4p

Vannak, akik megpróbálják annyira elrejteni magánéletüket a nyilvánosság elől, amennyire csak lehetséges - és vannak, akik bárkinek kiadják a házukat.

Miközben a hírességek baseball sapkában, edzőcipőben, napszemüvegben és kapucnis pulóverekben próbálják álcázni magukat, és testőrök védelmében menekülni a paparazzik elől, hogy senki ne láthasson bele a magánéletükbe, akadnak olyan Oscar -és sokszoros Grammy-díjas sztárok, akik megnyitják a villájukat a turisták előtt - persze sok-sok dollárért.

Mindez azért is furcsa, mert egyébként még a házuk közelébe se lehet merészkedni a biztonsági őröktől, messziről is tilos lefényképezni az otthonukat, sőt, még helikopterről, fentről sem szabad. Legalábbis így volt eddig.

Paltrow üdvözöl, ha megérkezel

Most azonban friss szelek fújdogálnak. Az amerikai Travel and Leisure amerikai turisztikai szaklap adta hírül, hogy bárki lakhat Gwyneth Paltrow kaliforniai palotájában, azt ugyanis az Airbnb-n keresztül kiadásra hirdeti. Hogy erre miért van szüksége egy sokszoros dollármilliomos világsztárnak, nem tudni. Lehet, hogy éppen nem forgat, vagy már kevésbé kapkodnak utána annyira a rendezők, mint húsz éve? Vagy mindez marketingfogás?

Ráadásul az hírlik, éppen Gwyneth Paltrow-ról, hogy különösen fontos számára a higiénia – mégis beenged idegeneket az egyik villájába. A színésznő az extravagáns étkezési trend és testápolás híve. Olyannyira, hogy a vendégek számára meditációt szervez, gondoskodik számukra speciális szépségápolási kezelésekről, és nagyon finom, egészséges ételekről.

Meditáció és feltöltött hűtő fogad

Paltrow már tavaly meghirdette a kaliforniai Montecitóban található vendégházát az Airbnb-n egy különleges egyéjszakás tartózkodásra két vendég számára. Nyugalmat ígér, a villát egyfajta csodás pihenőhelyként népszerűsítve, azzal a jeligével, hogy sokkal nyugodtabb leszel hazamenetelkor, mint amikor jöttél.

Az otthonom a pihenés és a mentális tisztaság szentélye – írja Paltrow a hirdetés szövegében. "Akár egy emlékezetes találkozást, akár a jól megérdemelt magányt és elmélkedést keresed, amikor nálam megszállsz, remélem, hogy annyi örömet fog szerezni az otthonom, mint nekem."

Gwyneth Paltrow villáját is kibérelhetjük.
Gwyneth Paltrow villáját is kibérelhetjük.
Fotó: Stephen Paul

A hatalmas, sokszobás villa megnyugtató, semleges tónusú, elegánsan dekorált, a csillogó arany szerelvényekkel ellátott fürdő csupa márvány, a nappaliban hívogatnak a plüss kanapék, a konyha teljesen fel van töltve élelmiszerekkel - figyelembe véve azt is, ha valaki allergiás -, mesés a szabadtéri, teraszos étkező látványa, a gyönyörű medencét nyugágyak szegélyezik. Búcsúzóul ajándékokkal teli csomagot kap a vendég.

Nem utolsósorban, amikor megérkezik a turista, Paltrow személyesen ott van, hogy üdvözölje, majd pedig gondoskodik arról, hogy minden szükséges dolog meglegyen a kényelmes és regeneráló tartózkodáshoz.

Hasonló döntést hozott Mariah Carey is, amikor felrakta a booking.com-ra kedvenc Los Angeles-i nyaralóját, ahol bőven elfér egy nagyobb társaság, hiszen a saját medence és szauna mellett 10 hálószobával is rendelkezik.

Az énekesnő szeret azzal büszkélkedni, hogy a karácsonyt – emlékezzünk csak az All I Want For Christmas Is You című örökzöld világslágerre – nagyon profin szokta megünnepelni, de ennél már csak mesés vakációk megszervezésében jó. Ezért két éjszakás flancos kiruccanást ajánl az ötletekből már kifogyott milliomosoknak, a környékbeli éttermekbe szóló foglalásokkal és stíluskonzultációval.

Sorsoltak a jelentkezők között

Mariah Carey nemcsak fényűző otthonát ajánlja, de munkatársaival programokat is szervez a környéken a kedvenc éttermeibe. Akik ellátogatnak hozzá, a helyi programokhoz és látnivalókhoz is útmutatást kapnak. Privát foglalkozás is jár a csomaghoz, ahol tippeket ad számukra – már persze ha igényt tartanak rá –, hogy miképpen utánozhatják az ő stílusát.

Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő egy Instagram- és Tiktok-bejegyzésben osztott meg ízelítőt a kastélyban töltött családi időből, klipeket készítve ikergyermekeiről, amint vele játszanak, pancsolnak a medence körül. Két kutyája is meg lett örökítve, ahogy szaladgálnak a lépcsőkön.

Az ötletnek akkora volt a sikere, hogy a jelentkezők között sorsoltak, eldöntendő, ki utazhat a világsztár énekesnőhöz „vendégségbe.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Van, ami mégis jól megy a magyar gazdaságban? Itt vannak a számok!
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal friss számait közölték.
Turizmus Kézipoggyász a repülőn: nekiment a fapadosoknak a spanyol bíróság
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 11:56
Alapvető tartozéknak tekintik a spanyolok. A cégek másként látják. 
Turizmus Valamire készül a turizmusban a kormány – megjelent a tervezet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 19:59
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a tervezetet.
Turizmus Az éj leple alatt áraszthatják el Horvátországot a lengyel turisták
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 10:55
A lengyelek egyik kedvelt turistacélpontja Horvátország és az idegenforgalmi szakemberek látnak fantáziát a horvátok vendégeskedésében Lengyelországban. Mindkét irányba könnyebbé válhat az utazás.
Turizmus Csapás az Airbnb-re, drágább lehet a nyaralás
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 07:11
Magasabb fokozatba kapcsolt a spanyol kormány az Airbnb visszaszorítását célzó hadjáratában, ami minden bizonnyal szűkíteni fogja a szálláshelyek kínálatát. Eközben a kereslet vélhetően nem csökken.
Turizmus Jegesmedvék, rémület, luxus – Trump óta mindenki Grönlandra vágyik
Elek Lenke | 2025. május 19. 09:37
A Trump-féle „Grönland-vásárlási” ötlet óta megugrott az érdeklődés a zord szépségű sziget iránt. Aki ide utazik, nemcsak luxust, hanem valódi túlélőtúrát is kap – kajakkal, rénszarvasokkal és sarki fényekkel.
Turizmus Úszó paloták, rejtett kikötők – így utaznak a gazdagok
Elek Lenke | 2025. május 18. 18:04
Luxushajók, titkos úticélok és tágas apartmanok: új trendek hódítanak a tengereken, ahol már a kaland is prémiumszolgáltatás.
Turizmus Egy átlagos lakosnak 7,2 milliárd forintja van – ez a leggazdagabb város
Elek Lenke | 2025. május 11. 14:49
Melyik városban nem ritkaság a milliárdos szomszéd, és ahol a vagyon nem luxus, hanem átlag?
Turizmus Vadregényes jövő: sikeres együttműködéssel lesz a Budakeszi erdőből közösségi élménytér
Szöllősi Tímea | 2025. május 8. 16:38
Az OTP Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. tízéves együttműködési megállapodást kötött egy 320 hektáros erdőterület természetvédelmi célú fejlesztése érdekében. A városierdő szemléletű fejlesztés célja, hogy a terület egyszerre szolgálja a természet megőrzését, valamint a rekreációt és a közösségi élményeket.
Turizmus Hibáztak a karbantartók: járatokat töröl egy nagy európai légitársaság
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 16:26
Több gép is ideiglenesen kiesik a flottából.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG