A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?

„Die with zero” – vagyis haljunk meg nullával, nulla pénzzel, azaz egy fillér nélkül. Ez a látszólag új befektetési elv, stratégia teljesen szembemegy az eddig megszokott, unásig ismételgetett mantrákkal. Az utóbbiak szerint ugyanis az a jó, ha minden többet félreteszünk, minden garast a fogunkhoz verünk, és nagy vagyont halmozunk fel nyugdíjas korunkra.

Hogy aztán ne kelljen szükséget szenvednünk semmiben, amikor már öregek leszünk, és nem tudunk pénzkereső tevékenységet végezni. Ráadásul jó eséllyel tele leszünk betegségekkel, rengeteg pénzt kell majd orvosokra, orvosi segédeszközökre, kórházakra, szanatóriumokra, idősotthonokra költenünk, vagy a rólunk gondoskodó hozzátartozóinknak.

A bakancslista legyen az első?

Ezzel szemben a „haljunk meg nullán” mozgalom hívei inkább azt mondják, hogy ne várjunk idős korunkig azzal, hogy elköltsük a pénzünket, amikor már alig fogunk tudni mozogni, alig fogunk tudni utazni, alig tudjuk élvezni az életet. Érdemesebb fiatalon vagy középkorúként elkölteni a pénzt olyan dolgokra, amikre vágyunk, megvalósítani önmagunkat, szórakozni, utazni, beteljesíteni a vágyainkat, az álmainkat, kihúzni a dolgokat a bakancslistánkról.

Józan paraszti ésszel úgy is szoktak fogalmazni, hogy egyszer élünk, élvezzük ki ezt a hátralévő 20-30-40-50 évet, amennyire csak lehet. Bár a statisztikák szerint a nagy átlag egyre tovább él, nem tudhatjuk, mikor fogunk meghalni, lehet, hogy valójában nem is lesz nyugdíjaskorunk.

Ilyen értelemben tehát szó sincs új mozgalomról, ezeken a dolgokon már eddig is, a föld bármely pontján sokan elgondolkodtak. Egyéni belátás kérdése, hogy melyik utat választjuk.

„A hullazsákon nincsen zseb” – tartja egy ősrégi közmondás modern átfogalmazása.

Vegetálás, fél-élet

A filozófiának azonban új lendületet adott, hogy pár éve megjelent a „Halj meg nullával” című könyv („Die With Zero”, DWZ), amelynek szerzője Bill Perkins amerikai energiapiaci kereskedő, hedge fund menedzser és pókerjátékos. Fő üzenete, hogy a pénzt ne csak vagyonhalmozásra, hanem tudatosan időzített élményekre és emlékekre (hobbik, utazás), illetve mások támogatására költsük.

Hogy végül „nullával haljunk meg”, azaz ne maradjon kihasználatlan pénzünk. Ezzel megkérdőjelezi a klasszikus „spórolj minél többet nyugdíjra” szemléletet, és azt állítja, hogy a túlzott megtakarítás valójában „aluléléshez” vezet. (Vagyis félgőzzel élünk, élményszegény, elszalasztott életet választunk.)

Frissek legyünk, fiatalok

Bizonyos tevékenységeket leginkább akkor élvezhetünk, amikor még fiatalabbak és egészségesebbek vagyunk – emlékeztet rá a Yahoo Finance írása is. Például egy olyan, az életben rendszerint csak egyszer megélhető kaland, mint a Kilimandzsáró megmászása vagy egy több hónapos hátizsákos utazás Európában, Ázsiában, 75 évesen már nem feltétlenül megvalósítható. Így a nagy kiadások nyugdíjbavonulásig való elhalasztása azt jelentheti, hogy örökre lemaradunk bizonyos lehetőségekről.

Perkins azzal is érvel, hogy az örökségek gyakran értékesebbek, ha azokat az élet korai szakaszában adják át. Például ha a 30-as éveikben segítünk felnőtt gyermekeinknek az első lakás megvásárlásában vagy a posztgraduális tanulmányok finanszírozásában, az sokkal nagyobb hatással járhat, mintha ugyanazt az összeget évtizedekkel később, a halálunk után hagynánk rájuk.

A soha el nem költött milliók

A DWZ-filozófia azonban nem ösztönöz a meggondolatlan költekezésre sem. Inkább arról szól, hogy elegendő pénzt takarítsunk meg a pénzügyi biztonság fenntartásához anélkül, hogy évtizednyi élvezetet áldoznánk fel a vagyonért. Olyan vagyon felhalmozásáért, amelyet talán soha nem fogunk tudni felhasználni.

A TIAA nyugdíj-megtakarításokkal foglalkozó amerikai szervezet 2025-ös tanulmánya megállapította, hogy sok nyugdíjas jelentős pénzügyi vagyont tart meg idős korában is. A nyugdíjasok mediánja (középértéke, a tipikus nyugdíjas) 72 éves korában még mindig a 65 éves korukban meglévő vagyona körülbelül 68 százalékát birtokolta. A nyugdíjasok mintegy 40 százaléka még tovább növelte is a vagyonát ebben az időszakban.

Amiben persze a masszívan emelkedő amerikai részvénypiacnak is nagy szerepe lehetett. Az S&P 500 index – az osztalékok újrabefektetésével, azaz a teljes hozam alapján számolva –  az elmúlt tíz teljes évben 298 százalékkal, azaz közel négyszeresére emelkedett a grafikon szerint:

A nagy kockázat

Miért marad sok amerikainak ennyi pénze? Az egyik fő ok az, hogy a kiadások gyakran csökkennek az életkor előrehaladtával. Ahogy a nyugdíjasok öregednek, kevesebbet utaznak, kevesebb drága tevékenységben vesznek részt, így kevesebbet költenek. Az átlagos éves kiadások általában 45 és 54 éves kor között érik el a csúcsot az USA-ban, és 65 éves kor után még erősebben csökkenni kezdenek.

Az ember az egész életét gyakran arra teszi fel, hogy minél több pénze legyen, csak azért, hogy aztán az élete végén rájöjjön, hogy igazából mindegy, hogy hány nulla van a bankszámláján – írta a napokban a Kiszámoló a Facebookon.

Más nyugdíjasok esetében viszont az egészségügyi költségek, a tartós ápolási szükségletek, az infláció vagy a családi körülmények változása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a nyugdíjas évek későbbi szakaszában a kiadásaik emelkedjenek. Ez a DWZ-filozófia nagy kockázata: ha az élet korai szakaszában túl agresszíven költünk, kevesebb forrás maradhat az idősebb korunkban felmerülő váratlan költségek fedezésére.

A szomorú magyar valóság

A nyugati és a közép- és kelet-európai megtakarítási szokások és nyugdíjrendszer terén persze hatalmas különbségek vannak. Az angolszász országokban jellemzően nincsen állami nyugdíjrendszer, vagy nem meghatározó, így az emberek nyugdíja attól függ, hogy mennyit tesznek félre önállóan aktív éveikben. Az emberek nagy részének komoly részvény- és kötvénymegtakarításai vannak (értékpapír-portfóliója), jellemzően különböző befektetési alapokban, nyugdíjalapokban, illetve speciális, nyugdíjcélú megtakarítási számlákon.

Ezzel szemben Magyarországon a polgárok nagy részének egyáltalán nincsen számottevő megtakarítása, teljesen az állami nyugdíjrendszertől függnek. Vagy egyáltalán nincsen vagyonuk, vagy az általuk lakott ingatlan teszi ki annak túlnyomó részét. Az OTP Bank Öngondoskodási Indexének korábbi hírei alapján:

• A 2022–2023-as felmérések szerint a magyar társadalom 80 százalékának nincs érdemi megtakarítása.
• A legalább 500 ezer forintos megtakarítással bírók aránya mindössze 20 százalék.
• A megkérdezettek 43 százaléka egyáltalában nem takarékoskodik hosszú távra.

Válasszuk mindkettőt?

Persze Magyarországon is évtizedek óta hallgatjuk, hogy az öngondoskodás milyen fontos, hogy az állami nyugdíj nagy valószínűséggel nem lesz elég, és így melegen ajánlatos magunknak is takarékoskodnunk. Ezért még ha a probléma elsősorban a fejlett országok lakóit foglalkoztatja is, valójában nálunk is ugyanúgy felmerül.

Érdemes nálunk is sokaknak megfontolni, hogy a közeljövőben akarnak jól élni, vagy később, a nyugdíjas éveikben. Meg kellene találjuk az egészséges egyensúlyt a korábbi teljes élet és a nyugdíjazás utáni jólét között.

Gondold át, mi a legfontosabb számodra: nagyobb nyugdíj-megtakarítás biztonsága nyújt-e nagyobb lelki nyugalmat, vagy inkább most költenél többet utazásokra, hobbikra vagy más értelmes élményekre? Sokak számára a válasz mindkettő – írta a Yahoo Finance.

Ha eléggé fegyelmezett valaki, megpróbálhat rugalmas lenni. Az élete olyan szakaszaiban, amikor kevésbé érdeklik az utazások vagy más élmények, agresszívabban takarékoskodik. Máskor meg ideiglenesen csökkenti a nyugdíj-hozzájárulásait, hogy fiatalabb korban megengedhesse magának a kívánt életmódot.

Túl sok az ismeretlen

A „nullával meghalni” elvet a gyakorlatban úgy lehetne alkalmazni, hogy tudatosan megtervezzük, mikor, mennyit költünk élményekre, családra és adományokra úgy, hogy életünk végére reálisan közel nullára fusson ki a vagyonunk, miközben végig pénzügyileg biztonságban is maradunk. Csakhogy ez még a pénzügyi szakemberek számára is lehetetlennek tűnő feladat, hiszen nem tudjuk pontosan meddig fogunk élni, azt sem tudjuk, hogy a befektetéseink pontosan mekkora hozamot fognak hozni, és azt sem, hogy mennyire fognak drágulni az általunk megvásárolni kívánt termékek és szolgáltatások.

Azzal sem lehetünk tisztában, hogy 10, 15 vagy 30 év múlva pontosan milyen termékeket és szolgáltatásokat akarunk majd megvásárolni. Vannak, akik pár évente váltogatják a hobbijukat, a munkahelyüket, az érdeklődési körüket vagy a bakancslistájukon levő tételeket. Az egész egy hatalmas kérdőjel, még nagyon durván megtervezni sem igazán lehet az életünket így. Kockáztatni kell:

a DWZ-filozófia azoknak szól, akik szívesen elfogadnak némi bizonytalanságot cserébe azért, hogy többet élvezhessenek a vagyonukból, amíg még elég fiatalok és egészségesek ahhoz, hogy ezt megtehessék – írta a Yahoo Finance.

De elgondolkodni ezeken a dolgokon, lefektetni bizonyos elveket, takarékoskodni, megtakarítani valamilyen szinten, biztos, hogy jobb megoldás, mint máról holnapra élni, semmiféle tartalékkal nem rendelkezni, folyamatosan felélni mindent.