3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Pedig a júliusi számok még jók voltak, de a kilátások már kevésbé rózsásak.

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője a vendéglátás júliusi adatait bontotta ki lapunknak küldött elemzésében. Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest júliusban 5,8%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a júniusi 14,7%-os növekedés után, míg 26,5%-kal emelkedett az árbevétele - írja. Nyáron még folytatódhatott a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása, ami a GDP növekedését is támogatja a következő negyedévekben. Az idegenforgalom javulása pedig a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.

A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkítik az európai turizmust, azonban a kilátásokat rontja a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia és élelmiszerárak drasztikus emelkedése, ami érdemben ronthatja a vásárlóerőt, valamint a légiközlekedésben tapasztalt fennakadások. Az Európán kívüli vendégek fogadása jóval lassabban állhat helyre. Nagyobb hazai sportrendezvények újra jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak. Ugyanakkor számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom tavaly még kiesett, azonban idén teltházzal kerültek megrendezésre, így a harmadik negyedévben is javulhatott a szektor teljesítménye. A vendéglátás ugyanakkor számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kellett a béreket, míg az elszálló energiaárak és élelmiszerek árai miatt elkerülhetetlen volt a kétszámjegyű, közel 20%-os áremelkedés.

A kilátásokat igen jelentős mértékben rontják az emelkedő energiaárak. Egyfelől a háztartások elkölthető jövedelme is csökkenhet, ami csökkenő kereslethez vezethet, azonban ennél lényegesen nagyobb kockázatot jelentenek a többszörösére, egyes esetekben több mint tízszeresére ugró energiaköltségek, ami az árak többszöröződését indokolná. Mivel ilyen mértékű áremelést már nem lehet áthárítani, egyre több vendéglátóhely kényszerülhet átmeneti, vagy tartós bezárásra.

A Manpower legfrissebb felmérése is alátámasztja, hogy érdemi fordulat következhet be a munkaerőpiacon, a HORECA szektorban a hotelek és éttermek 39%-a tervez elbocsátást a durván megugró energiaköltségek miatt, ami 12 százalékponttal haladja meg a munkaerőfelvételben gondolkodó cégeket, egyúttal megszüntetve a munkaerőhiányos helyzetet is. Ebben a helyzetben a kilátásokat az tudná javítani, ha az EU a tervezett energiapolitikai intézkedésekkel radikálisan tudná csökkenteni az európaiöldgáz és áramárakat, valamint a kormány támogatni tudná a vállalati szektort - zárja elemzését Suppan Gergely.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Komoly fordulat: nagyon megváltozott, hogyan szeretnénk nyaralni
Natív tartalom | 2026. augusztus 31. 15:02
Egy hét a parton, néhány városnézés, aztán irány haza? Egyre több utazónak ez már kevés. Az aktív élmények iránti igény látványosan alakítja át a nyaralásokat: egy felmérésben a megkérdezettek 44,1 százaléka jelezte, hogy érdekli az úgynevezett multi-activity vakáció, vagyis az olyan utazás, amelyben több különböző program és élmény is helyet kap. Van, ahol ezt egészen szó szerint kell érteni: ugyanazon az utazáson közel 2000 méteres magasságból indulhatunk siklóernyővel, víz alatti barlangokban merülhetünk, vadvízen evezhetünk, vagy a világ egyik legismertebb hosszú távú túraútvonalán gyalogolhatunk.
Turizmus Lángokban állt a nógrádi szálloda, egy része be is omlott
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 10:39
500 négyzetméteres csanok tetőszerkezetét is felfalták a lángok.
Turizmus Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a turisztikai piacot?
Elek Lenke | 2026. augusztus 22. 11:11
Az utazási irodáknak biztosan nem kell félniük a mesterséges intelligenciától a következő öt-hét évben. Viszont már most is megváltoztathatja az önállóan utazók szokásait, mert segíthet lerövidíteni a helyszín kiválasztásától a foglalásig eltelt időt.
Turizmus Egy félhavi magyar fizetésbe fáj a külföldieknek a Sziget
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 19. 12:21
Idén a látogatók 47 százaléka volt külföldi. Egy külföldi látogató a teljes magyarországi tartózkodása alatt átlagosan mintegy 260 ezer forintot hagy a magyar gazdaságban.
Turizmus Az oroszok nem tudnak kiszeretni Vietnámból
Elek Lenke | 2026. augusztus 8. 17:01
Idén várhatóan csaknem egymillió orosz turista utazik Vietnámba. Nem a szovjet érából ismert veteránokról van szó: a látogatókat a kedvező árak, az egzotikus természeti környezet, a gasztronómia és a dinamikusan fejlődő turisztikai infrastruktúra vonzza a fejlődő ázsiai államba – fejti ki a Kommerszant című orosz napilap.
Turizmus Már a szállodai szövetség is spórolást kér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 12:37
A jelenlegi magyarországi energiaellátási helyzetre reagálva átfogó szakmai ajánláscsomagot állítottak össze tagszállodáik számára. A kezdeményezés célja a szállodai szektor energiafogyasztásának racionalizálása és a fenntartható működés támogatása, a megszokott vendégkomfort és a vonatkozó előírások teljes körű megőrzése mellett – írja ajánlásában a szállodai szövetség.
Turizmus Összes szaunáját lekapcsolja a Hunguest Hotels
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 11:13
A hazai turizmus is kapcsolódik a cégek energetikai spórolási felajánlásaihoz. Az egyik legnagyobb hotellánc a szaunái kikapcsolása mellett döntött.
Turizmus Borzalmas irányt vett többek utazása – ez történt még indulás előtt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 16:36
Több ügyfél került ismét slamasztikába a szervezett utazás kapcsán.
Turizmus Csapnivaló lesz a híres ital, ha nem jön azonnal az eső
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 10:24
Ha így marad, amúgy sem lesz sok minden, amire koccintani lehet.
Turizmus A világ leghíresebb kerékpárversenyén jártunk: ezek a Tour de France kulisszatitkai
Herman Bernadett | 2026. július 27. 15:16
Mennyivel suhannak a lejtőn a kerékpárosok, le lehet-e videózni Pogacart a célban, és miért népünnepély Franciaországban a Tour de France? Erről is beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG