4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A mostani török és argentin gazdasági problémák rávilágítanak a hibás gazdaságpolitika következményeire, igen ám, de van egy másik tényező is, ami ezeket lehetővé tette. A pénzbőség idején áramlott a tőke ezekbe az országokba, így könnyen finanszírozhatták a hiányt. Vajon mely országok vannak még sérülékeny helyzetben?

A 2008-as válságot követő nagy fellendülésben, különösen, amikor az amerikai Fed eszközvásárlási, azaz pénznyomtatási programja zajlott, a pénz utat keresett magának, a tőke azokba az országokba kezdett vándorolni, ahol nagy növekedést, nagy lehetőségeket láttak, és az adott ország makrogazdasági tekintetben nem tűnt nagyon problémásnak. Ilyenek voltak a Bloomberg szerint Brazília, India, Indonézia, Törökország és Dél-Afrika.

Csontvázak a szekrényben

A pénz áramlani kezdett, boldogan nyújtottak hiteleket ezekben az országokban, így meg is kezdődött az eladósodás. Azonban ha a tőke nem produktív helyre kerül, ha a hitelt nem jól használják fel, azaz nem termelő beruházások lesznek belőle, hanem presztízsberuházások vagy egyszerűen a fogyasztás növelése, akkor abból óhatatlanul baj lesz. Amikor aztán a tőke elkezd kiáramlani, felszínre kerülnek a problémák: túlzott külső eladósodás, egyúttal belföldi hitelbuborék, gyenge bankszektor, költségvetési hiány, a folyó fizetési mérleg hiánya, alacsony devizatartalékok.

Ikerdeficit

Törökországban és Argentínában azért fajult el a válság, mert jelentős ikerdeficittel küzdenek: a folyó fizetési mérleg és a költségvetés hiánya együttesen Törökországban a GDP 8,7 százaléka, Argentínában 10,4 százaléka, és ez már finanszírozhatatlan, ezeket mindenképpen ki kell egyensúlyozni, melyek egyik eszköze a drasztikus valutaleértékelődés (ezt látjuk most mindkét esetben) és a költségvetés kiegyensúlyozása (erre tett most ígéretet Argentína).

Vannak azonban más országok is, ahol hasonló a helyzet: Pakisztán ikerdeficitje is 10 százalék fölött van, Brazília, India, Indonézia, Dél-Afrika és Ukrajna esetében 5 és 10 százalék körüli a mérték. A számok még Kína, Malajzia, Mexikó, Kolumbia, Chile és Lengyelország esetében kedvezőtlenek (külön érdekesség, hogy a lengyel fizetési mérleg deficites, a magyarnak viszont óriási többlete van, a zloty mégis erősödik a forinthoz képest).

Elapadt az olcsó pénz

Egy darabig ezeket a problémákat elfedte az erőteljes tőkebeáramlás és az olcsó hitelek. Amíg Amerikában 0 volt az alapkamat, a pénz hozamot kereset, így szívesen hiteleztek szinte mindent egy kicsit nagyobb kamatért. Azonban 2015-ben megkezdődött a kamatemelési ciklus, amely tavaly és idén felgyorsult, így már nem olyan olcsók a hitelek, a kockázatok pedig növekszenek, ahogy ezek az országok egyre jobban eladósodnak. Az új tőke nem érkezik a szükséges mennyiségben, a még ott lévő is megijed és távozni kezd: devizahiány lép fel és a helyi valuta zuhanni kezd.

Válságkezelés

Ez a probléma nem kezelhető egyszerűen kamatemeléssel, hisz bármekkorára emelik azt, a valuta leértékelődése meghaladhatja azt is, így nem sietnek a befektetők a magas kamatért (Argentína is 60 százalékra emelte a kamatot), viszont ezáltal óriási teher hárul a költségvetésre a hazai valutában fennálló államadósság magas kamata miatt. Marad hát a költségvetés kiegyensúlyozása, ami ilyenkor egy sokkterápiát jelent, ez pedig nehezen fogadtatható el a lakossággal, mivel az hozzászokott a hitelből finanszírozott viszonylag könnyű élethez.

Ha a kezelés elmarad

Ha viszont nem hajtják végre ezt a programot, jön az a fajta infláció, ami teljesen elértékteleníti a valutát: ilyenkor aztán végül az államnak se bevétele, se kiadása, sőt, belföldi valutában adóssága sem marad. Az életszínvonal ebben az esetben sokkal nagyobbat esik, mintha végrehajtják a kiegyensúlyozást, és végül vagy egy másik valutát kezdenek használni (többnyire a dollárt), azt viszont nem tudnak nyomtatni, így hiányt sem tudnak létrehozni az újra összeálló költségvetésben. A másik lehetőség az új valuta bevezetése, ami remek lehetőség arra, hogy rögtön egyensúlyi költségvetést készítsenek.

Figyelmeztetés

A török és az argentin példa jó figyelmeztetés a többi ikerdeficittel küzdő országnak: gyorsan kezdjék meg a deficitek lefaragását, különben rövidesen ők is úgy járhatnak, mint a két bajba került ország. Hosszabb távon pedig az, hogy el se engedjék szabadulni a hiányokat, bár olyankor nehéz ellenállni a csábításnak, amikor befelé áramlik az olcsó pénz, és könnyű politikai népszerűségre szert tenni populista gazdaságpolitikával.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG