelében jár. Közben rengeteg vélemény kering róla mindenütt, és bezárt egy kínai bitcoin-tőzsde.

(A hosszú távú árfolyamokról, a krach lehetőségéről ma ittt írtunk.)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 42990 7 278 654 090 HUF 2026-11-05 14:48:14
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2896 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 205 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG