2p
Begyorsult ismét a török líra zuhanása, mondhatni újra összeomlott. A forint közben szép lassan maga mögött hagyja az eurónkénti 320-as akadályt. Szárnyalnak a kínai tőzsdék, Amerika is csúcson, élen az Apple. Magához tért a Telekom, korrigál a Richter és a Mol a sok emelkedés után.

Miután az utolsó, májusi kísérlet a líra zuhanásának megállítására elbukott, az árfolyam átlépett az akkor leggyengébb szinten, most begyorsult a zuhanás, tegnapra összeomlássá alakult, napon belüli 5 százalékos zuhanással, melyből most próbál korrigálni a török fizetőeszköz.

Euró/török líra

Miután a gazdaságpolitika nem tesz lépéseket a stabilizáció felé, a piac elvégzi az egyensúly helyreállítását az árfolyamon keresztül.

Mindeközben a forint szépen, komótosan tovább erősödik, úgy tűnik, átjut a 320-as eurónkénti szinten.

Euró/forint  Friss árfolyamok >>>

Az amerikai tőzsdéken kitart a jókedv, olyannyira, hogy az S&P 500 index féléves csúcsra emelkedett, ennél csak januárban volt pár napig magasabb értéken. Történhet bármi, a 9 és fél éves emelkedő trend egyelőre töretlen. Újabb csúcsot ért el az Apple 109 dollár fölött, miután pár napja a cég elérte az ezermilliárd dolláros összértéket.

Ma Kína is nagyot ralizott, minden ijedelmet leráz a piac az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatban. Egyrészt vélhetően sokan shortolnak (esésre játszanak), de nem jön be nekik, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy Kínát megviseli ez a helyzet: termékeit esetleg más piacokra irányítja, és importálni is tud máshonnan, számára nagy a világ az Egyesült Államokon kívül is, ráadásul folyamatosan jelen van a megegyezés lehetősége is. Maga Sanghaj 2,7 százalékot ralizott 2778 pontig, Hongkong másfél százalékkal került feljebb.

Európa is virul, a DAX közel egy százalékot emelkedik 12 700 pontig, az olasz és a francia index is hasonló mértékben javul.

A hazai piacon az index nem mozdul érdemben, az egyes papírok viszont annál inkább: a Mol fél százalékot esik 2860 forintig (talán túl sok volt az előző napok szárnyalása), a Richter másfél százalékot gyengül 5170 forintig, viszont a mostanában megtépázott Telekom közel 2 százalékkal van feljebb 407 forinton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG