80 milliós pluszt várnak
A decemberi fokozott ellenőrzéseket követően ismételten növeli a vasúttársaság a vonatain szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóinak számát januárban és februárban is, hogy a menetjegyek, bérletek ellenőrzése még a legnagyobb utasforgalmú napszakokban is teljes körű legyen. Az erősítésekre elsősorban a csúcsidőszakokban illetve a nagyobb utasforgalmú vonatokon, vasútvonalakon kell számítani. A vasútvállalat célja az intézkedéssel és annak előzetes nyilvánosságra hozatalával, hogy ilyen módon is visszaszorítsa az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazásokat, illetve a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét, növelve a jogos menetdíjbevételét. A szigorított ellenőrzésektől az előzetes tapasztalatok alapján a MÁV-START nagyságrendileg nyolcvanmillió forintos bevételnövekedést vár.
A MÁV-START Zrt. bliccelésből keletkező vesztesége éves szinten több milliárd forint nagyságrendű. Évente több százezer esetben kell a jegyvizsgálóknak intézkedni a vonatokon a visszaélések miatt, ilyenkor pótdíj megfizetése, vagy a személyes adatok hitelt érdemlő megadása válik szükségessé. Együttműködés hiányában az utast ki kell zárni az utazásból, akár rendőri közreműködéssel is.
Az eddigi fokozott ellenőrzések tapasztalatai alapján a megerősített jegyvizsgálói jelenlét ideje alatt összességében jelentős mértékben nő az utasok részéről a menetjegy- és bérletváltási hajlandóság, ezzel párhuzamosan csökken a kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt személyek száma. A bliccelés hatékony visszaszorítása érdekében növelte és tovább növeli a MÁV-START a jegyvizsgálóinak a létszámát, illetve újabb jegyértékesítő automaták telepítésével, a nagyobb utasforgalmú időszakokban megerősített pénztári szolgálattal, és az internetes jegyváltás lehetőségeinek folyamatos bővítésével könnyíteni kívánja a menetjegyek, bérletek megvásárlását. A vasúttársaság a budapesti fejpályaudvarokon a peronkapus rendszer egy-egy napra visszaállított, átmeneti működtetését is tervezi a jövőben.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Donald Trump elkezdte a Fehér Ház bontását, hogy táncolhasson
6 órája
-
A budapesti Trump–Putyin-találkozó már nincs tervben „a közeljövőben”
6 órája
-
Igencsak hatásos meglepetés a General Motors eredményében
7 órája
-
Gázai tisztviselők szerint legalább 135 megcsonkított palesztin holttestet őriztek egy hírhedt izraeli börtönben
7 órája
-
A forintárfolyam az apró részletek szerelmeseinek udvarolt
7 órája
-
A Mol zárásra lehúzta a tőzsdét
7 órája
-
A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
8 órája
- Eljött Szijjártó Péter fordulata atomenergia ügyben?
- Figyelmeztette Putyint a lengyel külügyminiszter, hogy földre kényszerítenék
- Mégse jön össze a budapesti Trump-Putyin békecsúcs?
- Szerbia fázhat rá leginkább a százhalombattai tűzesetre?
- Bajban az Otthon Start? Különleges intézkedéseket fontolgat a kormány
- Kirázza a hideg, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
- Bővült Orbán Viktor kormánybiztosainak köre
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Donald Trump elkezdte a Fehér Ház bontását, hogy táncolhasson
Megkezdték az elnök által megrendelt bálterem építését.
A budapesti Trump–Putyin-találkozó már nincs tervben „a közeljövőben”
Nagyon nagy kérdőjel, hogy lesz-e egyáltalán.
Igencsak hatásos meglepetés a General Motors eredményében
Nyeresége és bevétele is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Hajnali rajtaütést tartott az Európai Bizottság az egyik legnagyobb gyógyszeripari multinál
16:59
-
Megvan melyik ország mennyit fizetett a Trump vámok bevezetése óta
16:08
-
Szokatlan módon közös közleményt adtak ki Európa csúcsvezetői
14:49
-
Megvan Japán első női kormányfője, kemény jobbra át
13:28
-
A szerbeket sokkolhatja a százhalombattai tűz
13:05
-
Elmarad a Trump–Putyin-találkozó
19:14
-
Hűtőben tárolta a drogot az egri terjesztő
14:20
-
Jövő májusig meghosszabbították a veszélyhelyzetet – rendkívüli jogrend lesz a választások idején is
11:17
-
Több autót is ki akart próbálni, pedig eltiltották még a vezetéstől is
09:52
-
Tűz a Mol százhalombattai finomítójában – hajnalra körülhatárolták a lángokat
08:38
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?
2025. október 21. 10:55
-
Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
2025. október 21. 11:17
-
A Mol finomítójának tüze Orbán Viktor szövetségesét is megégetheti
2025. október 21. 12:04
-
Elszaladt a ló a németekkel
2025. október 21. 08:47
-
Óriásit blöffölt Trump a budapesti csúccsal?
2025. október 21. 17:20
