Az Ucsar megyében található Nyugat-Hszincsiangban, a Kirgizisztánhoz közeli határvidéken található lelőhely végső tartalékai a kutatócsoport vezetője, Cuj Hung-pin szerint meghaladhatják a 200 tonnát.
A szakember a Hszinhua hírügynökségnek elmondta: a kincs jövőbeni felszínre hozatalával nemcsak Kína aranytermelése fog nőni, amely az idei első félévben meghaladta a 211 tonnát, hanem a helyi bevételek is emelkednek, elősegítve a helyi foglalkoztatást.
Az ásványkincsek feltárásával foglalkozó térségi hivatal munkatársai már két évtizede kutatták a tengerszint felett 3100-4300 méteres magasságban lévő, körülbelül 20 négyzetkilométeres területet. A végső felfedezéssel kapcsolatban több hazai bányavállalat jelezte már érdeklődését.
2013-ban két 50 tonna körüli aranykészlettel rendelkező érclelőhelyet találtak, szintén a nyersanyagokban és ásványi kincsekben gazdag Hszincsiang-Ujgur autonóm területen.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




