Ma minden figyelem az EKB 13:45-ös kamatdöntő ülésére vetül: a júniusit követően további kamatvágásra nem számítanak az elemzők. Nekünk nem is ez a legfontosabb szempont, hiszen a tanács legutóbb már jelezte, hogy a kamatszint elérte a "nulla” közeli értéket. Az eszközfedezetű értékpapírok vásárlása, illetve ezek bejelentése érintheti az indexeket és az EUR/USD kurzusát is: Mario Draghi jegybankelnök szerint már zajlik a finomhangolás előkészítése, a részletekről a ma délutáni 14:30-as sajtókonferencián beszél majd - írja összefoglalójában az Equilor.
Pénteken az USA piacai zárva tartanak függetlenség napja miatt, ennek következtében ma is rövidített lesz a kereskedés: mi időnk szerint 19 órakor zárnak a tengerentúli börzék. Ennek megfelelően a ma megjelenő makroadatok száma is megduplázódott: délelőtt az európai államok szolgáltató szegmenséről kapunk újabb beszámolókat, délután pedig a szokásos heti mellett a júniusi amerikai munkaerő-piaci adatokra figyelünk. Tegnap a magánszektorra vonatkozó ADP-adat bőven felülmúlta várakozásokat, ami a mai, teljes foglalkoztatottsági mutató kapcsán is előrejelző lehet az Equilor elemzése szerint.
A forint sorsát mindenképp befolyásolhatja, hogy pénteken a devizahiteles törvényről szavaz a Parlament, és a Moody's-nál terítékre kerül a magyar államadós-osztályzat ügye.
A forint mindenesetre gyengén készül a hírdömpingre: az euró árfolyama reggel már 312 forint fölött is járt.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




