A 600 fős mintán készült kutatás azt vizsgálta alaposabban a 15-69 éves internetezők körében, hogy az emberek mit gondolnak, hogyan fog változni az életük abban a korban, amikor nyugdíjba mennek. A megkérdezettek negyede reméli, hogy jobb lesz a gazdasági helyzete, ezzel szemben 59 százalékuk szerint rosszabbá válik a megélhetésük.
A helyzet változatlan
Azok közül, akik háztartásában eltartottak is vannak, 41 százalék szerencsésnek mondhatja magát, mert baj esetén lenne olyan, aki átvenné a háztartás eltartott tagjainak eltartását (háztartáson belül vagy kívül). Viszont 42 százalékuk nem tudja, mi történne ilyen esetben, és nehéz helyzetbe kerülnének eltartottjai.
Környezeti szempontokat vizsgálva az emberek 60 százaléka szerint rosszabb, 23 százalékuk szerint jobb lesz a világ körülöttük nyugdíjas korukra. A világban zajló konfliktusokkal kapcsolatosan megosztottan gondolkodnak, 55 százalék szerint nyugtalanító a távoli jövő, az emberek ötöde szerint a helyzet változatlan marad, a többiek viszont pozitívan néznek előre, hiszik, hogy békésen alakul világunk sorsa.
Milyen megtakarítást keresünk?
Ha felmerül a jövőtervezés, legjobban a szűkös anyagiak, az önellátás lehetősége és a betegségek kérdése nyomasztja az embereket. Második legnagyobb félelem a család közelségének hiánya, a fedél elvesztése, a magány, a bezártság. Az emberek mindössze ötödét nem nyomasztja semmi jövőjét illetően. Arra a kérdésre, hogy honnan várnak pénzügyi segítséget, a többség a saját megtakarítását adta válaszul, utána leginkább tulajdon gyermekükre, saját bevételeikre, az államra és házastársukra hagyatkoznak.
Nyugdíj-megtakarítások esetében a válaszadók szerint a legfontosabb szempont, hogy a pénzösszeg egy stabil pénzügyi szolgáltatónál legyen, ahol biztonságban érezhetik megtakarításunkat és már kis összeggel is elkezdhetik az előgondoskodást. Ezek mellett lényeges, hogy maga a pénzügyi eszköz is biztonságos legyen, adómentességgel járjon, a megtakarítás végszükség esetén nyugdíj előtt is hozzáférhető legyen, magas hozammal rendelkezzen, illetőleg folyamatos és pontos tájékoztatást kapjon a megtakarítás aktuális összegéről. Mindezek azért is fontosak, mert a kutatás szerint a megkérdezettek sok mindenre szeretnék fordítani a megtakarításaikat, így elsősorban a család támogatására és utazásra. Ezek mellett sokan szórakozásra vagy nyaraló vásárlására fordítanák tartalékaikat. További célok (pl. autóvásárlás, vállalkozás, tanulás, megélhetés) ezeknél jóval kisebb arányban jelentek meg.
Mennyit tennénk félre?
A nyugdíjcéllal takarékoskodók aránya az elmúlt tíz évben jelentősen változott, gyakorlatilag minden korcsoportban legalább a másfélszeresére növekedett az arányuk. A legkiugróbb változás a most 50-59 éves korosztálynál látható, közülük 58 százalékuk rendelkezik megtakarítással. Az eltelt 10 évben az emberek gondolkodásában lezajló változást alapvetően az életkoruk, és ezáltal az élethelyzetük megváltozásából fakadó különbségek okozzák. Egyértelmű trend, hogy az életkor növekedésével egyre inkább nő a nyugdíjcélú takarékoskodási hajlandóság.
Az emberek 88 százaléka érzi úgy, hogy szükséges lenne előtakarékoskodni, hiszen a várható nyugdíja nem fogja tudni fedezni tervezett szükségleteit. Viszont az összegben nincs egységes kép közöttük; az emberek ötöde szerint 10 ezer forint alatti, ugyancsak ötöde szerint 10 és 20 ezer forint közötti összeg lenne a megfelelő ahhoz, hogy biztosítsa saját számára a megfelelő időskori életszínvonalat. 12 százalék szerint 20 és 30 ezer forint közötti, a megkérdezettek 19 százaléka szerint 30 és 50 ezer közötti összeg lenne ideális. Az emberek 9 százaléka szerint 50 ezernél is többet kellene félretenni havonta, ám a megkérdezettek egyötödének elképzelése sincs a havonta megspórolandó összeg nagyságáról. A felmérés rámutatott arra, hogy minél előbb kezd valaki megtakarítani, annál kisebb havi összeggel juthat el céljához.
Nem szabad azt gondolnunk, hogy csak több százezer forintos összeg esetében beszélhetünk megtakarításról. A kutatásban megkérdezettek szerint legalább havi 33 000 Ft-tal szükséges biztosítanunk időskori életszínvonalunkat, azonban ha már az első keresettel elkezdjük a spórolást ennél érezhetően kevesebb pénzből, akár havi 5500-6000 forinttal érdemes elkezdeni a takarékoskodást - mondta Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója.
Mi vár ránk nyugdíj után? Kell-e készülnünk a jövőre? Ki fog rólunk gondoskodni? Egyáltalán gondoskodni fog-e rólunk bárki is? A Groupama Garancia Biztosító és a GfK Hungária közös kutatása szerint az emberek többsége tart a jövőtől. A legnagyobb félelmük, hogy nem lesz elegendő bevételük, pedig sok mindenre szeretnének költeni a nyugdíjas években. A többség úgy véli, nagy szükség lenne előtakarékoskodásra.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
2 órája
-
Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
2 órája
-
Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
3 órája
-
Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
3 órája
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
3 órája
-
Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
3 órája
-
A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ketyeg az óra a gyermektelen babavárósoknál
- Orbán Anitával indult Brüsszelbe Magyar Péter – megszerzik a forrásokat
- Nem akárhogy vette be az uralkodó az amerikai törvényhozás épületét
- Nem várnak: rögtön becsukják a „sóhivatlanak” nevezett állami szervet
- „Kéne egy kis pénz, áruljunk fegyvert” – gondolhatták Zelenszkijék
- Ennyire futotta: összehúzta magát Amerika a nagy nap előtt
- Még Orbán Viktor kulcsemberei is az uniós pénzekért dolgoznak
Személyes pénzügyek
Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe.
Személyes pénzügyek
Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek
Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt.
Személyes pénzügyek
Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek
Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné.
Személyes pénzügyek
A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek
Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek
Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek
Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
- Jól odapörkölt a lengyel miniszterelnök a hiányzó Orbán Viktornak az uniós csúcson 2026. április 24. 13:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Vállalat
Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Nobel-díjas irodalom, új menüsor és társadalmi felelősség – ilyen a Centrál debütáló programja
16:52
-
Sziget Fesztivál: újra Nulladik Nap és indul a SZociety Mozgalom
14:21
-
Lengyelország közelebb, mint gondolná, és soha ennyi magyar Kis-Lengyelországban
13:50
-
Világsztárok a Paloznaki Jazzpikniken
13:42
-
Ibolya, mandula, meggy – Ilyen Sisi fagylaltja Gödöllőn
09:09
A vidék hírei
-
NAV-akció több településen: Kömlőn, Sarudon és Tiszanánán is megjelentek a hatóságok
19:16
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
-
A magyar irodalom első botrányembere: Janus Pannonius
13:17
-
Két egri intézménybe keresnek vezetőt
12:08
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
2026. április 29. 08:38
-
Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
2026. április 29. 07:16
-
Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
2026. április 29. 13:22
-
Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
2026. április 29. 11:27
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.


