A párizsi székhelyű szervezet nem változtatott ugyan a napi 800 ezer hordós, az olajkereslet 2013. évi növekedésére vonatkozó előrejelzésén, de figyelmeztetett, vannak kockázatok. Az IEA szerint különösen a fejlett gazdaságok esetében vannak negatív kilátások, hiszen továbbra is fennállnak az euróövezeti és amerikai gazdasági problémák.
A szervezet szerint a gyenge kereslet azt is jelenti, hogy az idei jelentős termeléskiesés, így az iráni kivitel korlátozása, és számos nem tervezett finomítóleállás nem okozott ellátási gondokat. "Sokkal nagyobbat ütöttek volna ezek a fennakadások, ha a gazdaság teljesítménye nem lett volna ennyivel gyengébb a vártnál" - fogalmazott jelentésében az IEA.
Az IEA szerint a nem OPEC-tagállamok kínálata napi 54 millió hordóra nő jövőre. A bővülést elsősorban a magasabb amerikai kitermelés okozza. Az energiaügynökség hétfőn közzétett másik éves jelentésében azt állapította meg, hogy az Egyesült Államok 2017-re Szaúd-Arábiát megelőzve a világ első számú olajtermelője, és már 2015-re a legnagyobb gázkitermelője lehet.
Akkor Maria van der Hoeven, az IEA vezérigazgatója úgy fogalmazott: "Észak-Amerika jelentős olaj- és gázipari átalakulás előtt áll, amely a világ valamennyi térségére kihat majd, de hasonlóan nagy hatású változások elképzelhetőek az energiahatékonyság terén a világ többi részén is". Az IEA hagyományosan a "nyugati"olajtermelő államok szervezete. A - többnyire - közel-keleti államokat, tovább egyes afrikai és dél-amerikai olajkitermelőket a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nevű kartell képviseli.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Donald Trump buzdítja az iráni tüntetőket, segítséget ígér
20 perce
-
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
40 perce
-
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
körülbelül 1 órája
-
Átalakították az ukrán kormányt – ment is meg maradt is a hadügyminiszer
körülbelül 1 órája
-
A befektetők aggodalma enyhült, de vegyesen nyitott a Wall Street
2 órája
-
Újra járnak a repülők Ferihegyen
2 órája
-
A kanadai miniszterelnök olyat tesz, amire majd tíz éve nem volt példa
2 órája
- Az MBH Bank is besegít Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea felcsúti pezsgőfürdős apartman projektjébe
- Kigyulladt az elitgimnázium épülete Budapesten
- Vergődik a gazdaság, miközben féligazságot ismételget a magyar kormány
- Mától életbe lép a zéró tolerancia a drogokra
- Szijjártó Péter elárulta: erre a beruházásra ad 1,5 milliárd forintot a kormány
- Magyar Péter diadalmaskodott a bíróságon, jön a helyreigazítás?
- Ónos eső, havazás: ma is oda kell figyelni az utakon
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Donald Trump buzdítja az iráni tüntetőket, segítséget ígér
Fellépett az értelmetlen gyilkosságok ellen.
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
A vártnál nagyobb profittal és bevétellel zárta a negyedik negyedévet.
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
16:03
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
2026. január 13. 14:21
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43

