2p
Amerika elgyengült pénteken, és az autóipari balhé sem enyhül: a medve az úr. A Molt újra adják, a forint is gyengécske.

Pénteken nagyot pattantak az európai indexek, de úgy tűnik, ez csak egy visszajövetel volt a túladottságból, az alapirány, ami lefelé mutat, nem változott. Ma a DAX és a CAC-40 egyaránt 1 százalék feletti mínuszban van, a lejtmenetet ismét az autógyártók vezetik. A Volkswagen a múlt heti mélypont közelében, 100 euró körül van. Az iparág válsága tartósnak ígérkezik, így ez teljesen érthető is.

Volkswagen, 3 hónap. Forrás: ariva.de

Amerika inkább csak az európai rali miatt nyitott pluszban pénteken, a de a végére visszaestek az árak, mondhatni megjöttek az eladók és megtömték a részvényeket. Ezúttal meglepő módon a legstabilabbak kaptak: a Facebook, a Netflix és az Amazon napon belül egyaránt 3, a Tesla 4 százalékkal esett, a Nasdaq szeptember eleje óta a legalacsonyabb értéken, 4686 ponton zárt.

A BÉT is gyengélkedik, a BUX 0,4 százalékkal van lejjebb. A pénteken felpattanó Mol megint esik közel 1 százalékkal, 12 220 forint az ár. A forint sem tér magához, 315-ön tartózkodik az euróhoz képest.

Friss árfolyamok >>>

Az olajárban alig van mozgás, az egyensúly tökéletesen beállt, a spekuláció visszaszorult: 45 dolláros WTI és 48-as Brent mellett teljes a nyugalom. Ugyanez a helyzet az aranynál, a korábbi támasz, 114 dollár körül alakult ki az egyensúly.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38820 38590 39470 -2,22% 38800 38820 5 937 393 310 HUF 2026-04-09 11:20:15
MOL 3986 3960 4000 -0,30% 3984 3986 282 375 612 HUF 2026-04-09 11:20:03
MTELEKOM 2224 2216 2242 -0,36% 2224 2228 510 957 112 HUF 2026-04-09 11:17:40
RICHTER 12370 12350 12580 -1,75% 12370 12390 563 929 950 HUF 2026-04-09 11:19:48
OPUS 429 427 441 -4,24% 427 429 70 659 777 HUF 2026-04-09 11:19:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG