2p
A svájci jegybank januárban csak egy fél órával szólt előre a kormánynak, hogy hamarosan felrobbantja a világ piacait.

A svájci kormány igyekszik szorosabb kapcsolatot kialakítani a független jegybankkal, amely január közepén sokkoló döntést hozott a frank árfolyamküszöbének eltörléséről - derült ki a Reuters hírügynökség birtokába jutott bizalmas határozatból.

Új árfolyamküszöb? Gyorsan megcáfolták

Egy külön munkadokumentumban két miniszter azt írta, hogy Svájc megfontolhatná egy új árfolyamküszöb bevezetését, de négyoldalas határozatában a kormány végül nem tett erre utalást.

A kormány szóvivője szerdán tagadta, hogy arra kérték a központi bankot (SNB), vezessen be új árfolyamküszöböt, miután a svájci frank értéke ugrásszerűen megnőtt az euróval szembeni 1,20-as árfolyamvédelmi küszöb eltörlése után.

EUR/CHF, 12 év - nincs még egy ilyen chart.

Egy fél órával a bomba előtt szóltak

Bernben óriási politikai felindulást váltott ki, hogy az export váratlan megdrágulásával szembesülő hazai cégek munkahelyek százait szüntették meg, és szakértők már a gazdaság visszaesését jósolják idénre.

A központi bank csak mintegy 30 perccel a döntés kihirdetése előtt értesítette a gazdasági minisztert a gazdaságpolitikához ezer szállal kötődő árfolyamküszöb eltörléséről, ami arra késztette a kormányt, hogy elgondolkozzon a szorosabb kapcsolatok kialakításának szükségességéről.

"A pénzügyi és a gazdasági minisztérium fokozza az információcserét a svájci nemzeti bankkal, aminek az a célja, hogy jobban összehangolja a monetáris és a gazdaságpolitika tartalmát és kommunikációját" - áll a kormányhatározatban.

Sem a kormány, sem a jegybank nem kommentálta a Reuters értesülését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG