3p

A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.

Január 20. után végleg elúszhat a 2026 előtt felvett lakáshitelekhez kapcsolódó, 1 millió forintos közszolgálati otthonteremtési támogatás, mivel a határidő jogvesztő – hívta fel a figyelmet az ingatlan.com.. Havi szinten is számottevő összeg maradhat az érintetteknél. Hiszen a támogatás fejenként jár, ha például egy házaspár mindkét tagja mindkét tagja jogosult rá, akkor akár havi 166 ezer forintos megtakarítást érhetnek el vagy 2 milliós önrész-hozzájárulást is kaphatnak. Sok munkáltatónál most döntenek a 2026-os juttatási csomagokról, ezért a fiatalok lakhatási támogatása költséghatékony és népszerű megoldás lehet az Otthon Start Program miatt. Fontos, hogy a fiatalok lakhatási támogatása nem kombinálható a közszolgálatban dolgozók otthonteremtési táogatásával.

A közszolgálatban dolgozók otthonteremtési támogatása, valamint a 35 év alattiaknak adható munkáltatói lakhatási támogatás egyaránt komoly pénzügyi segítséget jelenthet, mégis sok érintett csak most szembesül azzal, hogy határidőkön és munkáltatói döntéseken múlik, valóban élni tud-e a lehetőséggel – hívja fel a figyelmet az ingatlan.com összeállítása.

Nem árt figyelni a részletekre ahhoz, hogy érvényesíthetők legyenek a támogatások
Nem árt figyelni a részletekre ahhoz, hogy érvényesíthetők legyenek a támogatások
Fotó: Bayer Construct

A közszolgálati támogatásnál különösen fontos dátum január 20. A 2026 előtt kötött lakáshitel-szerződések esetében a foglalkoztatottaknak eddig kell jelezniük az igényüket a munkáltató felé. A határidő jogvesztő, vagyis aki erről lemarad, az 2026-ra már nem tudja érvényesíteni a támogatást, és havonta akár 83 ezer forint támogatástól ehet el. Mivel az évente adható 1 millió forint fejenként jár, ezért egy közszolgálatban dolgozó házaspár 2026-ban akár 2 millió forintos segítséget kaphat, ami havi bontásban körülbelül 166 ezer forintos tehercsökkenést jelent a lakáshitel törlesztésében. A nagyságrendet mutatja, hogy az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu adatai szerint pont 166 ezer forintos törlesztőrészlete jelenleg a legkedvezőbb 23 millió forintos, 20 éves futamidejű használt lakás megvásárlására felvehető hiteleknek.

Nem automatikus a támogatás

Fontos részlet az is, hogy nem csak az aktív munkavégzés számít: azok is jogosultak lehetnek, akiknek fennáll a foglalkoztatotti jogviszonyuk, de tartósan távol vannak a munkától – például GYES, GYED vagy fizetés nélküli szabadság miatt. A fejenként járó legfeljebb 1 millió forintos támogatást önerőként is fel lehet használni egy új lakáshitelhez, ebben az esetben az igényléstől számított 180 nap áll rendelkezésre a hitelszerződés megkötésére. A lakáscélú támogatás akkor is igényelhető, ha valaki adóstársként szerepel a hitelügyletben nem pedig tulajdonosként. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a közszolgálatban dolgozók otthonteremtési támogatása nem automatikus, minden évben újra és újra döntést kell hoznia a kormánynak, hogy a következő időszakban is biztosítja-e a támogatást. 

Ezzel párhuzamosan sok munkahelyen ezekben a napokban dől el, hogy 2026-ban megjelenik-e a juttatási csomagban a 35 év alattiak lakhatási támogatása. Ez a konstrukció havi 150 ezer forintig adómentesen adható, és nemcsak hiteltörlesztésre, hanem bérleti díj kifizetésére is felhasználható. A támogatás adminisztrációja minimális, és a bérkifizetéshez hasonlóan a havi támogatás közvetlenül a munkavállaló bankszámlájára is érkezhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:52
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.  
Személyes pénzügyek Már egy-két habos kávé árával el lehet kezdeni a felkészülést a tartalmas időskorra
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 09:18
A K&H örök aktív pályázata arra hívja fel a figyelmet, hogy a hosszú élet valódi értéke nem csupán az évek számában, hanem azok jó életminőségű megélésében is rejlik.
Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG