3p
Fokozott óvatosságra kéri a magyar állampolgárokat a Külügyminisztérium konzuli szolgálata, miután az országban csütörtökön átvette a hatalmat a hadsereg.

Thaiföldön csütörtökön teljes körű katonai hatalomátvétel történt, a hadsereg felfüggesztette az ország alkotmányát és demokratikus intézményrendszerét, és önkényesen felállított igazgatási szerve saját hatáskörben kiadott rendeletekkel kormányoz.

A katonai junta korlátozza a médiát, azonban az internet és a telefonhálózat működik.

Bangkokban és Csiangmajban egyelőre békés tüntetések kezdődtek az államcsíny ellen. A hadsereg egyelőre nem alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben, de nem kizárható, hogy a demonstrálók és a rendfenntartó erők között előbb-utóbb összecsapások lesznek.

Thaiföldön kijárási tilalom van érvényben 22 óra és 5 óra között, ez azonban nem vonatkozik azokra, akiknek ebben az időben indul vagy érkezik a repülőjáratuk, és ezt repülőjegyük felmutatásával igazolni tudják.

Tüntetésbe botlott? Meneküljön!

A konzuli szolgálat arra kéri a magyarokat, hogy thaiföldi tartózkodásuk és odautazásuk alatt tanúsítsanak fokozott óvatosságot, tartsák maguknál úti okmányaikat és maradéktalanul kövessék a hatóságok utasításait. Azt is kérik, hogy feltétlenül kerüljék a tömegmegmozdulásokat, ha akaratlanul mégis politikai demonstráció közelébe kerülnek, a lehető leggyorsabban hagyják el a helyszínt. Ha bármi kétségük van a biztonságukkal kapcsolatban, inkább maradjanak a szálláshelyükön.

A konzuli szolgálat azt is javasolja, hogy a magyarok thaiföldi utazásuk előtt tájékozódjanak a biztosítójuknál, mert egyes biztosítótársaságoknál a katonai puccs kizáró okot jelent az esetleges kártérítésnél.

Ezt a számot hívja, ha baj van

Azt ajánlják minden magyar állampolgárnak, hogy regisztrálja magát konzuli védelemre a konzuli szolgálat honlapján. A nagykövetség 24 órában elérhető, vészhelyzetben hívható ügyeleti száma külföldi hívószámról +66-81-875-4610, thaiföldi hívószámról: 081-875-4610.

Szombaton a thaiföldi puccsista katonai vezetők bejelentették, hogy feloszlatták az ország szenátusát, és kezükbe veszik a teljes törvényhozói hatalmat. Ezzel az utolsó demokratikus intézményt is felszámolta a néhány nappal ezelőtt vértelen puccsal hatalomra került Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka, aki az államcsíny után rögtön felfüggesztette az alkotmányt és feloszlatta a parlament alsóházát.

A hadsereg a csütörtöki hatalomátvételt azzal indokolta, hogy meg akarta előzni a további zavargásokat, véget akart vetni a hosszú ideje tartó politikai bénultságnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG