1p
Az EKB múlt heti likviditásnövelő intézkedésének hatására a két legfontosabb nemesfém is drágulásnak indult, a megugrás azonban nem tartott sokáig, a befektetőkön újra a kiábrándultság lett úrrá. Az arany árfolyamára vonatkozó kilátások mindaddig negatívak maradnak, amíg a nemesfém át nem lépi az 1 613 dolláros ellenállási szintet.

Valódi karácsonyi ajándékot juttatott az EKB az európai bankszektornak azzal, hogy az ünnep előtt két nappal közel félbillió eurós, három éves futamidejű és mindössze 1 százalékos kamatozású hitelt helyezett ki a pénzintézetek számára.

A kibocsátó nem titkolt célja, hogy az ingyenpénzért csak úgy tülekedő bankok a ropogós, friss eurók egy részét átszivárogtassa a reálgazdaságba, a másik részéből pedig majd államkötvényeket vásároljon, így nyomva le az aggasztó mértékűre emelkedett kötvénypiaci hozamokat. Európa központi pénzintézete ezzel a megoldással próbál hatást gyakorolni az állampapírpiacra, ahelyett hogy közvetlenül vásárolná fel a bajba jutott európai országok papírjait.

Kiábrándulást hozott a bankok nem várt reakciója az EKB-döntésre

A likviditásnövelés híre azonmód enyhe fellendülést hozott a részvény- és nyersanyagpiacokon, erősödésnek indult az euró, és a két legfontosabb nemesfém is drágult. Másnapra már ismét a kiábrándulás lett úrrá a befektetőknél, amikor híre ment annak, hogy a bankok ahelyett, hogy kötvényvásárlásra, vagy a hitelezésre fordítanák a frissen szerzett pénzüket, inkább egynapos betétek formájában parkoltatják ott, ahonnét kapták, szerény, de biztos betéti kamatért az EKB-nál.

A Lehman hirtelen bukását idézi a magát az európai államkötvényeken elspekuláló MF Global nevű amerikai brókercég is, amely október végén omlott össze. A múlt héten nagy port kavart, hogy a csődbiztos a hiány fedezete érdekében rátette a kezét az MF Global által a brókercég saját vagyonától elkülönítetten kezelt ügyfélvagyon 28 százalékára. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek a kizárólagos tulajdonukat képező, és ezért elkülönített számlákon nyilvántartott megtakarításaik mindössze 72 százalékára jogosultak, dollárban kifizetve.

A csődbiztosi döntéssel egy tabu dől meg, hiszen az elkülönítetten kezelt ügyfélpénzek eddig védettek voltak egy bank tönkremenetele esetén is. Az aranyba befektető számlatulajdonosokat annál is nagyobb veszteség éri, minthogy fizikai arany helyett mindössze papírt fognak kapni, és abból is 28 százalékkal kevesebbet a sárga nemesfém aktuális piaci értékénél.

Az arany idegen kézben való tárolása kivédhetetlen kockázatokat rejt

Ez a példa ékes bizonyítéka annak, hogy az arany idegen kézben történő tárolása egy kivédhetetlen kockázatot rejt, amelyet a konzervatív, hosszútávú tartalékolási céllal befektető aranyvásárlók jobb, ha elkerülnek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a válság eszkalálódása a világban mindenhol olyan problémakezeléseket szülhet, amelyek az eddig megszokott jogrendben elképzelhetetlenek számítottak, ezért a tartalékképzésnél egy ilyen eshetőség számba vétele is elengedhetetlen.

A háromszögalakzat elbukása 1 574 dollárig vetette vissza az arany árfolyamát a londoni fizikai kereskedésben. Az innét indult kismértékű erősödés 1 613,50 dollárig juttatta a nemesfémet, ahol aztán erős ellenállásokba ütközött a kurzus. Erről az árszintről startolt el egykor a csúcstámadás még augusztusban, és a legutóbbi októberi emelkedés is ebből a tartományból indult.

Negatív kilátások érvényben

Jelenleg a 200-napos mozgóátlaggal viaskodik az árfolyam. Az arany árfolyamára vonatkozó kilátások egyelőre mindaddig negatívak, amíg az említett ellenállási szint fölé nem kerülnek a jegyzések. A hosszútávú trend azonban, amely immár 11. éve egy folyamatosan emelkedő aranyárat eredményez, továbbra is sértetlen.

Az ezüstnél nincs új a nap alatt. A fontos támaszszintnek számító 28 dolláros érték egyelőre jól tartja magát, a rövidtávú kilátások mindazonáltal itt is negatívak mindaddig, amíg 30,67 dollár fölé nem kerül a kurzus. Az említett támasz eleste ugyanakkor masszív eladási hullámot eredményezhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG