2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Toyota új részleget indít a zöld megoldások kutatása miatt.

Önállóan működő részleget hoz létre az elektromos járműtechnológia fejlesztésére a Toyota Motor Corp. A multinacionális vállalat az elmúlt húsz évben már több mint kilenc millió hibrid autót értékesített, tervei szerint pedig 2020-ra éves eladásainak több mint felét a részben elektromos hajtású modellek teszik majd ki.

A tisztán elektromos járműtechnológiai fejlesztésekre létesülő új részleg már idén decemberben megkezdi működését. A Toyota egyaránt foglalkozik hidrid, tisztán elektromos, valamint üzemanyagcellás hajtáslánc-technológia fejlesztésével is, kivárva, melyik „zöld technológia” lesz igazán úttörő a közlekedés jövőjét tekintve.

Károsanyag-kibocsátás nélküli üzemanyag?

A Toyota – az első sorozatgyártású hidrogén-üzemanyagcellás személygépkocsi, a Mirai megalkotójaként – kísérleti projektet indít a zéró károsanyag-kibocsátású technológia közúti alkalmazhatóságának vizsgálatára is. A megvalósíthatósági tanulmány a kamionokra méretezett üzemanyagcellás hajtáslánc gazdaságos és praktikus  üzemeltetésének lehetőségeit kutatja.

Az elektromos járművekkel ellentétben az üzemanyagcellás járművek hatótávja nem marad el a benzin és dízel üzemű járművekétől és tankolásuk, azaz hidrogénnel való feltöltésük sem igényel több időt. Bár a hidrogén tárolása és kezelése még mindig nehéz feladat, a közúti fuvarozás jövőjét ez a zéró károsanyag-kibocsátású, környezetbarát megoldás jelentheti.

Útközben kinyílik az ajtó – 700 ezer autót hívnak vissza

A Toyota japán autógyártó 744 ezer Sienna modelljét hívja vissza az Egyesült Államokban az oldalsó tolóajtók esetleges meghibásodása miatt. Az intézkedés a 2011 és 2016 között gyártott modelleket érinti. További részletek itt a Privátbankár.hu-n.>>>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 10:56
A Xella vevője a svájci Holcim.
Vállalat Ezzel lepheti meg az OTP november 28-ától
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:40
Megszűnnek a MobilBank alkalmazás díjmentes push mobilos értesítései, miután új digitális csomagokat vezet be a bank.
Vállalat Pozitív meglepetés az American Expressnél
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:20
Az elemzők által vártnál magasabb harmadik negyedéves profitról számolt be az American Express (AmEx) multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat.
Vállalat Aránytalanság miatt a Romgaz beperelte az Európai Bizottságot
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 16:55
A román állami gáziparivállalat azt szeretné elérni, mentesítsék a kötelezettség alól, hogy szén-dioxidot tároljon a kimerült gázmezőkben.
Vállalat A Volvo AG-t még az ág is húzza
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:55
Csökkent a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AG adózás előtti eredménye a harmadik negyedévben, miután mérséklődött a bevétele is az alacsonyabb értékesítés miatt.
Vállalat Trump rárontott a fogyasztószerekre – bevitt egy gyomrost a Novo Nordisknek
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:51
A dán gyógyszergyártó részvényei 6 százalékot estek, miután az amerikai elnök bejelentette csökkentené a fogyókúrás gyógyszerek árát.
Vállalat A BYD-nek nagy gondja akadt az akkumulátorokkal
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:31
A BYD kínai autógyártó több mint 115 ezer, 2015 és 2022 között gyártott Tang és Yuan Pro típusú járművét hívja vissza tervezési hibák és az akkumulátorral kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt – jelentette be a kínai piacfelügyelet pénteken. Ez a cég eddigi legnagyobb visszahívása.
Vállalat Az Axiom Space társalapítója Jászai Gellértnél járt Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:10
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke, Kam Ghaffariannal találkozott. A megbeszélésen a felek űripari és potenciális energetikai együttműködésekről egyeztettek – közölte a cég.
Vállalat Ezt hozta eddig beruházási fronton Magyarországnak Donald Trump kormányzása
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:40
Jön a kilencedik amerikai beruházás Magyarországra, Donald Trump januári beiktatása óta. Ezúttal a Citibank jelentette be, hogy folytatja magyarországi tevékenységének bővítését.
Vállalat Két új városba repül a WizzAir decembertől Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:25
Északi irányba bővíti kínálatát a magyar fapados légitársaság. Tallin és Billund a két új úticél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG