2p

A lengyelek egyik kedvelt turistacélpontja Horvátország és az idegenforgalmi szakemberek látnak fantáziát a horvátok vendégeskedésében Lengyelországban. Mindkét irányba könnyebbé válhat az utazás.

A lengyel vasúttársaság hamarosan elindíthatja közvetlenül Horvátországba tartó járatait – jelentette a Notes from Poland hírportál. A lengyelek imádják a horvát tengerpartot, ezért a jó hírt maga Donald Trusk miniszterelnök jelentebbe be az X-en megjelent posztjában. A PKP Intercity szerelvényei hetente négyszer indulhatnak el Varsóból Rijekába és vissza.

A jó hírt már áprilisban megszellőztették, amikor Dariusz Klimczak infrastruktúráért felelős miniszter azt nyilatkozta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a horvát féllel a közvetlen vasúti összeköttetés megteremtéséről. Ebbe be kellett vonni azoknak az országoknak a közlekedési vállalatait és hatóságait, amelyeket a járatok érintenek.
A szerelvények éjszaka fognak közlekedni. A 19 órás út délután kettőkor kezdődik a lengyel fővárosban és másnap reggel 9 órakor ér véget – derült ki a Rynek Kolejowy vasúti tájékoztató internetes portál tudósításából. Visszafelé este 7-kor indulnak a vonatok és másnap 2 órakor érik el lengyelországi úti céljukat. Menet közben is fel lehet szállni néhány lengyel, cseh, osztrák és szlovén megállóhelyen.

A közvetlen vasúti összeköttetésről 2021 óta tárgyalnak a felek. A koronavírus-járvány ennek a tervnek a megvalósítását is hátráltatta. Lengyelországból 2024-ben 1,2 millióan utaztak Horvátországba, ahol 7,1 millió vendégéjszakát töltöttek el – írta a Total Croatia hírportál. Az új összeköttetés azonban az idegenforgalmi szakemberek szerint a horvátok utazását is szolgálja Lengyelországba. A PKP Intercity Lengyelország legnagyobb vasúti személyszállító vállalata. Járatai behálózzák az országot és egész Európát. Szerelvényein tavaly 78,5 millióan utaztak. Ez 15 százalékkal több a 2023-as és 33 százalékkal a 2022-es adatnál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Földrengés volt a magyarok egyik kedvenc üdülőparadicsomában
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 17:33
Krétán földrengés volt.
Turizmus Hogyan kerülte el Franciaország a túlzott turizmus elleni tüntetéseket?
Bózsó Péter | 2025. július 20. 10:44
A tavalyi 100 millió látogatóval Franciaország a világ vezető turisztikai célpontja – és olyan jelentős látnivalók, mint a Louvre arra panaszkodnak, hogy a kereslet fenntarthatatlan –, még sincsenek nagy túlturizmus elleni tüntetések úgy, mint Dél-Európa egyes részein.
Turizmus Hotel Gellért: megvan a megállapodás a szálloda és a gyógyfürdő között
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:47
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) megállapodást kötöttek a Hotel Gellért és a Gellért Fürdő egyes területeinek adásvételéről. A tranzakció célja, hogy a felújításokat követően mindkét létesítmény egymástól függetlenül, ugyanakkor egymást kölcsönösen támogatva működhessen.
Turizmus Indulnak a revizorok a Balatonra, hatalmas razziát jelentett be a NAV
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:32
héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak – írja az MTI.
Turizmus Áremelésbe kezdtek a fapados légicégek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:25
A német repülőterekről induló fapados járatok utasainak az idén mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk jegyvásárláskor, mint tavaly a DLR német űr- és légiforgalmi központ jelentése alapján. A felmérésben a Wizz Air bizonyult a legolcsóbb légitársaságnak – írja az MTI.
Turizmus „Külföldi vásárlók, menjetek a pokolba” – németellenes feliratok jelentek meg Mallorcán
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 15:11
Feszült a viszony a turisták és a helyiek között.
Turizmus Ebbe az országba költöznének a legszívesebben az amerikaiak
Elek Lenke | 2025. július 6. 14:41
A Külföldön Élő Amerikaiak Szövetségének adatai szerint körülbelül 5,5 millió amerikai állampolgár él az Egyesült Államokon kívül, közülük körülbelül 700 ezer nyugdíjas. A listát Spanyolország vezeti, és nem csak a spanyol nyelvet beszélők körében. Ahány ország, annyiféle feltétel és szabálycsomag vonatkozik a tartósan külföldön élni kívánók számára.
Turizmus Új trend az európaiak körében – nyaralás a Balti-tenger lengyel partján
Vágó Ágnes | 2025. július 4. 19:17
A nyári tikkasztó forróságban egyre többen keresnek alternatív úti célokat a mediterrán tengerpartok zsúfoltsága helyett. Erre kínált egy új választ a Lengyel Intézet és a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet július 2-án tartott rendezvénye, „Coolcation – Szia Lengyelország, helló Tenger!” címmel.
Turizmus Az éjszakai turizmus hajnala – üstökösnézés az új slágerprogram
Elek Lenke | 2025. június 29. 17:14
Lesni éjjel a csillagos eget, éjszaka hőlégballonozni, meglesni a koalák éjszakai életét – nos, ezek is izgalmas turisztikai programok lehetnek. Sőt, ahogy egyre inkább melegebb lesz nappal, annál inkább népszerűek lesznek.
Turizmus Escorttól a kutyaeledelig – különös szobaszerviz óhajok
Elek Lenke | 2025. június 29. 14:34
Mit lehet rendelni egy szállodaszobában, ha felemeljük a telefont? (Már persze, ha egyáltalán létezik még ott vezetékes telefon.) Az égvilágon mindent, attól függ, a világ sok ezernyi szállodája közül melyikben lakunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG