2p
Nyoma sem maradt a reggeli jó hangulatnak a részvénypiacokon: nagyot esett a Mol, a kamioncég viszont 9 százalékot vesztett értékéből. Szabadesésben az Apple, ugyancsak zuhan a General Electric és az Amazon, mindez lerántja az amerikai indexeket is.

Eséssel zárt az itthoni részvénypiac: a BUX 1,3 százalékkal került lejjebb 38 100 pontig. A Mol 2 százalékkal került lejjebb 3014 forintig, az OTP és a Richter 1-1 százalékkal 11 000 illetve 5350 forintig.

Waberer's

Az eddigi 2400 forint körüli támasz letörési után összeomlott a Waberer’s árfolyama: 9 százalékot zuhant 2210 forintig. A szállítmányozási cég sajnos ijesztő példája lett annak, hogy mi történhet egy drágán a tőzsdére vezetett papírral: értéke 57 százalékát vesztette el azóta.

Az európai indexek közül a DAX esett nagyot: 1,77 százalékkal került lejjebb 11 325 pontig. Amerikában elsősorban Nasdaq Composite esik nagyot, több mint 2 százalékot, de az S&P 500 is másfél százalékot gyengül.

Az egyik legnagyobb vesztes az Apple, amely több mint 4 százalékot esik. A papír megúszta az októberi nagy esést, de most bepótolja, amit elmulasztott. A cég több beszállítója arról számolt be, hogy visszaestek a megrendelések, ebből a befektetők arra következtetnek, hogy visszaesőben a rendkívül drágán árult iPhone eladása, így a cég gigantikus profitja erősen visszaeshet.

General Electric

Ugyancsak zuhan a General Electric, ráadásul már sok napja, és olyan mélységbe került, ahol csak a 10 évvel ezelőtti válság idején járt rövid ideig. Az Amazon is 4 százalékot esik 1640 dolláron, ezen azonban nem csodálkozunk, miután a részvény még mindig túlértékelt, még a várható profitnövekedés figyelembe vételével is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45200 45010 46150 -1,37% 45200 45210 11 475 979 700 HUF 2026-09-24 16:27:21
MOL 5215 5125 5240 +0,38% 5210 5215 1 994 584 885 HUF 2026-09-24 16:26:39
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 2544 2546 577 575 728 HUF 2026-09-24 16:24:44
RICHTER 12590 12530 12680 -0,63% 12590 12630 399 642 140 HUF 2026-09-24 16:22:08
OPUS 286 282 294 -2,05% 282 286 10 950 704 HUF 2026-09-24 16:08:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG