2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Magyar Péter a labdarúgó-világbajnokság döntője előtt bejelentette, hogy egyeztet Polgár Judittal arról, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget. Alig egy nappal később meg is érkezett a válasz.

Bár a hatályos szabályok szerint köztársasági elnöknek hivatalosan csak az országgyűlési képviselők legalább egyötöde jelölhet valakit, a bejelentés komoly politikai visszhangot váltott ki.

Videónkban az utca emberét kérdeztük arról, mit gondolnak Polgár Judit lehetséges jelöléséről, és kit látnának szívesen Magyarország következő köztársasági elnökeként. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentését, miszerint Magyarországon „tiszás önkényuralom van, ahol a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik”, amit szerinte az is bizonyít, hogy már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, mert „Magyar Péter ugyanis erőszakkal eltávolította”.

Hétfő este kiderült, hogy Polgár Judit köszöni szépen, de nem vállalja a jelöltséget.

Ettől függetlenül érdemes megnézni, miket mondtak még Polgár Judit nemje előtt a járókelők!

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

  • 0:00 Beköszönés.
  • 0:23 Jó lenne-e Polgár Judit köztársasági elnöknek?
  • 1:44 Kit tudna elképzelni köztársasági elnöknek?
  • 3:04 Mit gondol Havasi Bertalan tiszás önkényuralmat látó kijelentéséről?
  • 5:19 Elköszönés. Iratkozzanak fel!

Ha csak hallgatni szeretné műsorainkat, itt megteheti: 

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív A város, amire még mindig dühös Donald Trump
Kormos Olga | 2026. október 31. 05:57
Csak harmadik próbálkozásra sikerült eljutnunk Norvégia fővárosába. Az első két alkalommal a WizzAir törölte a nyáron lefoglalt járatunkat, így harmadszor már a Norwegian Airlinesra bíztuk magunkat. A Világjáró ezúttal Oslóban járt, ahol nincsenek kátyúk az utakon, nem láttunk kalauzt a villamoson és irigylésre méltó a nyugalom.
Szubjektív Mi vár a kisbefektetőkre a tiszás gazdaságpolitikával? Ez Viszont Privát
Csabai Károly - Eidenpenz József - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton | 2026. október 30. 19:20
Igazi gazdasági nagyüzem tombol Magyarországon, mióta Magyar Péter miniszterelnök október 19-én ismertette a 2027-es költségvetés legfontosabb számait és irányait. A jövő évi büdzsét már a Költségvetési Tanács is értékelte, miközben a Pénzügyminisztérium publikálta a 2030-ig szóló konvergenciajelentését, és az őszi adócsomagot is benyújtotta a parlament elé. Eközben megismerhettük a harmadik negyedéves magyar GDP-adatot, ami már teljes egészében a Tisza kormányzásához köthető.
Szubjektív Az utca embere szerint éppen ideje volt Matolcsy György letartóztatásának
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 27. 05:44
A jegybank korábbi elnökét, Matolcsy Györgyöt letartóztatták. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak erről, ki a felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok. Aziránt is érdeklődtünk, hogy szerintük milyen büntetést kaphat.
Szubjektív Az Isonzótól Triesztig, avagy véres történelem és csábító gasztronómia
Elek Lenke | 2026. október 24. 06:01
Olaszország nem csak pasta és pizza, nem csak Róma és Velence. De nem is csak Milánó, amely most éppen nem tartozik a nyugodt pihenést biztosító városok közé. Ha a tömegtől irtózik valaki, de nagy ínyenc, akkor Friuli Venezia Giulia ideális úticél. Ráadásul a magyar vonatkozásai is sokrétűek – szomorúak és szívderítőek egyaránt. A Világjáró e heti állomása ez a Magyarországhoz közel fekvő olasz tartomány.
Szubjektív Az ország egyhavi nyugdíja tűnhetett el az MNB-botrányban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Nagy Károly – Wéber Balázs | 2026. október 23. 18:31
A héten több szempontból is mérföldkőhöz érkezett a Tisza-kormány: hétfőn Magyar Péter miniszterelnök maratoni beszédben rántotta le a leplet a 2027-es költségvetésről, szerdán pedig az ügyészség őrizetbe vette Matolcsy György volt jegybankelnököt az úgynevezett MNB-ügyben. Sőt, Matolcsy Ádám ellen körözést adtak ki MNB-ügyben, így Matolcsy György fia a sportkocsikat a Gyorskocsi utcai börtönre lehet kénytelen felcserélni – ha nyomára bukkannak a hatóságok. Miről szól az MNB-botrány, és ki kerülhet legközelebb a hatóságok célkeresztjébe?  Kinek kedvez és kinek nem az új adórendszer, és tartható lesz-e a költségvetés?
Szubjektív Megnyugvás, megszabadulás valamitől – ezt mondja az utca embere október 23-ról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 23. 05:51
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóját ünnepli ma Magyarország. Járókelőket kérdeztünk ennek jelentőségéről, a közös ünneplés esélyéről és a mai Oroszország jelentette kihívásról.
Szubjektív Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
Valkai Nikoletta | 2026. október 17. 05:52
Erdoğan országa beelőzött minket, és már a közös valutával fizet – legalábbis néhány napig így hittük. Óvárosi bolyongás, az isztambuli Kék Mecset kistestvére, morajló zuhatag és egy tengeri élménypark, amelyet sokadszorra sem lehet megunni. Mégis maradt bennünk némi rossz érzés. Hova tűntek az oroszok? Van-e élet az all inclusive-on túl? Világjáró rovatunkban ezúttal Sidéből fedeztük fel a török tengerpartot.
Szubjektív Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
Havas Gábor - Imre Lőrinc - Litván Dániel - Somody Evelin | 2026. október 16. 18:31
A héten önmagában is fontos hír lett volna Tótth András energetikai államtitkár lemondása, pláne úgy, hogy a HVG információi szerint előtte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter távozása is felmerült. A minisztérium cáfolta az értesülést, majd a tárcavezető két nagy bejelentést is tett: először egy kis- és középvállalkozásoknak szóló, 270 milliárd forintos kamatmentes hitellehetőségről számolt be, utána pedig arról, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) feljelentéseket tett a Kisfaludy-program támogatásai miatt.
Szubjektív „Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. október 14. 19:16
A Tisza-kormány múlt héten kihirdette terveit a vagyonadóról és a kata kiszélesítéséről. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy hogyan ítélik meg ezt, és mit gondolnak az adók mértékéről.
Szubjektív A bolgár borváros, amely egy magyar költőt is megihletett
Elek Lenke | 2026. október 10. 06:01
Rózsaolajillat, színes házacskák, macskaköves utca, szüreti mulatság a hegyen, gasztrorandevú és street art. Ezt nyújtja ma Plovdiv, Bulgária második legnagyobb városa. Mert a balkáni ország nem csak a Napospartból áll: izgalmas történelmi emlékekre és kiváló borokra lelhetünk itt. A Világjáró ezúttal plovdivi emlékeit idézi fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG