3p

Azzal, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása az Alaptörvény 17. módosításának általa megtett aláírásával megszűnt, Magyarországon ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői jogköröket. Bár harminc napon belül új köztársasági elnököt kell választania a parlamentnek, nagy kérdés, hogy a jelenlegi, felfokozott közéleti helyzetben – amelynek még Polgár Judit sakknagymester is áldozatául esett – ki vállalná el ezt a szerepkört.

Magyar Péter politikai hibát követett el azzal, hogy Sulyok Tamás mandátumának megszűnése után szinte azonnal bedobta Polgár Judit nevét, mint a kormány köztársaságielnök-jelöltjét. De legalább, miután a sakknagymester nemet mondott a felkérésre, a kormányő bocsánatot kért, ami a politikusoktól, az elmúlt 16 évben pedig Orbán Viktortól meglehetősen távol állt – ez is elhangzott az Ez Viszont Privát 110. adásában.

Eközben az ország gazdasági és költségvetési helyzete miatt könnyen lehet, hogy a következő két-három évben a politika inkább cirkuszt és nem kenyeret tud majd felmutatni a választópolgároknak. De vajon meddig érhet el az elszámoltatás azon a százas listán, amiről a Fidesz elnökségi ülésén is szó volt?

Szubjektív hétértékelő műsorunkban ezt a kérdést is megvitatta Csabai Károly, az Mfor–Privátbankár főszerkesztője, Király Béla újságíró, az Mfor alapítója, valamint Imre Lőrinc, az Mfor–Privátbankár újságírója.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó alábbi részeinél találja: 

00:00 Intro, beköszön.

02:13 Magyar Péter első nagy hibája? Elnöki casting.

12:09 Újra felbukkant Orbán Viktor: késő bánat vagy reménysugár a Fidesznek?

20:30 Halad a tiszás gőzhenger: meddig mehet el a százas listán?

27:30 Cirkusz lesz, de kenyérre is jut majd? Romokban a költségvetés.

37:54 Ismét lángokban a Közel-Kelet, hogyan hat mindez a magyar gazdaságra?

55:23 Ránk férne egy kis digitális detox.

01:00:36 Elköszönés.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A korábbi adások itt érhetők el

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
Valkai Nikoletta | 2026. október 17. 05:52
Erdoğan országa beelőzött minket, és már a közös valutával fizet – legalábbis néhány napig így hittük. Óvárosi bolyongás, az isztambuli Kék Mecset kistestvére, morajló zuhatag és egy tengeri élménypark, amelyet sokadszorra sem lehet megunni. Mégis maradt bennünk némi rossz érzés. Hova tűntek az oroszok? Van-e élet az all inclusive-on túl? Világjáró rovatunkban ezúttal Sidéből fedeztük fel a török tengerpartot.
Szubjektív Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor - Imre Lőrinc - Litván Dániel - Somody Evelin | 2026. október 16. 18:31
A héten önmagában is fontos hír lett volna Tótth András energetikai államtitkár lemondása, pláne úgy, hogy a HVG információi szerint előtte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter távozása is felmerült. A minisztérium cáfolta az értesülést, majd a tárcavezető két nagy bejelentést is tett: először egy kis- és középvállalkozásoknak szóló, 270 milliárd forintos kamatmentes hitellehetőségről számolt be, utána pedig arról, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) feljelentéseket tett a Kisfaludy-program támogatásai miatt.
Szubjektív „Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 14. 19:16
A Tisza-kormány múlt héten kihirdette terveit a vagyonadóról és a kata kiszélesítéséről. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy hogyan ítélik meg ezt, és mit gondolnak az adók mértékéről.
Szubjektív A bolgár borváros, amely egy magyar költőt is megihletett
Elek Lenke | 2026. október 10. 06:01
Rózsaolajillat, színes házacskák, macskaköves utca, szüreti mulatság a hegyen, gasztrorandevú és street art. Ezt nyújtja ma Plovdiv, Bulgária második legnagyobb városa. Mert a balkáni ország nem csak a Napospartból áll: izgalmas történelmi emlékekre és kiváló borokra lelhetünk itt. A Világjáró ezúttal plovdivi emlékeit idézi fel.
Szubjektív A népharag szülte a Tisza-kormány legújabb lépését? Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2026. október 9. 19:09
A héten a Tisza-kormány beteljesítette a párt egyik kampányígéretét: bejelentette a vagyonadó bevezetését. Vajon főleg a NER-elitet célozza ez a lépés? És mennyire jó ötlet a kata átalakítása? Továbbá: mit keres Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter Svájcban, és miként lehetséges, hogy „a hanyatló Nyugaton” telepedik le a NER számos ismert figurája?
Szubjektív „Minden bűnösnek meg kell lakolnia!” – az utca embere a politikusok elszámoltatásáról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 8. 18:31
Az Orbán-korszak korrupcióval vádolt volt miniszterei, Seszták Miklós és Hankó Balázs mentelmi jogát a parlament felfüggesztette, más ügyben (egy másik személy telefonjának a Dunába dobása miatt) Magyar Péter miniszterelnökét is. Járókelőket kérdeztünk arról, hogyan ítélik ezt meg, és mennyire látják függetlennek az eljárásokat. Az elszámoltatás lehetséges eredményeire is rákérdeztünk.
Szubjektív A sziget, amely nem mindenkit enged könnyen haza
Vámosi Ágoston | 2026. október 3. 06:01
Szicília a nyári hőhullámok után kellemes, élhető és biztonságos, Catania és környéke után a sziget déli partját is érdemes meglátogatni. A hazaútra azonban többféle tervvel kell készülni, mert előfordulhat, hogy csak egy másik országból lehet felszállni Budapest felé. A Világjáró e heti részében visszatértünk a legnagyobb földközi-tengeri szigetre.
Szubjektív Seszták Miklós és Hankó Balázs bilincsben: vége az enyves kéz politikájának? Ez Viszont Privát
Dobos Zoltán - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton - Vég Márton | 2026. október 2. 18:36
Történelmi napokat élünk Magyarországon: az elmúlt héten az Orbán-korszak két minisztere, egyben két jelenlegi parlamenti képviselő, Seszták Miklós és Hankó Balázs, valamint egy volt államtitkár, Varga-Bajusz Veronika letartóztatását is elrendelte a bíróság. Végre vannak következmények, vagy politikai boszorkányüldözés zajlik a szemünk előtt? Eközben az NVVH megnevezte azt a négy ügyet, amit első körben a saját hatáskörébe vont. Meddig vezethetnek a szálak? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett az Ez Viszont Privát 120. epizódjában Dobos Zoltán, Imre Lőrinc és Vég Márton, az Mfor és a Privátbankár újságírói.
Szubjektív Kidobott összeg a dízelártámogatás? Az utca emberét kérdeztük
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 14:31
A kormány nem vezette be újra a benzinársapkát, noha az üzemanyagárak a korábbi maximumárak fölé emelkedtek, ehelyett a dízelautósok kapnak egyösszegű támogatást. Arról kérdeztük a járókelőket, hogy ők az árakat, vagy az autósokat támogatnák-e, és kikértük a véleményüket a tömegközlekedés támogatásáról is.
Szubjektív Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére
Sarlós Gábor – Schillinger Attila | 2026. szeptember 26. 11:33
A Magyar-kabinet rendelkezik most azzal a mozgástérrel és remélhetőleg ambícióval, hogy az ország sorsát hosszú távon új, a természettel harmóniában működő alapokra helyezze – hívják fel lapunknak írt cikkükben a kommunikációval foglalkozó egyetemi kutatók és gyakorlati szakemberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG