Máris leamortizálta az F-16-osait Ukrajna, és ez elég nagy baj

Óriási figyelem övezte azt az elhúzódó történetet, amelynek végén Ukrajna 2024-ben megkapta az első F-16-os vadászgépeit, és ezzel együtt az első nyugati harci gépeit. Ugyan a hírverésből akár arra is lehetett következtetni, hogy ez döntő fordulatot hozhat az ukrán-orosz légi háború menetébe, a szakértők már akkor is arra figyelmeztettek, hogy ahogy egy fecske, úgy néhány tucat F-16-os sem csinál nyarat. Azaz az ukrán front speciális körülményei között az F-16-osok nem fogják látványosan megváltoztatni az erőviszonyokat.

Ennek megfelelően, ha valaki esetleg azt várta, hogy az F-16-osok letakarítják az égről az orosz légierőt, de legalábbis rendszeresen győzelmeket érnek el az orosz harci gépek ellen, az nagyot csalódhatott. Az ukrán front és a két haderő képességeinek sajátosságai miatt ilyen eseményre csak kevés alkalommal került sor (bár volt rá példa, hogy az F-16-osok légi győzelmet arattak az orosz gépek ellen).

Tévedés volna viszont az a következtetés is, hogy az F-16-os egy „rossz” gép, és nem javított lényegesen az ukrán légierő képességein.

Vadászgépek vadászaton

A jelenleg nagyjából szűk 40 darabos ukrán F-16-os flotta (a nyugati országok összesen 79 darabot ajánlottak fel Ukrajnának, azonban ezek még nem érkeztek meg mind, illetve veszteségek is voltak már) két területen is jelentős sikereket ért el. Az egyik az olyan nyugati siklóbombák (tehát a levegőben saját rásegítéssel vagy anélkül jelentős távolságokat megtenni képes bombák), mint az amerikai JDAM vagy a francia Hammer bevetése az orosz állások ellen. Ezek az eszközök nagyon jól kiegészítik a frontvonalon folyamatosan vadászó „öngyilkos” FPV drónokat, amennyiben megerősített vagy nagyobb kiterjedésű célpontok elleni bevetésről van szó.

A másik terület az orosz drónok, illetve robotrepülőgépek vadászata az ukrán légtérben. Erre folyamatosan szükség van, hiszen Oroszország az elmúlt években is rendszeresen indított nagyszabású légitámadásokat Ukrajna ellen, de az utóbbi hetekben-hónapokban még jócskán növelni is tudta ezek intenzitását (válaszul az ukrán erők egyre sikeresebb, az orosz olajinfrastruktúra, illetve a krími energiarendszer és logisztika elleni szintén egyre sikeresebb támadásaira).

Az orosz drónok elleni hadviselés esetén az F-16-osok jól kiegészítik a különböző ukrán védelmi rendszereket a vállról indítható légvédelmi rakétáktól a második világháborús hangulatot árasztó légvédelmi géppuskákon át a modern légvédelmi rakétarendszerekig. Mivel az utóbbiakkal igencsak takarékoskodni kell, az előbbiek viszont csak alacsonyan és lassan repülő célpontok ellen vethetők be, az F-16-osokról kilőhető, relatíve olcsó, nagy számban elérhető, kisebb hatótávolságú levegő-levegő rakéták nagyon jó kompromisszumot jelentenek.

Persze ott vannak még az elfogódrónok is, amelyek mind számban, mind hatékonyságban egyre inkább felnőnek a feladathoz, de az ország nagy területeit egyelőre még nem tudják megbízhatóan megvédeni. Arról nem is beszélve, hogy nem sokat érnek a nagyméretű, a drónoknál sokkal gyorsabban repülő cirkálórakéták ellen.

Nem erre vannak kitalálva

Az F-16-osok tehát képességek tekintetében ideális kiegészítői az ukrán légvédelmi rendszernek, problémát okoz viszont, hogy ezeket a gépeket nem arra tervezték, hogy alacsony magasságon, magukhoz képest lassan repülve „lövöldözzenek” ilyen célpontokra. Ráadásul ezeket a vadászgépeket, amelyeket az ukránok megkaptak, több évtizeddel ezelőtt tervezték meg nem pontosan a mostani hadviselési feladatok alapján. Emellett az F-16 még újkorában sem arról volt híres, hogy egy sima garázsból is biztonságosan lehetett üzemeltetni, a gépeket úgy tervezték meg, hogy a világ legerősebb hatalmának és legerősebb légierejének világszerte jelen lévő, jól védett, jól felszerelt bázisairól és hordozóiról induljanak a bevetésekre.

Az ukrán hadseregnél a vadászgépek zabálják a repülési órákat, ami halmozza a karbantartási igényeket. Egy idősödő F-16-osnak 15-20 óra karbantartásra van szüksége minden egyes bevetésben repült óra után. Ez idő-, pénz- és képzettmunkaerő-igényes feladat – és ebben még nincs benne az, ha valamelyik főbb elem, például a hajtómű teljes cserére szorul. Justin Bronk, a brit RUSI (Royal United Services Institute) elemzője szerint ez „fenntarthatatlan” terhelést ró az ukrán szolgálatban álló F-16-osokra (és egyébként a néhány francia Mirage vadászgépre is, amelyeket hasonló feladatokra vetnek be).

Ráadásul az ilyen típusú használat még veszélyes is. Ezek a vadászatok ugyanis alacsony magasságon történnek, és az ukrán pilóták gyakran a fedélzeti gépágyújukkal, máskor nagyon rövid hatótávolságú levegő-levegő rakétákkal lőnek az orosz eszközökre. Mindehhez ráadásul sokszor nyaktörő manőverekre van szükség, hiszen nem egyszerű egy, a hangsebesség kétszeresét meghaladó csúcssebességre tervezett géppel egy hozzá képest csak araszoló drónt „célkeresztben” tartani.

Azt is tudni kell, hogy sem a kicsi, lassú drónok, sem az ormótlan cirkálórakéták nem lőnek vissza, és ezek a bevetések az orosz légvédelem és légierő fegyvereinek hatótávolságán túl, az ukrán hátország felett zajlanak. Az alacsony sebesség és a kis magasság kombinációja pedig halálos lehet, ha a pilóta hibázik, hiszen nincs igazán tér a korrekcióra. De ugyanez igaz bármilyen meghibásodás esetén is: ha mondjuk, leáll a hajtómű, akkor maximum másodpercei maradnak a pilótának, hogy legalább a saját életét megpróbálja katapultálással menteni. A meghibásodások esélyét pedig nagymértékben növeli ez a fajta használat.

Emellett külső okok is okozhatnak bajt. A szétlőtt orosz eszközök darabjai például eltalálhatják a gépet, vagy bekerülhetnek az F-16 érzékeny hajtóművébe is – itt okoz problémát a gép egyhajtóműves konstrukciója. Ha az leáll, akkor a gép zuhanni kezd, kis magasságon pedig esély sincs arra, hogy a pilóta esetleg megpróbálkozzon egy újraindítással.

Hogy mindezek mennyire nem elméleti problémák, azt jól mutatja, hogy idén július 29-én is lezuhant egy ukrán F-16-os „orosz légi célpontok elfogására irányuló küldetés közben”, egy közelebbről nem meghatározott meghibásodás következtében. A pilóta ezúttal szerencsésen túlélte az esetet, miután időben katapultálni tudott a gépből.

Több társa azonban nem volt ilyen szerencsés. Az ukrán légierő a fentin kívül eddig legalább négy F-16-ost vesztett el, és három pilóta oda is veszett a géppel együtt. Bár a pontos körülményeket általában nem ismertetik, úgy tudni, közülük csak az egyik géppel végzett orosz rakéta, a többi valamilyen meghibásodás vagy hiba miatt zuhant le – a legvalószínűbb az, hogy légvédelmi feladatok ellátása közben.

Márpedig ahogy egyre romlik a gépek állapota és egyre nő a pilóták terhelése, az ilyen esetek valószínűsége is emelkedni fog. Ha pedig tovább fogynak az F-16-osok és a kiképzett, tapasztalt pilóták, akkor még kevesebb jut majd belőlük a frontra, az orosz erők elleni támadó műveletekre, és tovább csökken az ukrán légvédelem hatékonysága a cirkálórakéták és a drónok elleni védekezésben is.

Jön a svéd felmentősereg?

Az ukránok persze dolgoznak a megoldáson: Ukrajna 2027-ben megkaphatja az első JAS-39 Gripen vadászgépeit. Ez több szempontból is komoly terhet venne le az F-16-osok szárnyairól. A több gép már önmagában is azt jelentené, hogy csökken az egy gépre jutó terhelés. Ráadásul a Gripenek az F-16-osokkal ellentétben sokkal alkalmasabbak az ilyen bevetésekre. A svédek eleve úgy fejlesztették ki a Gripent, hogy mostohább körülmények között is működjenek, autóutakat is használhatnak kifutópályának, a szervizelésükett pedig a jól felszerelt hangárak helyett egy-két kamionnal is meg lehet oldani. A Gripeneknek például két kisebb, oldalsó légbeömlőnyílásuk van, ami az F-16-os egy nagy, a hasán található nyílásával ellentétben sokkal kisebb valószínűséggel szippant be fel- vagy leszállás közben nagyobb, veszélyes sérüléseket okozó tárgyakat.

Ideális esetben tehát a Gripenek át tudnák venni az F-16-osoknak nem igazán testhez álló feladatokat, az amerikai gépeket pedig ehelyett olyan bevetésekre lehetne küldeni, amiben igazán jók, az orosz célpontok támadására és az orosz légierő harci gépeinek levadászására.

Csak hát 2027 még messze van, ráadásul a Gripenek kijelölt szállítási időpontja és tényleges harci bevetése között is sok idő telhet el, ez az F-16 esetén is így volt. A pilóták kiképzése és tapasztalatszerzése is időigényes, ezért könnyen előfordulhat, hogy mire a Gripenek valóban megérkeznek az ukrán égboltra, az F-16-os flotta nagy része már teljesen le lesz amortizálva.

Patriotok ide vagy oda

Ennél gyorsabb megoldás lenne, ha a légvédelmi feladatokat valódi légvédelmi eszközök vennék át a vadászgépektől. Csakhogy Ukrajnának nincs elég légvédelmi rakétája, különösen a ballisztikus rakéták (és robotrepülőgépek) ellen leghatékonyabban bevethető Patriotokból fogytak ki szinte teljesen.

Csakhogy a Patriotokra most az iráni konfliktus miatt az Egyesült Államoknak is nagy szüksége van, az amerikai hadierő a megemelt gyártókapacitásokkal is csak több év alatt képes visszatölteni az elmúlt hónapokban elhasznált készleteit – miközben számos ország áll sorban a rakétákért.

Ezért is szólt nagyot a hír, amikor Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok engedélyt adott Ukrajnának a Patriotok licenc alapján történő gyártására, nem sokkal később viszont Donald Trump amerikai elnök közölte: egyelőre „nem egyezett bele” a licenc átadásába.

Az is igaz persze, hogy Trump kedvező döntése sem oldaná meg egy csapásra a problémát. A technológiai akadályok leküzdése, a gyártóüzem felépítése, a termelés elindítása hosszú időt venne igénybe, ezért az első ukrán gyártású Patriotok kilövése legkorábban 2028 környékén lenne elképzelhető még akkor is, ha most rögtön elindulna a folyamat. Amit persze az is nehezít, hogy a Patriotokat gyártó üzemek biztosan előkelő helyet kapnának az orosz célpontkijelölők listáin is. Patriotok nélkül pedig nehéz megvédeni a Patriot-gyárakat...

Egyelőre tehát nincs sok választása Ukrajnának: a közeljövőben is kénytelen lesz túlhajtani az F-16-osokat, és szembenézni azzal a riasztó lehetőséggel, hogy az ország légvédelmi képességei még tovább romolhatnak a következő hónapokban.