3p
A magyarországi földgáztárolókban már 3352 millió köbméter földgáz van, a töltöttség az egy évvel korábbi legmagasabb szintet is több mint 24 százalékkal meghaladja és napról-napra tovább emelkedik, a betárolás folyamatos - közölte az MVM Csoport. Kilenc hónapos kimaradást azonban már megéreznénk.

Szeptember 2-i adatok szerint az MVM Csoport négy tárolójában mintegy 1808 millió köbméter, míg az MMBF Földgáztároló Zrt. szőregi tárolójában 1544 millió köbméter földgáz érhető el. A teljes feltöltöttség esetén a kereskedelmi készletek az ország éves fogyasztásának csaknem 25, a stratégiai készlet pedig a fogyasztás 10 százalékát képes fedezni.

A jelenlegi 3352 millió köbméter betárolt készlet fogyasztásarányosan az első négy között van az Európai Unióban, Ausztria, Szlovákia és Csehország mellett - áll az MVM Csoport írásos válaszában. A magyarországi gázfogyasztás évek óta csökken, 2013-ban 9,22 milliárd köbméter volt.

A fogyasztást jelentősen befolyásolja akár egy fok hőmérsékleti eltérés is. Hideg téli napokon 60-70 millió köbméter napi fogyasztással lehet kalkulálni átlagosan. A rekord napi fogyasztás 90 millió köbméter volt 2006-ban, ekkor mínusz 12,8 Celsius-fok volt az országos átlagos középhőmérséklet. A nemzeti energetikai társaságcsoport a téli felkészülést már áprilisban megkezdte, a betárolás hónapok óta folyamatos - közölték.

Az MVM Csoport tulajdonában lévő Magyar Földgázkereskedő Zrt. készletezési stratégiáját úgy alakítja, hogy a téli időszakra időben rendelkezésre álljon a tárolókban a hazai fogyasztók ellátásához szükséges földgázmennyiség. A tájékoztatás szerint a társaságcsoport meglévő üzleti kapcsolatain keresztül továbbra is mindent megtesz a lehetséges szállítási útvonal-diverzifikációs lehetőségek kihasználásáért, illetve számít a hazai termelésre is.

"Az MVM Csoport felkészült arra, hogy az ellátás egész télen zavartalan legyen. Az időben elkezdett emelt ütemű betárolásnak köszönhetően a tavalyi töltöttséget jelentősen meghaladó mennyiség áll rendelkezésre már jelenleg is a hazai tárolókban. Egy esetleges üzemzavar esetén a hazai termelés a jelenlegi tárolói kapacitásokkal együtt, akár importforrások nélkül is, hónapokon keresztül képes fedezni a hazai szükségleteket a téli időszakban is" - hangsúlyozták a válaszban.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a magyar fogyasztók ellátása biztosított, nincs fennakadás az Ukrajna felől érkező gázszállításokban. Mind az orosz, mind az ukrán fél megerősítette, hogy a szállítási szerződésben foglaltaknak megfelelően kíván eljárni. Az orosz-ukrán konfliktus ellenére a földgázszállítás jelenleg zavartalanul zajlik.

Az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál a kölni egyetem energia-gazdaságtani intézetének tanulmányára hivatkozva azt írta csütörtökön: mivel Finnországnak nincsenek tárolói és 100 százalékban Oroszországból importálja a gázt, elsőnek érezné meg a szállítmányok kimaradását. Az első hónapban tíz, három hónap után már 50 százalékos hiánnyal kellene szembenéznie. A tanulmány Finnország után a legkitettebb országok között Lengyelországot, Törökországot, Ausztriát, Görögországot, az egész Balkán régiót és Észtországot említi.

A német, francia és olasz gázellátást egy kilenc hónapos embargó vetné erőteljesen vissza - ekkor 46 milliárd köbméter gáz nem érkezne meg ezekbe az országokba. Magyarország, Csehország és Szlovákia is a kilenc hónapos kimaradást érezné meg a tanulmány szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG