3p

Így kezdték a tőzsdék a napot Trump beszéde után.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,38 pontos emelkedéssel, 124 314,99 ponton nyitott csütörtökön.

A szerdai záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.

Az európai részvénypiacok csütörtökön gyengüléssel indították a kereskedést. Az olaj és a gáz ára jelentősen nőtt, az arany ára visszaesett.

A STOXX 600 index 1,01 százalékkal került lejjebb a nyitáskor. Az Euro Stoxx 50 index ennél is nagyobb, 1,89 százalékos csökkenést mutatott. Londonban a FTSE 100 index 0,75 százalékkal esett, míg Frankfurtban a DAX 1,56 százalékos mínuszba került. Párizsban a CAC 40 index 1,27 százalékkal gyengült, Milánóban a FTSE MIB 1,52 százalékos visszaesést mutatott, Madridban pedig az IBEX 35 index 1,61 százalékkal csökkent.

A piaci hangulat romlását elsősorban az váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök beszédében nem adott egyértelmű menetrendet az iráni konfliktus lezárására, sőt további, akár súlyos katonai lépések lehetőségét vetítette előre. A befektetők ennek hatására kockázatcsökkentésbe kezdtek, különösen a közelgő határidők és a húsvéti időszak előtti bizonytalanság közepette.

A nemzetközi hírfolyamban meghatározó témává vált, hogy az energiaárak emelkedése ismét felerősíti az inflációs kockázatokat. A piaci árazások szerint az euróövezetben a befektetők már legalább két, egyenként 25 bázispontos kamatemeléssel számolnak az év végéig, ami jelentős változás a háború előtti várakozásokhoz képest. Az Egyesült Államokban eközben a kamatcsökkentési várakozások gyakorlatilag eltűntek, ami tovább támogatja a dollárt és nyomás alatt tartja a kockázatos eszközöket.

Az árupiacokon ezzel párhuzamosan jelentős áremelkedés volt megfigyelhető az energiahordozóknál. A WTI nyersolaj ára 106,21 dollárra emelkedett, ami 6,08 százalékos növekedést jelent. A Brent olaj jegyzése 107,83 dollárra nőtt, ami 6,59 százalékos drágulásnak felel meg. Az európai TTF gáz ára 5,78 százalékkal 50,26 euróra emelkedett megawattóránként. Az árnövekedést az iráni konfliktus elhúzódása és a Hormuzi-szoros zárva tartása miatti ellátási kockázatok táplálják, miközben az európai gáztárolók töltöttsége alacsony szinten áll.

Árfolyam

A nemesfémek piacán ezzel szemben korrekció volt tapasztalható: a spot arany ára 4598,56 dollárra csökkent, ami 3,36 százalékos visszaesést jelent. A csökkenés hátterében a dollár erősödése és a monetáris szigorítási várakozások állnak.

A devizapiacon a dollár erősödött: a dollárindex 100,04 pontra emelkedett, ami 0,47 százalékos növekedést jelent. Ezzel párhuzamosan az euró gyengült a dollárral szemben, az EUR/USD árfolyam 1,1535-re csökkent, ami 0,48 százalékos esésnek felel meg.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45630 45360 46250 -1,02% 45630 45660 3 867 528 880 HUF 2026-07-22 13:53:58
MOL 4332 4298 4346 +0,09% 4326 4332 718 407 038 HUF 2026-07-22 13:52:34
MTELEKOM 2658 2650 2678 -0,23% 2650 2658 134 868 126 HUF 2026-07-22 13:50:37
RICHTER 11710 11650 11870 -0,59% 11700 11730 590 521 710 HUF 2026-07-22 13:52:43
OPUS 366 358 366 +2,09% 360 366 4 492 108 HUF 2026-07-22 13:18:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG