5p

Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.

Érezhető csökkenést hozhat az Otthon Start hitelt igénylők által kifizetendő kamat összegében az, ha a maximálisan megengedett, évi 3 százalékos kamathoz képest valamivel alacsonyabb áron veszik igénybe a konstrukciót – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ez annak ellenére van így, hogy az egyes bankok által adott, többnyire 0,1-0,2 százalék közötti engedmény első látásra nem tűnik jelentősnek.

A BiztosDöntés.hu számításai szerint egy átlagosnak mondható – 25 éves futamidejű, 35 millió forintos összegű – Otthon Start hitel teljes futamideje alatt közel 14,8 millió forint kamatot kell kifizetni, ha az igénylő a megengedett legmagasabb, évi 3 százalékos kamattal veszi fel a kölcsönt. Évi 2,80 százalékos kamatnál viszont már 13,7 millió forint közelébe olvad, tehát az adós közel 1,1 millió forint kamatterhet takaríthat meg abban az esetben, ha az eredeti ütemezésnek megfelelően fizeti vissza a hitelt.

„Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb kamattal jóval több megtakarítás érhető el egy átlagos Otthon Start hitelnél, mint a kölcsön mellé kínált egyszeri jóváírási és egyéb kedvezményekkel. Persze az összevetésnél nem árt figyelembe venni, hogy a kölcsön mellé kínált jóváírások és az induló költségekből adott engedmények azonnal érvényesíthetők, miközben a fizetendő kamatnál elért megtakarítás apránként jelentkezik, és a mértékét az is befolyásolja, hogy az adós végül mennyi idő alatt fizeti vissza a hitelt” – mondta Gergely Péter.

 

A BiztosDöntés.hu Otthon Start hitelkalkulátora szerint egy 25 éves futamidejű, 35 millió forintos hitel havi törlesztőrészlete valamivel több mint 162 000 forinttól indul, és viszonylag kicsi, nagyjából 3 800 forint a különbség a kínálatban szereplő legalacsonyabb és legmagasabb ajánlat között.

Csökkennek a kamatok, egyre több a kedvezmény

A BiztosDöntés.hu adatai szerint az elmúlt hónapokban több bank is lejjebb vitte az Otthon Start hitel kamatát, és már öt olyan szolgáltató van, amely a megengedett évi 3 százalékosnál alacsonyabb kamatot is elérhetővé tesz.

A MagNet Bank a most futó akciójában évi 2,8 százalékos kamattal kínálja a támogatott kölcsönt, amelyhez most 200 000 forint egyszeri jóváírás is kapcsolódhat. Az ajándékpénz folyósításának feltétele, hogy a felvett hitel összege érje el a 10 millió forintot, és az igénylőnek számlája is legyen a pénzintézetnél. Az alacsony kamat és az egyszeri jóváírás mellett több, a hitelhez kapcsolódó kezdeti költségnél is ad kedvezményeket a pénzintézet: így most elengedik a folyósítási díjat és a tulajdoni lap, térképmásolat költségét, miközben visszatérítik az értékbecslési költséget is – utóbbinál 50 000 forint a felső limit. A meglévő MagNet Bank ügyfelek és a legalább 12 millió forint kölcsönösszeget igénylő ügyfelek részére jóváírják a közjegyzői díjat is, a hirdetményben foglalt feltételek szerint.

A Gránit Banknál jelenleg 360 000 forint egyszeri jóváírás is járhat az Otthon Start hitel mellé, ha két igénylő is új ügyfélként nyit számlát a pénzintézetnél. A hitel kamata a Gránit Banknál évi 2,79 százalék – ez jelenleg a legkedvezőbb a piacon, – miközben a kezdeti költségekhez kapcsolódóan is nyújt kedvezményeket a pénzintézet.

Az MBH Bank a prémium és privát banki ügyfeleinek évi 2,89 százalékos, fix kamat mellett kínálja a konstrukciót. A pénzintézetnél most már akár összesen 500 000 forint kedvezmény is kapcsolódhat az Otthon Start hitelhez, ha ketten igénylik a kölcsönt, és élni tudnak minden felkínált lehetőséggel.

Az UniCredit Bank évi 2,8 százalékos kamattal kínálja a támogatott hitelt, miközben 250 000 forint egyszeri jóváírást is ad, ha teljesülnek az előírt feltételek.

A CIB Banknál változatlanul 2,95 százalékos éves kamattal érhető el az Otthon Start hitel, miközben 200 000 forint jóváírást is adnak a kölcsön mellé. Emellett a hitel visszafizetésének időpontjáig egy lakossági számlacsomag havi számlavezetési díját is elengedik.

Az Erste most tartó akciójában akár összesen 400 000 forint kedvezmény is elérhető akkor, ha ketten igénylik a kölcsönt.

Az OTP Bank több kezdeti költségnél is ad kedvezményeket az Otthon Start hitelhez kapcsolódóan. Emellett a hitel évnyerő változatban elérhető a banknál: ennél a futamidő első 12 hónapjában csak kamatot fizet az ügyfél, a tőke törlesztése csak a 13. hónaptól indul el. Az OTP Bank a lakossági számlanyitáshoz kapcsolódóan is tart akciót.

A K&H-nál akár 320 000 forint jóváírás is járhat a támogatott hitel mellé, ám ehhez az kell, hogy ketten igényeljék a hitelt, és új ügyfélként számlát is nyissanak a pénzintézetnél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG