3p

Jól sikerült az Alphabet első negyedéve, a keresőhirdetések és a cloud is szépen hozott a konyhára. A most 20 éves Youtube-ot a podcastek kirobbanó népszerűsége is tolja. Hasít „egy magáncégbe történt befektetés”.

Erős eredményeket tett közzé az Alphabet. A Google anyavállalatának első negyedéves bevétele és egy részvényre eső nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat, köszönhetően a keresőhirdetési üzletág erősségének – derül ki az Equilor összefoglalójából. A negyedéves bevétel 76,5 milliárd dollár lett, meghaladva az elemzők által várt 75,4 milliárdot, míg a nettó eredmény részvényenként 2,81 dollár lett, szemben a Wall Street 2,01 dolláros becslésével.

Van egy titokzatos üzletrész, ami 8 milliárd dollárral felértékelődött

A vállalat első negyedéves eredménye tartalmaz

egy 8 milliárd dolláros „nem realizált nyereséget a nem forgalomképes értékpapírjainkon, amelyek egy magáncégbe történt befektetésünkhöz kapcsolódnak”.

A magáncég, amelyet az Alphabet nem nevezett meg a gyorsjelentésében, egyes források szerint Elon Musk Space Exploration Technologies Corp. nevű vállalata. A Google legalább 2015 óta befektetője a SpaceX-nek, amikor a Fidelity Investmentshez csatlakozva 1 milliárd dolláros befektetésben vett részt a cégben, és együttesen mintegy 10 százalékos részesedést szerzett.

Hasít a Cloud és a keresőhirdetés, mindenki podcasteket hallgat

A Google Cloud 2,18 milliárd dolláros üzemi eredményt ért el, ami felülmúlta az elemzők 1,94 milliárd dolláros becslését, annak ellenére, hogy az árbevétel tekintetében kissé elmaradt a várakozásoktól. Az eredmények azt jelzik, hogy a Google a lassuló eladások ellenére is több nyereséget tud kihozni a Cloudból. Bár a Google Cloud még mindig a harmadik helyen áll az Amazon.com Inc. és a Microsoft Corp. kínálata mögött, ez az Alphabet egyik legfontosabb növekedési területe.

A tőkekiadások (capex) 17,2 milliárd dollárt tettek ki az első negyedévben, ami valamivel magasabb, mint az elemzők 17,1 milliárd dolláros várakozása.

A Google logója a cég központján. Jól indult ez az év a cégnél.
A Google logója a cég központján. Jól indult ez az év a cégnél.
Fotó: Depositphotos

A keresőhirdetések 50,7 milliárd dolláros forgalmat generáltak, ami enyhén múlta felül az elemzők 50,3 milliárd dolláros átlagos előrejelzését. A Google videostreaming oldala, a YouTube, amely februárban lett 20 éves, 8,92 milliárd dolláros bevételt ért el, ami az elemzők 8,94 milliárd dolláros becsléséhez képest enyhe elmaradást jelent. A YouTube, amely nagy lendületet vett a podcasting területén, nemrégiben jelentette be, hogy havonta egymilliárd ember néz podcastokat a platformján – ezzel megelőzte a Spotify.t és az Apple-t is ebben a kategóriában.

A Privátbankárt is magába foglaló Klasszis Média podcastjei is megtalálhatóak a Youtube-on illetve a Youtube Music-on is. Podcast csatornánk elérhetőségeit itt gyűjtöttük össze, a közvetlen Spotify-os elérhetőséget pedig itt találja >>
 

A videómegosztó, amely bevételeinek nagy részét reklámokból szerzi, az előfizetések terén is növekedést ért el – közölték a Google vezetői az elemzői háttérbeszélgetésen.

Az Equilor hírlevele felidézi: az Alphabet igazgatótanácsa 70 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást engedélyezett, és 5 százalékkal, részvényenként 21 centre emelte az osztalékot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG