4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az elektromos autók összköltsége egy nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet szerint 2024-re lehet majd azon a szinten, mint most egy hatékonyabb benzines járműé, és tömegtermékké válhatnak. A fogyasztók azonban kivárnak, nem tudni, meddig. Ausztriában autónként 4000 eurós támogatást adnának a vevőknek, hasonlóan Németországhoz.
Elektromos töltőállomás Budapesten az Elmű előtt.

A következő évtized közepére lesznek az elektromos autók költségei a tömegek számára is versenyképesek – erre a megállapításra jutott az európai fogyasztóvédelmi szervezetek szövetsége, a BEUC tanulmánya. A Süddeutsche Zeitung azt írja, jelenleg egy átlagos elektromos autó fenntartási költségei évente 2000 euróval meghaladják a benzines és 4000 euróval a dízeles járművekét.

Ennek fő oka a járművek magas beszerzési költsége, amit az alacsonyabb szervizköltségek és üzemanyag-ráfordítás sem egyenlít ki még. A magas vételárak miatt, valamint a töltőállomások hiánya és a korlátozott hatótávolság következtében a vevők egyelőre erősen visszafogják magukat. A nemrég bevezetett, autónként négyezer euróig terjedő német vásárlási támogatásra eddig csak 4500-an jelentkeztek, kevesebben a vártnál, amit kudarcként értékelnek.

Olcsóbbat, messzebbre, több töltővel

A cikk szerint ez az állami támogatás már kiegyenlíti a költséghátrányt, a vevők mégis visszafogottak. Valószínűleg sok vevő kivár, amíg a kocsik még olcsóbbak, a hatótávolság még nagyobb és a töltési infrastruktúra még jobb lesz. Ennek ellenére a szervezet vezetője úgy véli, a következő évtized közepére a tömegeknek is elérhetőek lesznek az elektromos autók, nem csak a jól kereső rétegek számára.

A tanulmány egyébként abból indul ki, hogy eközben a hagyományos autók is hatékonyabbak lesznek. A 2025-ös évben forgalomba álló fosszilis üzemű autók teljes élettartamuk alatt átlagosan 6500 euróval kevesebbe kerülnek majd, mint most. Azzal is kalkuláltak, hogy a hagyományos üzemű autók a valóságban 42 százalékkal több üzemanyagot fogyasztanak, mint a laporatóriumi adatok szerint (az ICCT adatai alapján).

Ausztriában is jön a 4000 euró

Lehet azonban, hogy a fogyasztók még tovább várnak a csökkenő akkumulátorárakra, amelyek drasztikus esését tíz éven belül prognosztizálják. Így egyfajta árpóker alakul ki, a fogyasztók várnak, várnak, amíg úgy nem néz ki, hogy az elektromos kocsikat bagóért adják. „Olyan ez, mint a ketchup-os palack, tudjuk, hogy jön valami, de azt nem, hogy mikor, és mennyi lesz” – idézik a Daimler értékesítési vezetőjét.

Ausztriában jövő év márciusától a németországihoz hasonlóan autónként 4000 eurós támogatás bevezetését tervezik az elektromos autókra – derült ki a napokban. Hibrid járművekre 1500 euró támogatást lehet majd kapni. Egyes jogi személyek is 3000 eurós támogatást kaphatnak. Jár majd támogatás elektromos kétkerekűekre és könnyű munkagépekre is. A programra 72 millió eurót szánnak.

Támogatják a töltőállomásokat is

Az osztrák Der Standard szerint Ausztriában eddig 8600 elektromos autót állítottak forgalomba Ausztriában, ebből idén 4500-at. Darabonként 10 ezer euróval támogatják majd a töltőállomásokat, melyek költsége egyébként 90 ezer euró körüli, és a magánszemélyek otthoni töltőkészülékeire is jár majd plusz 200 euró.

A Heise.de azzal foglalkozott, mi lenne olcsóbb, az elektromos meghajtás, vagy a hidrogénnel működő üzemanyagcella, és melyik védené jobban a környezetet? Egy német és egy amerikai egyetem kutatói a 2035-re várható állapotot modellezték, és arra jutottak, hogy majdnem egyformán, 40, illetve 41 százalékkal csökkenne a két módszerrel arra az évre a szén-dioxid kibocsátás. Az elemekkel azonban ugyanez lényegesen olcsóbban lesz elérhető.

A különböző autógyárak terveiről többször írtunk a napokban, így például a Volkswagenről itt, a Daimlerről, a Jaguarról és a 700 kilométeres hatótávolságról itt, a Toyota terveiről pedig itt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG