A várhatóan 2014-ben induló új jegyrendszerben a papíralapú jegy- és bérletfajtákat elektronikus díjfizetési mód válthatja fel, bevezethetik például az időalapú jegyet. A rendszer startja után a diákok és a nyugdíjasok a leendő nemzeti egységes kártyarendszer segítségével vehetik majd igénybe a közösségi közlekedést, illetve az őket megillető kedvezményeket.
Az egységes kártyarendszer bevezetéséről 2010-ben döntött a kormány, ennek lényege, hogy egységesítik az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket, így a jelenleginél kevesebb igazolványuk, kártyájuk lehet az embereknek, illetve egy-egy kártyával több helyen is azonosíthatják magukat. Az érintett okmányok között van például a személyigazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a TAJ-kártya, továbbá az állami intézmények belépői.
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




